A határ

Meg elvették az utolsó illúziót is, hogy a besztercebányai megyei közgyűlés az elkövetkezendő négy évben szokványosan működhet. Nem működhet. Mert akinek szokványosan működtetnie kellene, nem szokványos politikus. Tudjuk ezt, amióta az első hír megjelent róla. Ami úgy jár, mint a kacsa, úgy hápog, mint a kacsa, úgy néz ki, mint a kacsa, az kacsa – írjuk le e helyen századszor. Ha valakinek olyan politikai pártja van, amely fasisztoid programjával és lépéseivel kivívta a belügy figyelmét és betiltó határozatát, az nem fog a politikában mást művelni más logó alatt sem. Marian Kotleba a határ, ő az, akit nem lehet a honi politikában akceptálni, pont. Mindenféle nyilatkozat arról, hogy legitim módon lett megyeelnök, hogy tiszteletben kell tartani a népakaratot, süket duma. Hitler legitim módon lett kancellár, s tudjuk, mi következett aztán. A tény, hogy kitessékelték a Pátria riporterét a megyei közgyűlésről – amely természeténél fogva nyilvános –, csak részletkérdés. Az efféle gyűlésszervezés, gyűlésvezetés nem a kezdő megyeelnök kis félrelépése, amit megbocsáthatnánk. Ez egy elképzelés, amit majd a közeljövőben bizonyára finomítani és törvényesnek láttatni igyekeznek. Állításom nem lázálom, a megyeelnök nem most lépett a porondra, komoly, akár a neten is visszanézhető politikai múltja van, miért hinnénk azt, hogy most majd törvénytisztelő és törvényt betartató köztisztségviselő lesz. De Marián Kotleba mindig megtalálta jogászaival a módját, hogy purisztikus jogértelmezéssel miként legitimálja simán rasszista lépéseit, tanult pártja betiltásából. Ami igazán döbbenetes, az a sajtó totojázó, bizonytalan hozzáállása. Az olykor annyira magabiztosnak tűnő riporterek némelyikének teljesítménye, akik, hiszen az ülésről tudósítani kell, gond nélkül meginterjúvolják Kotlebát, ahelyett, hogy bármelyik megyei képviselővel mondatnák el az elmondanivalót. 1994-ben, hatalma csúcsán Vladimír Mečiar nem volt hajlandó válaszolni Ivo Slavík kérdéseire. Az akkor egyértelműen a kormányt kiszolgáló köztévé és állami ügynökség riporterein kívül minden újságíró felállt és kiment, a lapok Mečiartól egy pontosvesszőt sem idéztek másnap. Mečiar nem halt bele, de látta, hogy így nem megy. Miroslav Sládek szélsőséges cseh politikust (10 százalék fölött volt a pártja) a kilencvenes években a cseh média agyonhallgatta. Csak a rendőrségi hírekben közölte, mikor miért fogták őt perbe. Sládek 0,7 százalékos teljesítménnyel távozott a politikából, 1996-ban. Az egyszerűen nem igaz, hogy egy Kotleba típusú megyeelnöknek – csak azért, mert megyeelnök – teret kell adni. Nem kell. Oka a sajtónak van rá éppen elég, hogy ne adjon. Csak időként rá kell jönni arra, ott kint, a terepen is, hogy a független sajtónak nem az a dolga, hogy arról hozzon exkluzív anyagot, Tüncike milyen bugyit vett fel ma, és hírnek tartson egy sajtótájékoztatót önmagában, hanem az, hogy a demokrácia házőrző kutyája legyen. És ne ajnározzon egy szélsőségest, alibistán, legitimitás emlegetésével. Az államfői kampányban pl. arra is kíváncsi lennék, hogy protokollfogadásokon vajon ott lesz-e a Grassalkovich-palotában Kotleba, úgy, mint két hete. Mert aki azt mondja, hogy legitim elnök, meghívom és együttműködök vele, az bizony semmivel sem lesz jobb elnök, mint a mostani. Kotleba a határ, aki ezt nem tudja, a jelenleg egyetlen igazi, még jelenlévő értéket veszélyezteti e kis honban – a szabadságot.