Nagyot nőtt a törökországi turizmus

<p>Törökország turisztikai bevételei az év első felében megközelítették a 11,5 milliárd dollárt, ami 31 százalékkal több, mint a tavalyi év első hat hónapjában elért érték &ndash; közölte kedden a török kulturális és idegenforgalmi minisztérium. Szlovákiából 42 608-an, míg Magyarorszáról 33 431-en utaztak Törökországba.&nbsp;</p><div>&nbsp;</div>

Törökország turisztikai bevételei az év első felében megközelítették a 11,5 milliárd dollárt, ami 31 százalékkal több, mint a tavalyi év első hat hónapjában elért érték – közölte kedden a török kulturális és idegenforgalmi minisztérium. Szlovákiából 42 608-an, míg Magyarorszáról 33 431-en utaztak Törökországba. 

A beszámoló szerint a külföldi turisták száma június végéig meghaladta a 16 milliót, ami 30,4 százalékos növekedés 2017 azonos időszakához képest. A külföldről hazalátogató törökök száma 2,9 millióra rúgott, ez pedig 21,9 százalékkal több mint a tavalyi érték. A külföldiek és a hazalátogató törökök aránya nagyjából 85 és 15 százalékos arányban oszlik meg. A kettő súlyozott átlaga alapján a turisták számában együttesen 29 százalékos növekedés volt.

A legtöbb külföldi Oroszországból, Németországból és Iránból érkezett Törökországba. Oroszországból 2 millió 378 ezer 439-en, Németországból 1 millió 560 ezer 251-en, Iránból pedig 1 millió 142 ezer 111-en. Az orosz és a német turisták számában a növekedés 40,56, valamint 25,15 százalék volt.

A szlovákiai turisták is nagy számban utaztak Törökországba, az első hat hónapban 42 608-an keresték fel az országot, ez pedig 66,62 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Csak júniusban 88,45 százalékkal többen utaztak Törökországa, mint 2017-ben.

A magyarok közül június végéig 38 ezer 431-en keresték fel Törökországot, ami 46,84 százalékkal több a múlt évinél. Csak júniusban 47,6 százalékos a növekedés, a múlt hónapban ugyanis 16 ezer 769 magyar utazott a kis-ázsiai országba, míg tavaly 11 ezer 361, 2016 júniusában pedig 8875.

Törökországba a legtöbben továbbra is Isztambulon vagy Antalyán keresztül lépnek be. Június végéig Isztambulba 5 millió 981 ezer 277-en, míg Antalyába 4 millió 572 ezer 705-en érkeztek. A harmadik legnépszerűbb belépési pont Edirne tartomány, ott 1 millió 431 ezer 748-an léptek be.

A statisztikai adatok szerint egy külföldi átlagosan 629 dollárt, míg egy hazalátogató török átlagosan 877 dollárt költött üdülése során.

A kis-ázsiai ország egy másik népszerű idegenforgalmi célpontjába, Kappadókiába is nagyon sokan érkeznek. A történelmi régióba 2018 első hat hónapjában 1 millió 236 ezer 355-en látogattak el, ami 36 százalékkal haladja meg az előző évi, és 83 százalékkal a 2016-os értéket.

Az Anadolu török állami hírügynökség keddi jelentése szerint a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományt is jóval többen keresik fel, amióta július elején az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) felvette a világörökségi listára Göbekli Tepét, a világ legrégebbi ismert, mintegy 12 ezer éves templomát. A leletek tanúsága szerint Göbekli Tepe („Pocakos-domb”) azonban nemcsak templom, hanem egyben a világ legrégebbi szobrászműhelye, és így a „képzőművészet bölcsője” is.

Sanliurfában a nyári hónapokat a rendkívüli meleg miatt turisztikai szempontból „halott szezonként” tartják számon. Míg korábban ez az évszak a szállodák számára 20-30 százalékos telítettséget jelentett, addig idén – főként a belföldi turisták fokozott érdeklődésének köszönhetően – tavasszal a 60-70 százalék volt a jellemző.

Törökország az év végéig 40 milliót meghaladó turistára és legalább 32 milliárd dollár idegenforgalmi bevételre számít. Az eddigi legjövedelmezőbb évben, 2014-ben mintegy 36,8 millióan üdültek Törökországban. (MTI)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?