A magyar iskolák jövőjéről

Ez alól Branislav Gröhling oktatási miniszter sem kivétel, iskolanyitási koncepcióját olyan látványosan ignorálta a miniszterelnök, hogy az oktatásügyet irányító tárcavezető a fölösleges, haszontalan ember új szinonimája lett.

Ha működnének a normalitás szabályai, akkor felajánlotta volna a lemondását. A miniszterelnökkel azonban nem könnyű egy gyékényen árulni, mert nagy kedvvel rántja ki a gyékényt a társak alól. De most nem róla lesz szó, hanem az oktatási minisztérium reformtervezetéről, vagy pontosabb nevén a 12 pontos javaslatról.

Gröhling november közepén mutatta be az elképzeléseit; a skála elég széles, a tankönyvpiac liberalizációjától a felsőoktatás finanszírozásának átalakításáig terjed. A Híd, az MKP és az Összefogás december 3-án és 4-én külön-külön, eltérő intenzitással és argumentációval mondta el, hogy baj van, megszüntetik, kivéreztetik az iskoláinkat. Szerintük az oktatási minisztérium tervezetének egyik pontjával, az iskolahálózat optimalizálásával van gond, mivel ez jelenti a legnagyobb veszélyt a nemzetiségi oktatásra, ugyanis a létszámkorlátozás a magyar iskolák tömeges megszüntetését hozza.

Filip Mónika oktatási államtitkár pedig „indokolatlan pánikkeltésről” beszélt, és igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy az iskolahálózat átalakításakor „a nemzetiségi iskolákra specifikus kritériumokat” fognak meghatározni. A probléma egyik gyökere ott van, hogy olyan tervezetről megy a vita, amelyet még részletesen nem dolgoztak ki. A miniszter tervezete csupán vázlatos, amiért meg is kapta a kritikát a szakemberektől, hogy az ilyen söralátétre elférő vitaanyagról nem lehet érdemben beszélgetni. És itt jön a nagy lehetőség a hónapok óta egyeztető szlovákiai magyar pártoknak, amellyel bizonyíthatnák, ha létkérdésről van szó, képesek megbirkózni a feladattal. Megmutathatnák, hogy a tenni akarás hajtja őket. Ki kellene dolgozni a szlovákiai magyar iskolahálózat (Pozsonytól Nagyszelmencig) racionalizálásának tervét, mégpedig úgy, ahogy azt mi szeretnénk; megvizsgálni járásról járásra, mi lehetne a legjobb megoldás. Nem egy megoldási képletet alkalmazva, hiszen az egyes régiók nagyon eltérő helyzetben vannak.

Elindulhatna egy párbeszéd az iskolákkal, fenntartókkal, szülőkkel, oktatási szakemberekkel, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével stb. – ez egy konkrét feladat, amely régóta megoldásra vár. A pártok visszaszerezhetnék a frusztrált választók alaposan erodált bizalmának egy szeletét, a nagyon erős társadalmi támogatottsággal bíró tervezetet pedig nem hagyhatná figyelmen kívül az oktatási minisztérium. Mindannyiunk érdeke, hogy a reformot követően még színvonalasabb magyar iskolarendszerünk legyen.