A japán repülő hősei

repulogep-baleset japan

Ha megnézzük a keddi japán légi szerencsétlenségről készült videókat, akkor feltűnhet egy dolog: a vészcsúszdán menekülő utasoknál nincs sem kis gurulós bőrönd, sem hátizsák, csak az utasok és a személyzet hagyja el a gépet – amelynek csak az első két és egy hátsó ajtaját használhatták a tűz miatt. És ez az oka annak, hogy a gépen utazók mindegyike túlélte a balesetet.

Szomorúan kezdődött az év a légi közlekedésben, a Japán Airlines Airbus 350-ese leszálláskor összeütközött egy, éppen felszállni készülő katonai repülőgéppel. A szinte porrá égett szélestörzsű gépre nézve csaknem hihetetlennek tűnik, de a JL 516-os járat utasai túlélték a balesetet, a katonai gépen utazók közül öten haltak meg, csak a pilóta maradt maradt életben – őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A csodának azonban van egy magyarázata: az utasok felelősségteljes viselkedése. Ez pedig ritkaságnak számít az ilyen helyzetekben.

Számos alkalommal írtam már arról, mennyire fontos lenne ilyen vészhelyzetben, hogy az utasok csak egyetlenegyre koncentráljanak: a lehető leggyorsabban el kell hagyni a gépet, és egy másodpercnyi felesleges mozdulattal se kockáztassuk mások életét! Tudom, nehéz ilyen helyzetre felkészülni, és soha senkinek se legyen benne része, de fontos lenne, ha gépre szállás előtt mindenki tudatosítaná: a túlélés csak akkor lehetséges, ha azonnal a vészkijárat felé vesszük az irányt, nem kezdjük el leszedni a cuccainkat, a bőröndöt, de még az előttünk lévő hátizsákot sem. Mert minden ilyen felesleges mozdulattal mások életét kockáztatjuk (egyrészt az elvesztegetett idővel, illetve azzal, hogy amíg leemeljük a bőröndöt, addig nem tudnak mások menekülni, valamint egy ilyen extra elemmel nehezebben haladunk a kijárat felé, ami több ember életébe kerülhet). Mert lehet, megmenekülünk, és a csomagunkban lévő pótolható dolgokkal a túlélők számát gyarapítjuk, de ha mások is így viselkednek előttünk, akkor lehet, az áldozatok közé kerülünk… Ha valamikor, akkor egy ilyen helyzetben valóban minden másodperc számít.

Emlékezzünk: 2019. május 5-én, Moszkvában kigyulladt az SU1492-es járatát teljesítő kisebb gép – azon „csak” 78-an utaztak –, hasonlóan menekülni kellett. A videófelvételek alapján azonban sokan a kis bőröndjükkel, hátizsákjukkal távoztak a gépről, aminek meg is lett az „eredménye”, csak 37-en élték túl a balesetet, 41-en a gépben égtek. Lehet, nem menekül meg mindenki, de az biztos, minden egyes felesleges poggyász legalább két-három ember életébe került…

Most azonban a japán utasok pontosan úgy viselkedtek, ahogy egy ilyen helyzetben kell: a gépen csaknem 380 személy volt, akik csak három ajtón távozhattak, és megmenekültek – mert mindenki tudta, hogy csak akkor éli túl ő is, és az utastársak is, ha mindent hátrahagyva a vészkijárat felé veszik az irányt. Tudták, hogy minden, ami a poggyászban, hátizsákban van, pótolható. A telefon, a notebook tartalma már a felhőben van, gyorsan visszakapjuk az adatokat, a ruhák, iratok, holmik szintén újra beszerezhetőek, csak egyetlen dolog van, amit nem lehet pótolni, ez pedig az emberi élet.

A JL516-os járaton utazók bizonyították: vészhelyzetben is tudnak felelőségteljesen viselkedni. Nemcsak a pilóta és a személyzet, hanem az utasok is hősök! Megmutatták: a pánik nem ok arra, hogy önzőek legyünk. Így életben maradtak…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?