Vélemény

A fertőzött kevesebb, a kérdés ugyanannyi

A koronavírus egyre több kérdéssel hagy minket itt (remélhetőleg) egy átmenetileg nyugodtabb nyárra.
Feledy Botond

2020. május 21. 16:43

koronavirus velemeny
- TASR-felvétel

Olyan kérdésekkel, amelyeket március óta teszünk fel folyamatosan, és amelyekre azóta sincs érdemi válasz.

Nem tudjuk, hogy lesz-e második hullám. Csak annyit tudunk, hogy Kínában már újra több mint százmillió embert vontak karanténintézkedések alá. Tudjuk, hogy akár egy tünetmentes fertőzött is ezreknek adhatja át a kórt, mint ahogy a szöuli szórakozónegyedben történt. Nem tudjuk, hogy lesz-e vakcina. Mert ez attól függ, hogy az immunitás ki tud-e alakulni a betegséggel szemben tartósan. Egyelőre ez utóbbi is bizonytalan, pedig lassan fél éve a világ számos laboratóriumában erre keresik a választ.

Nem tudjuk, hogy a körülbelül két hónapos karantén mennyi mentális problémát okozott: bár láttuk a családon belüli erőszak növekvő mutatóit, egyelőre még tartanak az első átfogóbb kutatások a psziché területén. Vajon a lelassult élet egyes új részeit megtartjuk-e továbbra is? Vagy a bevásárlóutcák újranyitásakor látott tömegjelenetek jelentik a valóságot, és ami visszatérhet a régi kerékvágásba, az vissza is tér?

Nem tudjuk, hogy hogyan és pontosan mikor terjedt el Vuhanból a vírus. A kínaiak azóta már egyetlen tollvonással 50 százalékkal megemelték a halottak hivatalos számát. Aztán tagadták, hogy lennének új esetek, amelyek most már más tartományok nagyvárosait is érintenek. Amíg a gócpontot nem lehet érdemben vizsgálni, amíg a kínai kommunisták a saját hatalmuk megtartása érdekében csak részleteket tárnak fel az igazságból, nehéz lesz megérteni a járvány első fordulatait.
Nem tudjuk, hogy a két hónap karantén okozta társadalmi sokkhoz képest mekkora lesz a gazdasági válság okozta forradalom. Gyorsan visszaáll a gazdaság, vagy a csődbe ment kis- és középvállalkozók miatt egész más lesz a helyzet? Újrahuzalozzuk a világkereskedelmet, vagy csak pepecselünk vele, mint a bankrendszerrel 2008 után? Nem tudjuk, hogy a kínai–amerikai viszály a koronavírus kapcsán mennyire mérgesedik el, ahogy azt sem, hogy (Nyugat-)Európa beszáll-e ebbe a konfliktusba és lesz-e egységes transzatlanti nyomás Pekingre.

Nem tudjuk, hogy a közép-európai országok jó része hogyan, miért úszta meg ennyire szerencsésen a vírust. Hiszen hasonló intézkedések születtek a világ számos pontján, az Egyesült Államokat és a Nagy Britanniát leszámítva hasonló idősávokban, és mégis látványosak a különbségek. A végén aligha egy faktor fogja megmagyarázni az egyenetlen eloszlást. Nem tudjuk, hogy a gazdag országok pénznyomtatása és gazdasági szívmasszázsa mennyiben fogja megmenteni a kisebb országokat, akár a nem eurózónás Magyarországot, vagy éppen Afrikát és Latin-Amerikát, ahol egy-egy nagyobb társadalmi összeomlás hatalmas globális következményekkel is járhat, a nyersanyaghiánytól a terrorizmuson át a migrációig. Ha nem is tudjuk e fenti kérdésekre a válaszokat, az nem lenne baj, ha legalább a forgatókönyvek és a víziók sürgősen készülnének a döntéshozók agytrösztjeiben és műhelyeiben. Mert ha már legalább azt tudjuk, hogy mi mit akarunk kihozni a következő év végére, akkor egy kérdéssel kevesebb marad.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szupergyors internetet hoz az 5G

Szupergyors internetet hoz az 5G

Márton Vivien

Márton Vivien és a motokrossz női oldala

Rögzítsük nagyszüleink emlékeit, hogy visszahallgathassuk őket

Rögzítsük nagyszüleink emlékeit, hogy visszahallgathassuk őket

Irena Bihariová

Bihariová lett a PS új elnöke

koronavírus esküvő

Egy esküvő miatt emelkedhetett meg hirtelen a fertőzöttek száma Iránban

Luis Suarez

Újra számíthat Suárezre az FC Barcelona

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.