A hívó szó: Gorilla

<p>Közel egymilliárdot tolnának ki talicskán az államkasszából a magán-egészségbiztosítók felvásárlására, milliók tűnnek el zűrös versenypályázatokon, százmilliókat &bdquo;betonoznak&rdquo; bele a sztrádákba és alagutakba.</p>

 

A kormány mégsem ezekben az ügyekben fúj visszavonulót, hanem egy sohasem látott törvény módosításakor, aminek eredményeként nőne a támogatott „zöld erőművek” köre. Miért?Mert Gorilla. Senkit sem ítéltek el az ügyben – félő, hogy nem is fognak –, a nyomozásról jó ideje semmit sem hallottunk, ám a korrupciós botrány annyira erősen beleivódott a köztudatba, hogy elég, ha valakit egy gorillás főszereplőhöz kötnek, s máris vége az illetőnek. Törvényt akarnak módosítani, hogy a Penta jól járjon – ennyi elég, hogy az előterjesztő megijedjen, s visszavonja tervezetét. Még akkor is, ha ezt az illetőt Robert Ficónak hívják, róla pedig közismert, hogy semmitől sem szokott megijedni, az ellenzéktől pláne nem. A Gorilla – és vele együtt a Penta és annak fő tulajdonosa – tökéletes hívószó. Nem kell többet magyarázni, bonyolult vagy kevésbé bonyolult lenyúlási képleteket a nagyérdemű elé tárni, argumentálni. A Penta nyerne rajta – elég ennyit mondani (s hozzátenni: „Gorilla”), ebből mindenki megérti, hogy valami ördögi készül. Ez a jelenség ugyanakkor többet árul el a választópolgárokról, mint a hatalmon lévő politikusokról. Botrányból eddig is volt elég, ám a választópolgárok egy részéhez nem jutott el – mert már nem is érdekli őket. Ami pedig eljutott, nemritkán fennakadt a pártszűrőn. Egy smeres választó nem hiszi el, hogy Fico pártja is lophat, egy jobboldali választó pedig nehezebben tudja elképzelni, hogy pártjának kedvenc politikusa valamilyen zűrös ügybe keveredett. Avagy mindenki csak a másik oldal oligarcháit látja, a „sajátjáét” nem. A Gorilla kivétel. Akkora horderejű ügyről van szó, olyan mértékű tiltakozási hullámot váltott ki, hogy senki sem ignorálhatja. Kár, hogy valószínűleg sosem derül ki, mennyi igaz belőle, s a tettesek aligha lesznek megbüntetve.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?