A közmunka kilátásai

Az igazság szokás szerint valahol a két véglet között található: a közmunka nem eredendően rossz, de nem is gyógyír mindenre.

A most induló programok fő célkitűzése a romáknak (és egyéb leszakadt közösségeknek) munka társadalmába való integrálása. A magyar gyakorlatban ez rövid távú, minimális állami befektetést igénylő munkák elvégeztetését jelenti, melyhez a munkaerőt puha kényszerrel toborozzák, annak újratermelődését pedig a szakképzés megerősítésével kívánják elérni.

Az, hogy a társadalom peremén élők munka fejében jövedelemhez juthatnak, több szempontból is előnyös: ez a társadalmi igazságosság és a kohézió növekedését egyszerre megcélzó, aktív intézkedés, ráadásul optimális esetben szocializációs szerepe is lehet. Akadnak azonban gondok is.

A tömeges közmunka célja a gazdaság élénkítése: a munkába állók bért kapnak, amit el tudnak költeni, ezzel stimulálva a belső fogyasztást és az adóbevételeket, közben ráadásul értéket teremtve. Magyarországon azonban a közmunkások gyakorlatilag az elvont segélyek helyett kapják majd a bérüket: ezzel a kormány lemond a gazdaságélénkítésről, hiszen a belső fogyasztás nem tud növekedni.

A másik problémát az integráció szemlélete jelenti. Aligha vehető komolyan, hogy a hosszú távon munkanélküliek a közmunka segítségével hirtelen „integrálják magukat” a társadalom fősodrába. Őszintébb célkitűzés lenne azt mondani, hogy a mostani, piacképtelen tudásuk miatt az állam számára csupán közmunkásként „hasznosítható” szülők gyermekei kapjanak új perspektívát szüleik munkája által. Az iskolaköteles kor leszállítása, a szakképzés megerősítése és a hasonló intézkedések azonban sokkal inkább a közmunkás „réteg” generációk közötti reprodukcióját, mint felszámolását látszik megcélozni.

Így az induló közmunkaprogramok nem lesznek képesek a fogyasztás stimulálására, a gazdaság élénkítésére, integratív célkitűzéseik pedig elnagyoltak és korlátozottak. A tömeges közmunka nem váltja meg a szülők generációját: bár sikerülhet megváltoztatni a tartósan munkanélküliek viszonyát a hivatalos munkavállaláshoz, csak ettől nem lesznek piacképes dolgozók. Gyermekeik pedig nehezen profitálnak a munka gyümölcséből: a segélyek elvonásával a családok nem realizálnak jelentős profitokat, az iskolaügy pedig a korai szakmunka felé navigálja a fiatalokat.

Jelenlegi formájában a közmunkaprogram elsősorban arra jó, hogy olcsó munkaerőt biztosítson az állam és a hozzá közeli cégek nagy projektjeihez, és emellett a társadalmi igazságosság helyreállításának érzését keltse a hatalmon lévők bázisában. A nagy célkitűzések – a gazdaság élénkítése és a romák integrációja – megvalósítására azonban ez nem lesz elég.

Ravasz Ábel; a szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője