A klérus szennyese

<p>Kiderült, Bezák érsek nevét azért is kellett csupa kisbetűvel beírni a vatikáni gittegylet nagykönyvébe, mert reverenda helyett itt-ott farmerben feszített a fiatalok között.  Meg, minő borzadály, „pápa úrként” emlegette volna XVI. Benedeket.</p>

Legalábbis ez jön le abból a dokumentumból, amit a szlovák hírtévé hozott nyilvánosságra a hétvégén. A dokumentum egyébként állítólag a vatikáni elhajlásvizsgáló inkvizítorok által Bezák atyának feltett keresztkérdéseket és az ő válaszait tartalmazza.

A szóban forgó dokumentumból egyértelműen kiderül, ami egyébként eddig is nyilvánvaló volt a csökött földi alávetettséget, a vakhitet elutasító halandók számára: Bezákot igenis a szlovák püspöki kar begyöpösödött konzervatívjai jelentették föl a Vatikánban. Ellenkező esetben nem kellett volna szembesülnie egy olyan váddal is, hogy ő a szlovák püspököket konzervatívoknak, urambocsá, begyöpösödött vénembereknek tartja. Miközben önmagát modern, felvilágosult, és ami mindennek a teteje, liberális lelki pásztorként igyekszik eladni.

Bele lehet gondolni, hogy az Istent majdnem közvetlenül kiszolgáló XVI. Benedek honnét a fészkes fenéből tudott volna az efféle „intim” merényletekről, ha nem a vérig sértődött szlovák püspökök jelentenek neki ilyesmiket? Akik egyébként e tekintetben nem is tagadtak, hiszen a szlovákiai katolikusok nyáját azzal etették Bezák botrányos eltávolítását követően, hogy a pápa igenis mindent látott és tudott a nagyszombati érsekségen történtekről. A viszszavonhatatlan verdiktet pedig, úgymond, gyötrelmesen felelősségteljes töprengést követően hozta meg…

Tessék elképzelni, micsoda lelki teher lehetett Őszentsége számára, mennyit kellett Isten bocsánatáért esdekelnie, amikor az említett dokumentum tanúsága szerint megtudta a püspököktől azt is, hogy a nagyszombati egyházmegyében „kétes múltú, homoszexuális, sőt gyermekes papok” rontják a Vatikán imidzsét a nyilván Luciferrel kokettáló Bezák érsek sleppjében…! Vagyis – Szodoma és Gomora! – micsoda kupi van ottan…

Ejha, lehetséges ilyesmi egyáltalán Isten fölkent szolgái között!? – kaphatja föl a fejét a nyáj egy-egy ártatlan báránya/ birkája a klérus immár ki tudja, hányadszor napvilágra került szennyese miatt... Hogy kétes múltúak, homoszexuálisok és a cölibátust lesajnáló gyermekes apák hinthetik napra nap Isten igéjét?! Ő, mármint a Mindenható, meg csak néz, mint a moziban?! És nem szakajtotta rájuk már régen a mennyeknek cifra boltozatját…?!

Bár igaz, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Abból talán csinált világra szóló égszakadást, földindulást, hogy gyermekmolesztáló pedofil szolgái is akadtak/akadnak?! Meg szimpla csalók, tolvajok?! Khm, fasiszták?! Plusz a kommunista titkosrendőrségnek annak idején rendszeresen köpő vamzerek…?

De azért föl a fejjel, jámbor istenhívők! Létezik kiút az Isten földi császárainak képében tetszelgő romlott főpapok csapdájából is. Jézus egyébként miért mondta volna annak idején elődeiknek: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” Csak azt kell eldönteni, mi jár az Isten nevét bitorló császároknak és mivel tartoztok az Isteneteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?