7:1? Ugyan kérem!

A nagyszombati nyertes meg elvileg függetlenként indult. A nyolc megyeelnökből így nagy jóindulattal is csak ötben beszélhetünk a kormánypártok jelöltjeinek győzelméről.

A megyei önkormányzatokban még inkább az ellenzék javára billen a mérleg nyelve. Pozsony megyében nagy fölényük van, de Nagyszombat megyében is a 40-ből 22 helyet hódított el az MKPés a KDH–SDKÚ koalíciója fele-fele arányban. Eperjesen döntetlenközeli lett a végeredmény: 26:25 a képviselői székek száma a HZDS–Smer és a KDH–SDKÚ számára, a törpepártok és a függetlenek alkotják a mérleg nyelvét. (Az is megérne egy elemzést, miként befolyásolták a végeredményt az állítólag nagy számban előforduló szavazatvásárlások.) Nyitrán a „szlovák” koalíció újra besorolhatatlan, de ha az általa szerzett 38 helyből csak 15-öt írunk a KDH–SDKÚ koalíció számára, akkor ez azMKP13 képviselőjével már ellenzéki többséget jelenthetne a megyei közgyűlésben. Az igazság az, hogy a 8 megyéből a kormánypártoknak csak háromban van abszolút többségük a képviselő-testületekben (Besztercebánya, Kassa, Trencsén), Zsolnán (ahol 2 képviselőjük hiányzik a többséghez) és Eperjesen a minipártok és a függetlenek támogatására szorulnak, Nyitrán az etnikai jelleg miatt besorolhatatlan a végeredmény, két megyében meg egyértelmű ellenzéki többség született.

A Robert Fico kormányfő által hirdetett dicső győzelem képe leginkább akkor foszlik szét, ha a képviselőjelöltekre leadott szavazatok számát nézzük. Igaz, ezeket szinte lehetetlen egyértelműen a kormányon vagy ellenzékben levő pártokhoz kapcsolni a nagyszámú furcsa koalíció és a besorolhatatlan kis párt miatt, de nagy vonalakban kivehetők az erőviszonyok. Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) frontembere kiszámolta, hogy a 981 ezer érvényes voksot leadó választó 4 millió 177 ezer szavazata közül 1,67 millió köthető a baloldali (kormánypárti) és 1,8 millió a jobboldali (ellenzéki) jelöltekhez – a többit a független jelöltek kapták. Sulík ennek kapcsán az első jobboldali győzelemről beszél. Még ha ezt túl optimistának tartjuk is, és némileg korrigáljuk számításait a baloldal javára, akkor is legfeljebb fele-fele arányú kormánypárti–ellenzéki szavazatmegoszlást találunk. Ezt torzította el a többségi választási rendszer enyhe fölénnyé a megyei képviselők számát illetően. A tények tükrében azonban semmiképpen sem beszélhetünk a kormányoldal fölényes győzelméről.

Az persze már egy másik téma, hogy a választások súlya és elsősorban a rendkívül alacsony részvételi arány miatt milyen relevanciája van a voksolásnak az országos politikára és jövő évi parlamenti választásokra nézve.