Menjünk kirándulni?!

Igen, minden évben csupán két hónap jut a gyerekeknek a vakációzásra. A szabadságolások ideje is a nyár. Sok vita folyik arról, mennyi időre van szüksége az embernek ahhoz, hogy kipihenje magát, hogy a szervezete regenerálódjon. Nem is annyira a szabadságolás hosszától függ mindez – bár a kutatások szerint a háromhetes szabadság az ideális –, hanem a minőségétől.

Mi kell a jó szabadsághoz? Más környezet, ahol a szervezet a nap huszonnégy órájában más és más ingereknek van kitéve, kellemes társak, a szeretteink, akikkel jól érezzük magunkat és a pihenés nemcsak passzív, hanem aktív élvezete is – túrázás, horgászás, úszás, labdajátékok stb. A szülőnek és a gyermeknek egyaránt joga van erre, de nem minden esetben együtt. Mindenkinek szüksége van a vele egykorúak társaságára – idősnek, fiatalnak, gyereknek egyaránt. Vagyis, a gyerek élvezheti a szülők társaságát, a nagyszülők kényeztetését, a rokonok társaságát is, de nagyon jó és hasznos is egyben, ha részt vehet egy nyári táborozáson. Itt élvezheti a vele egykorúak társaságát, a korának megfelelő szórakozási lehetőségeket, próbatételeket és teljesítményeket is, aszerint, milyen jellegű tábort választunk a gyermekkel együtt.

Vannak városi táborok, ahol a gyermek estére hazatér, csupán nappali program várja őt. Sok szülő arra hivatkozik, hogy a gyermek nem akar korán kelni, vagy neki is nehéz reggel ébreszteni a gyermeket. De, ha a gyermek megtapasztalhatja, hogy milyen programot kap a koránkelés ellenében, akkor már nincs, nem lehet probléma. Van ahol a számítógép segítségével járják körül a világot, máshol az idegen nyelv segítségével alakítják ki saját meseországukat.

Természetesen a természetjárók is barangolhatnak a környéken, a kerékpározók már messzebbre merészkedhetnek. Az úszni tanulók és vágyók is felügyelet mellett élvezhetik a vizet, a sátorállítás mesterségét, ismerhetik meg a vízi világ rejtelmeit. Hasznos, ha a gyermek megtapasztalhatja, milyen a szülei nélkül lefeküdni, gazdálkodni a zsebpénzzel, alkalmazkodni a társaihoz, önállósodni a koruk adta lehetőségek szerint. A zenészek zenélhetnek, a gyöngyfűzők ékességeket készíthetnek, a kis indiánok kipróbálhatják a „vadnyugatot” stb.

A táborok szervezői a gyerekközpontúságot tartják szem előtt, a program-összeállítás a gyermek fejlődési sajátosságait követi, mindez szakmai felügyelet mellett. A közösségi szellem elsősorban az iskolában, pontosabban az osztályban alakul ki. Nem mindenkinek sikerül beilleszkednie ide, számukra a nyári üdülés jelent új lehetőséget, új barátokat, új kihívásokat. Most, amikor fokozottan tudatosítjuk, hogy gyermekeink életre való felkészítése csak nehezen megy, akkor miért ne adnánk lehetőséget erre. Egy esti tábortűz, tábori diszkó, sportnap, mind-mind új megtapasztalás. Alapvető hiba, ha úgy gondoljuk, hogy mi, szülők jobban tudjuk, mi kell a gyermekünknek. Kérdezzük meg a gyermeket és lesz véleménye róla. A gyermeknek is vannak vágyai, tervei, elképzelése. Adjunk rá lehetőséget, hogy próbálja ki őket. Annál szomorúbb látvány nincs, amikor a gyermek unatkozik. A borzasztó az benne, hogy gyakran unatkozó szülőt találunk mögötte. Aki képes magának programot teremteni, az tudja, hogy ezt is tanulni kell. Tervezzük meg gyermekünk szabadidejét, adjunk választási lehetőséget számára. A két hónap sok idő, belefér ebbe sok minden – otthonlét, nagyszülők, tábor avagy kaláka-üdülés, ahol mindig a szabad szülő vállalja fel gyermekét és barátait. Ne feledkezzünk meg a testvérek közötti korkülönbségről sem. A kisiskolás másfajta szórakozást igényel mint kamasz testvére. Ne kiskorúsítsuk az idősebb testvért – sok esetben csupán kényelemből.

A falusi gyermeknek sem elég csupán az udvar. Számára is sokat ad egy éjszakai horgászás, amikor kinn is alszik a felnőttekkel. A sátorozás is hasznos tapasztalat, hogyan kell a sátrat felállítani, rögzíteni a szél ellen, ellátni esőálló fóliával stb. A természetbe sem indulhatunk kellő felszerelés nélkül, a késnek, gyufának, zsinórnak más-más szerep jut, ha szükséges.

Egyszer egy kislány azt mondta, neki főzőcske táborba kell mennie, mert jól tud főzni. Miért ne?! Hányszor nem engedjük tenni-venni a gyermeket a konyhában, a mindennapok során ez inkább zavaró. A táborban a begyűjtött gombát száríthatják, a szederből habot készíthetnek, ők állítják össze az étlapot stb. A legféltettebb gyermek sem utasít vissza olyan lehetőséget, ahol élmények várják – persze, kellőképpen felkészítve, biztatva. A szülő kötelessége megtanítani gyermekeit repülni, reptében segíteni – de helyette repülni már nem tud, és nem is kell. Az a gyermek, akit a szülei autóval visznek a busz mögött az iskolakirándulásra is, nem boldog. Neki a társaira van szüksége!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?