A királynak, ami a királyé

Igaza van. Még mielőtt megírnánk, miért, két alapvetést tisztázzunk. Az egyik, hogy a szlovák GDP-emelkedést, az elmúlt 15 év életszínvonal-emelkedését soha nem értük volna el, ha adókedvezményekkel és az adócsökkentéssel nem tudtuk volna idecsalogatni a befektetőket. A másik az, hogy a cégek és vállalkozók nem az állam pénzét viszik máshová, de nem ám, hanem a sajátjukat. Amit az állam veszít, azt nem a sajátjából veszíti, hanem a sajátjának vindikált bevételektől esik el.

A közbeszédben az adóparadicsomba távozók amolyan gazemberek és bűnözők, off-shore lovagok, akikre a törvény haragjával kell lesújtani. Nos, ez a vélekedés úgy beteg, mint a politikusosztály azon vélekedése, hogy a közpénz az övé. Nem az övé. Az adóparadicsomokba, de néha csak a szomszédba költöző vállalkozás az esetek túlnyomó többségében nem csal, nem lop, csak optimalizálja a kiadásait. Az adófizetés komoly kiadás, nagy cégek esetében öt százalékpontos adókulcskülönbség több százmilliós tételt jelenthet. Amit, ugye, vagy a cégbe fektetnének szívesebben, vagy a saját zsebükbe raknának – teljesen legitim módon – a tulajdonosok. Az uniós egyesülés egyik legfontosabb eredménye a szabad tőkeáramlás, befagyasztása beláthatatlan életszínvonal-csökkenéssel járna. A cég oda helyezi hát a központját, ahol kevesebbet fizet, s több marad neki. Persze a másik oldalon az is igaz, hogy a cégközpont három irodája lehet ugyan Cipruson, de a cég autói pl. az osztrák közpénzekből épült osztrák autópályát koptatják, vagy alkalmazottai pl. a magyar közegészségügyi ellátásból részesülnek. Az uniós alapelv egyébként ma is az, hogy ott adózzon a kedves adófizető, ahol életvitel-szerűen él, az csak Depardieu agyában könnyű megoldás, hogy Putyintól útlevelet kap, oszt jó napot, mert nem így van. Persze Pozsonyban és Pesten erre nem gondoltak, s mire az autós regisztrációs adó miatt az akkor még szoci kormányzat füstölögni kezdett, nem maradt jogi eszköze arra, hogy szankcionálja az egyik hazaffy újságíró szlovák rendszámú kocsiját. Mert itt nem gondoltunk az életvitelszerű létre, de ez most mellékes.

Ha Merkel asszony adóharmonizációt sürget, tudja, miért teszi. Mi ugyanis (ő is az NDK-ban) megéltük, hogy a dollár birtoklása is bűncselekmény volt. A tőke csak szépen mozogjon, fektessen be, fizessen adót, mert akkor munkahely is lesz, meg bér, fogyasztás, normális GDP és nem a nyomor újfent. Ha itthon akarjuk tartani az adópénzeket, akkor a vállalkozásokat – és a magánembereket – is meg kell győzni arról, hogy itt adózzanak, ne másutt. Ez viszont eltérő adókulcsok esetén csak tiltással, kriminalizálással érhető el – jobbára kis sikerrel. És nem elhanyagolandó tény, hogy a legnagyobb lenyúlások az eltérő közvetett adók miatt az ide-oda exportálással, áfa-visszaigénylésekkel történnek. S akkor a versenyhelyzetet nem a parlamentek adókedvezményei, hanem pl. a kiszámítható környezet, a képzett munkaerő, a jogérvényesítés és tisztességes fizetési fegyelem határozzák meg.

Ebben a pillanatban az is mindegy, hogy Merkel asszony hazabeszélt, mert az aránylag nagy adókulcsokkal élő Németországból megy ki a tőke – ott meg az idén választás lesz. Ami ugyanis helytálló, az akkor is az, ha éppen a közelgő választások motiválják a javaslatokat.