A félreértett Danko

Danko Facebook-posztja szerint a Krím félsziget megszállása miatt az EU szankciós listáján szereplő Vjacseszlav Vologyin „mindannyiunkat üdvözöl”. A pártelnök reméli, hamarosan Pozsonyban is viszontláthatja orosz barátját, a Moszkvával szembeni gazdasági szankciók pedig értelmetlenek, így el kell őket törölni.

A házelnök oroszországi kalandja a szokásos hazai reakciókat váltotta ki. Századossá való előléptetése és váll-lapcsókolgatása, valamint a tavaly nyári kormánykoalíciószétverős műbalhé óta Danko beragadt az éretlen kamaszfiú szerepébe. Nem járunk messze az igazságtól, ha az „imázsteremtés” kezdeti fázisa mögött a Smert sejtjük, amely számára veszélyes volt az SNS erősödése, amit Danko személyes népszerűsége gerjesztett. Akkor, 2016 őszén, még nyíltan kormányfői álmokat is dédelgetett, a Smernek pedig úgy kellett erodálni a házelnök imázsát – s ezen keresztül pártja támogatottságát –, hogy az ne fenyegesse a kormánykoalíció működését. Ehhez tökéletesen megfelelt, ha a „politikai hülyegyerek” skatulyába zárják, amihez a médiát is effektíven fel lehetett használni – s amihez, valljuk be, a célszemély épp elég muníciót szolgáltatott.

Azóta hajlamosak vagyunk Danko lépéseit ezen az optikán keresztül szemlélni. Ostoba pozőr, aki többnek látja magát, mint amire képességei predesztinálják – miért szelfizgetne az oroszokkal, ha nem emiatt? Akik ráadásul kiismerik a Dankóhoz hasonlókat, tudják, egy-két apró gesztussal – pl. beszédet mondhat az orosz Dumában – kenyérre lehet kenni őket. A vezető politikai szerepkörhöz alapból szükségeltetik egy adag exhibicionizmus és túltengő önbizalom, ám a képlet kicsit komplikáltabb annál, hogy kizárólag Danko fejletlen politikai érzékével és magamutogatási vágyával lehetne megmagyarázni az oroszok iránti vonzalmát.

Az SNS elnöke és tanácsadói köre is tudja, hogy a szlovák választók megosztottak az ország irányultságát illetően. Sokan vannak, akik szerint a Kelet – jelentsen ez bármit is – ugyanolyan fontos, mint a Nyugat, sőt, nem kevesen ott látják Szlovákia helyét. Őket jelenleg a fősodorban lévő pártok közül alig szólítja meg valaki – tangólépésekben helyenként a Smer, de következetlenül. Kotleba szimpatizálna az orosz medvével, csak éppenséggel Moszkvának nem vállalható (még) az a csapat.
Ha innen nézzük az orosz csinovnyikkal készült szelfit és a nagy összeborulás irányába tett verbális gesztusokat, ehhez nem ostobaság kell, inkább csak rideg számítás.

Danko a magyarkátyát félrebökte, a Híddal egy koalícióban előrántani hiteltelen is lenne, romaügyben Kotlebára nehéz rálicitálni, a migránsvonalat Fico viszi, az ellenzékben Sulík, a 2016-os választási kampány „büszkén, szakszerűen” mottója pedig az SNS-es miniszterek tevékenysége miatt karikatúrává vált. Innen nézve jogos a kérdés: miért ne nyúlna le a szinte árván hagyott oroszbarát tömegekért Danko, ha egyébként más témája már szinte nem maradt?

Attól, hogy a házelnök lépései mögött gyermeteg ostobaság helyett tudatosságot vélünk felfedezni, nem jelenti azt, hogy helyeseljük is. A tisztánlátás végett viszont fontos, hogy felismerjük a valódi mozgatórugókat, amelyek azt is jelezhetik, mennyire komoly és mély részéről ez a vonzalom.