A nénikéjét

<p>Marcel Forai, az Általános Egészségbiztosító lemondott igazgatója ugyanúgy híressé tette a nagynénjét, mint annak idején Ján Ľupták az anyósát, Edit nénit, vagy Vladimír Mečiar a feleségét, Margita asszonyt.</p>

Edit néni „szakértőként” került egy állami tulajdonú bank felügyelő tanácsába, bár hajdanán még a középiskola második osztályát sem sikerült bejeznie. Margita asszony pedig a semmiből lett a tőzsde sztárja, amikor egymillió koronáért vásárolt részvényeket és három hónap múlva 60 millióért tudta eladni azokat. Forai nénikéjéhez képest azonban szánalmas amatőrök voltak. Bár már ők is elmúltak hatvanévesek, amikor sikerült betörniük az üzleti világba, Forai nénikéje azonban már a hetvenen is túl van. És minél idősebb, annál sikeresebb. Az utóbbi három évben teta Anka hét cége megnégyszerezte korábbi bevételeinek nagyságát. Akik azt állítják, hogy a sikeres vállalkozás egész embert kíván, azok most elgondolkodhatnak. Forai nénikéje jól megérdemelt, békés nyugdíjas éveit tölti, és még legközelebbi ismerősei, szomszédai sem sejtették, hogy közben micsoda cégcsoportot vezet, tizenkét szerződést kötött az állami egészségbiztosítóval, amelyekhez még 69 szerződéskiegészítést is kellett csatolni, oly sokrétűek azok a szolgáltatások, amelyeket az egészségügynek nyújt. Forai nénikéje élő példája annak is, hogy Szlovákiában az is lehet sikeres vállalkozó, aki személyesen nem vesz részt a vállalkozásában. Ugyanis ezt a rendkívül sikeres üzletasszonyt nem ismeri egyetlen egy alkalmazottja sem, de még üzleti partnerei és cégeinek társtulajdonosai se látták soha a nagyságát. Aki úgy érzi, hogy gúnyt űzünk egy idős, tiszteletre méltó asszonyból, attól elnézést kell kérnünk, de teta Ankából a saját unokaöccse csinált céltáblát. Olyan dolgokba rángatta bele, amelyekben nyakig benne vannak ő és az üzlettársai. Mint Peter Schutz kommentátor írta: az állami egészségbiztosító a Smer kassai bizniszcentrumának valamiféle közös vállalkozásaként működik. Miután kitudódott, hogy a nénikéje cégein keresztül az állami egészségbiztosító vezére saját magával üzletelhetett, fokozatosan egyéb dolgokra is fény derült – a buliban benne van az egészségfelügyeleti hivatal, Forai egykori osztálytársának cégei, a szomszédja és volt üzleti partnere, Pavol Paška.Forai, még mielőtt lemondott az igazgatói posztról, azzal próbált védekezni, hogy „nagyon naiv és buta vezérigazgató lennék, ha kétes szerződéseket kötnék 14 millió euró értékben a saját nénikémmel”. Hogy a biztosító mégis megkötötte a szerződéseket, az nem Forai naivságából fakadt, hanem önteltségéből. Azt gondolta, ha fény derülne is valamire, azt „el lehet simítani”, mint például azt, hogy nem vallotta be a River Parkban található lakását. Durván tévedett, mert elfeledkezett arról, hogy választási ciklus is van a világon. Közelednek a parlamenti választások, és Forainak mennie kellett, hogy a nép ne a Smer kassai bizniszcentrumáról beszéljen. Ha a Smer elnökének néha megbotlik a nyelve, akkor képes magáról és kollégáiról például olyat mondani, hogy „a populizmus bajnokai vagyunk”. Most is valami hasonló történt, mert a Forai-ügy kapcsán azt írta: „Ha az ügy kivizsgálása után szükséges lesz, levonjuk a megfelelő politikai következtetéseket”. Szóval csak akkor, ha „szükséges lesz”. Nincs új a nap alatt. A szerző a Trend hetilap kommentátora
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?