<p>2010. december 31-ig minden belföldi és nemzetközi járat utasait vizsgálat alá vonja az amerikai Transportation Security Administration (TSA). Néhány légitársaság ma is él hasonló módszerrel, a jövőben azonban az USA nem kívánja kiszolgáltatni magát a különböző társaságok más és más hatékonyságú vizsgálatának, hanem egységesen kormányzati hatáskörbe vonja az ellenőrzést.</p>
Minden légi utast ellenőriznek az amerikai hatóságok
MTI-HÍR
A „biztonságos repülés” elnevezésű módszer lényege, hogy valamennyi repülőjegyet váltó utas adatait összevetik az FBI listájával, amely a terroristákat, illetve terroristagyanús személyeket tartalmazza. Ez nem kevesebbet jelent, mint, hogy naponta 2,5 millió utas adatait fogják ellenőrizni. Az összevetéshez az utas nevére, születési adataira és nemére lesz szükség. Az utasoknak nem kell külön adatszolgáltatásra felkészülniük, hiszen ezeket az adatokat eddig is közölniük kellett, akár utazási irodánál, akár légitársaságnál, akár interneten váltottak jegyet.
Az amerikai hatóságok a légitársaságoktól kérik majd az adatokat, s azokat is értesítik arról, hogy kit engednek fel a fedélzetre, s kit nem. Tehát az utas számára csak a repülőtéren derül majd ki, hogy kiszűrték. A névazonosságokból, vagy névhasonlóságokból eredő esetleges félreértések elkerülésére indulás előtt 72 órával kérik az adatokat, de 4 másodpercen belül válaszolnak, hogy az illető zöld utat kap-e a repülésre.
Ez azt is jelenti, hogy a last minute jegyvásárlók is repülhetnek, amennyiben azonnal „tisztának” találják őket. Az amerikai hatóság szerint az utasok több mint 99 százalékának semmi félnivalója nincs, viszont egyetlen veszélyes embert sem akarnak felengedni a fedélzetre.
A Pow Wow-n tartott sajtótájékoztatón azt is hangsúlyozták, hogy a biztonsági vizsgálatnak semmi köze nincs ahhoz, hogy valakit beengednek-e az Egyesült Államokba, vagy sem. Hiszen az nem repülésbiztonsági kérdés, s azzal nem is ez a hatóság foglalkozik. Ráadásul megvizsgálnak mindenkit, szándékozzon repülni akár belföldi járattal, akár az USA-ból kifelé tartó járattal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.