MTI-HÍRA Ryanair nem számíthat fel plusz díjat azoknak, akik debit, vagy hitelkártyával fizetnek – döntött a karlsruhei szövetségi bíróság.
Nem számolhatnak fel díjat a kártyás fizetésért
MTI-HÍR
A Ryanair nem számíthat fel plusz díjat azoknak, akik debit, vagy hitelkártyával fizetnek – döntött a karlsruhei szövetségi bíróság. A hivatal indoklása szerint a plusz kártyadíjjal megkárosítják az ügyfeleket.
Az ügy előzménye, hogy a németországi fogyasztóvédelmi központok szövetsége keresetet nyújtott be a fapados légitársaság ellen a cég általános utazási feltételeit bírálván. E szerint a Ryanair nem fogad el készpénzt, kártyával való fizetéskor viszont külön díjat számít fel: négy eurót a hitelkártyával, és másfél eurót minden egyéb kártyával való fizetés esetén. Egyedül a Visa Electron kártyával történő fizetés díjmentes.
A bíróság állásfoglalása szerint a Ryanairnek lehetővé kell tennie ügyfelei számára, hogy pótlólagos díj kivetése nélkül fizethessenek a megszokott módon.
A készpénzfizetés lehetőségének kizárását viszont nem kifogásolta a német szövetségi bíróság azzal az indoklással, hogy mivel a Ryanair szinte kizárólag az interneten értékesíti a jegyeket, a készpénzes fizetés lehetőségének a megteremtése mindenki számára jelentős költséggel járna.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.