- Shutterstock-felvétel
Elkészítési idő 45 perc
HOZZÁVALÓK: 30 dkg liszt, ½ sütőpor, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 tojássárgája, 8 szem sárga- vagy őszibarack, 50 dkg tehéntúró, 1 dl tejföl, 1 tojás + 1 tojás a kenéshez.
A sütőport és a lisztet összekeverjük, elmorzsoljuk a vajjal, 10 dkg cukorral és a tojássárgájával. Összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk, és a hűtőbe tesszük. A barackokat megmossuk, kimagozzuk, a gyümölcshúst kockákra vágjuk.
A túrót, a tejfölt, a tojást, a maradék 5 dkg cukrot összekeverjük, és óvatosan a barackot is beleforgatjuk.
A tésztát két egyforma adagra vágjuk, kb. fél cm vékonyra, a forma aljának méretére nyújtjuk. Az egyik tésztát a formába fektetjük, villával megszurkáljuk, rásimítjuk a túrós keveréket, majd a másik kinyújtott tésztát a tetejére tesszük. Megkenjük tojással, megszurkáljuk, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, porcukorral megszórva kínáljuk.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.