Miért nem szeretjük a Ryanairt?

<p>A Ryanair a világ legembertelenebb légitársasága, igazi kapitalista végtermék, mindenki utálja, mégis mindenki használja. A cég a válság ellenére is több millió fontos nyereségre tett szert, bár a közvéleményt tükröző sajtó folyamatosan ellenszenves cikkekkel püföli. A napokban a BBC főműsoridőben egy fél órát szentelt a „Miért utálom a Ryanairt?” című dokumentumfilmnek, a programnak óriási visszhangja volt, de a nyertes nem a BBC lett.</p>

FELDOLGOZÁS

Hogyan csinálja Michael O'Leary, a Ryanair fapados légitársaság alapítója, hogy cége nem csak nyereséges, de a világ egyik legnagyobb flottájává válik, miközben minden más légitársaság lefele tart, ráadásul a Ryanairt mindenki utálja? A válasz egyszerűbb mint gondolnánk.

Először is mindig akad személyzet, aki kevesebbért is felvállalja a munkát és kifizeti a saját munkaruháját (minimálbér plusz fedélzeti értékesítésből adódó jutalék), és akad repülőtér, amelyet rá lehet venni arcpirító bérleti engedményekre (a Ryanair által generált „tömeg” remek egyéb üzleti lehetőséget nyújt). Természetesen akad repülőgépgyártó, amelyet a sokat ígérő szerződés miatt (a társaság folyamatosan és agresszíven terjeszkedik) árengedményekre lehet kényszeríteni, és nem utolsósorban akad utas, akit nem érdekelnek a kényelmetlenségek, csak az, hogy minél olcsóbban eljusson A-ból B-be. Ha nincs semmilyen igénye, még jól is járhat.

Nagyjából így lehetne összefoglalni a BBC angol állami televízió Panoráma című programjában elhangzottakat, azzal a kitétellel, hogy a BBC úgy akarta a pártatlanságot biztosítani, hogy a panaszkodók mellett megszólaltatott olyan utasokat is, akiknek a Ryanair véletlenül visszatérítette a jegyét, és a hobbi utazókat, akik legtöbbször ingyen utaznak, de 5 fontnál (6 euró) még nem fizettek többet egy útért. Emellett azt is megtudhattuk, hogy a Ryanair a legbiztonságosabb légitársaság, az egyik legfiatalabb gépparkkal felszerelkezve, és szinte sohasem késik, hiszen 25 perc alatt megfordulnak a gépei a kietlen külvárosi repülőterekről.

A műsor hatására az interneten beindult a mozgás, csakhogy – meglepően – nem a Ryanair, hanem a BBC került a nézők kereszttüzébe. A Twitter társasági oldalon heves véleménycsere folyt arról, hogy a BBC pártatlansági kísérlete mennyire lett sikeres, sokak szerint ugyanis a próbálkozás gyakorlatilag 30 perc ingyen reklámot biztosított főműsoridőben a légitársaság számára. A véleményezők szerint a társaság viselt dolgairól semmi újat nem tudtak meg, viszont a biztonság ma már az első tényező, amikor valaki repülésre gondol. No és melyik más fapados társaság fizeti vissza a viteldíjat problémák esetén? És vajon melyik pontos? A válasz tehát adott: megint sikerült botrány helyett hírverést csinálni, ez a Ryanair esetében szinte mindig bejön.

Botrányt szagolva a The Times sem tétlenkedett. Az angol napilap a „Miért utálom a Ryanairt?“ címhez igazodva, az adás előtt szeretem/utálom típusú közvélemény-kutatást tartott a weboldalán. A műsor előtt 88 százaléka a válaszadóknak utálta a Ryanairt, noha 63% így is gyakran utazott vele. Ez az ellenszenves hangulat azonban a műsor után megváltozott, a válaszadóknak csak a 20%-a gondolta, hogy a Panoráma műsora pártatlan volt, a legtöbben a légitársaság védelmére keltek, vagy legalábbis nem álltak be a szidalmazó hangok mellé, mondván: „ebben a műsorban semmi újat nem hallottam“.

Ami a pocskondiázást illeti, tényleg semmi újat nem hallottunk. Így az angol nézők akár hagyhatták is volna az egészet, ám a programnak mégis nem várt visszhangja lett. A cég üzletpolitikája persze tényleg embertelenül költségkímélő, de az is tény, hogy a „sallangokon” megspórolt pénz egy részét a társaság visszapasszolja az utasoknak. Azoknak pedig most megszólalt a lelkiismeretük, és akármilyen kelletlenül is, de elismerték, hogy a fapados légitársaság nélkül kevesebben utazhatnának, ráadásul a Ryanair olyan helyekre is elmegy, ahová igen ritkán szállnak repülők. O'Leary ezt meg is kísérelte elmondani a BBC műsorában, a Panoráma azonban időhiány miatt megvágta az interjút (a vágatlan interjú megtekinthető a BBC weboldalára került fel).

Az ügy legnagyobb csattanója, hogy a műsor után mindenki az 5 fontos járatok után érdeklődött, miközben a Ryanair weboldalán a BBC „egyoldalú támadásait kivédve“ 1,1 millió ingyen jegyet kínált fel az utasok számára (százezret minden egyes „hamis vád“-ért, amelyet a BBC szajkózott). O'Leary tehát megint bebizonyította, hogy vesztett helyzetből is képes győzelmet elérni, és bár rengetegen utálják, a szükséges rossz sosem megy ki a divatból, ha olcsón akarunk utazni. (travel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?