Szinte nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg valamilyen fergeteges akció, a légitársaságok, a szállodák folyamatosan kihagyhatatlan ajánlatokkal csábítanak. Lássuk, hova, mennyiért repülhetünk!
Már 10 euróért is repülhetünk - nagyot estek a repülőjegyárak
Az egyik legfrissebb akcióban most már 4 eurótól is foglalhatunk retúrjegyet a téli időszakra, de 10–20 euróért már akár Milánóba, Londonba, Rómába, Brüsszelbe, Berlinbe is eljutunk. Bár több országban újra vannak szigorítások, várhatóan az utazás időpontjában ( január–március) már ismét szabadon utazhatunk – teszt nélkül, az oltottak mindenképpen. Fontos megjegyezni, hogy a jegyek többsége szabadon és általában ingyenesen módosítható, így ha mégsem tudnánk utazni, akkor sem veszik el a pénzünk – foglalás előtt érdemes megnézni a pontos szabályokat, milyen feltételek vonatkoznak a törlésre és a módosításra.
Ha tehát szeretne utazni a következő hónapokban, érdemes lecsapni az akciókra, hiszen sosem voltak még ilyen olcsók a repülőjegyek – az ajánlatok pedig szinte naponta frissülnek, mind több célállomás érhető el rendkívül alacsony áron. Ez igaz az Európán belüli utazásokra és a távolabbiakra is. Ez utóbbi azoknak lehet jó választás, akik a téli hónapokban a nyárba szeretnének utazni, napozni, csobbanni a tenger vizében – számukra Miami, Dubaj, Zanzibár, a mexikói Cancún, Phuket vagy akár Hawaii is jó választás lehet. Annál is inkább, mivel nemcsak a repülőjegyek, de a szállodák is folyamatosan akcióznak – sokszor napokkal az érkezés előtt is csökken az ár –, így most egy egzotikus utazás már 650–800 euróból is kihozható (repülőjeggyel, 4*-os szállással, reggelivel), vagyis elmondható, hogy soha ilyen olcsón nem utazhattunk télből a nyárba. Érdemes élni a lehetőséggel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.