Népszerű a vidéki turizmus

<p>A nyugat-európai országokban végrehajtott terrorista támadok, a migránsválság és a bizonytalan törökországi, egyiptomi és tunéziai politikai helyzet miatt egyre többen döntenek úgy, hogy Szlovákiában töltik a szabadságukat, ami a vidéki turizmusra is rányomta a bélyegét.</p>

„Csak tavaly több mint 86 ezren döntöttek úgy, hogy kihasználják a vidéki turizmus adta lehetőségeket, a harmadával többen, mint egy évvel korábban. Közülük több mint 15 ezer volt a külföldi” – nyilatkozta Zuzana Onufer, a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) képviselője. Szerinte a nagyobb érdeklődésre az idegenforgalomban dolgozók is dinamikusan reagáltak, az előző évhez képest csaknem 40 százalékkal növelve a kapacitásaikat. A SACR felmérése szerint azonban nem csupán a turisták száma nőtt, hanem a vendégéjszakáké is. Tavaly a turisták nagyjából a harmadával több időt töltöttek a vidéki vendéglátóhelyen, mint egy évvel korábban. Mindez meglátszott a vidéki turizmusban érdekelt vállalkozók bevételein is. Ezek meghaladták a 4,3 millió eurót, ami több mint 58 százalékos éves növekedésnek számít. Zuzana Onufer szerint idén tovább javult a helyzet, az év végén így újabb rekordokról számolhatnak be. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?