Made in China, avagy pekingi hangulatképek

SZABÓ LÁSZLÓ

Miután az utolsó pecsét is bekerült az útlevélbe, elindultunk a városba tartó expresszvonat felé. Már az út során feltűnik, hogy szinte enni lehet a pekingi repülőtér padlójáról, annyira tiszta. Nem is csoda, hiszen még a legapróbb foltot is egyenként súrolják fel a takarítók. De mivel a jegyet csak helyi pénzben tudjuk megvenni, így előbb pénzt kell váltani. Ezt a legérdemesebb a bankban, mivel itt nincs kezelési költség, cserébe viszont el kell viselni a 10 perces ügyintézést, illetve, hogy legalább kilenc papírlapot töltenek ki, íratnak alá velünk, mielőtt megkapjuk a pénzt.

Köpködés minden sarkon

Torokkaparás, majd egy hatalmas köpés az úttestre – ez már a szállodához vezető út első „élménye”. Miután az ötperces séta alatt legalább három ilyen jelenetnek lehettünk szem- és fültanúi, megértettük, ezt meg kell szoknunk. Később már meg sem lépett bennünket, amikor egy helyi orrának tartalma egy hangos felkiáltás után a földön landolt. Itt nem a banánhéjon csúszik el a turista. E hangok szinte az egész pekingi utazás során végigkísérik a turistát, jó lesz megszokni.

„Hi, where are you from?” – kérdezi tőlünk, két barátságos helyi fiatal, miután feljöttünk a metró Tiananmen téri megállójából, majd felajánlották, hogy szívesen bemutatják a várost. Akár bele is mennénk, de mi már tudjuk, hogy egy helyi trükkről van szó, ezek a fiatalok ugyanis az útikönyvünk szerint átverik a naiv turistákat. Így a könyv alapján fedezzük fel a várost. A téren hatalmas kivetítők, minden irányból Mao képe és propagandafilmek fogadnak bennünket. Természetesen minden monitoron az október elején tartott ünnepségen készült felvételeket mutatják, európai szemmel ez már szinte félelmetes.

Néhány évvel ezelőtt még csak három metróvonalon utazhattak a helyiek, az olimpiára azonban újabb hárommal, később pedig további kettővel bővült a hálózat, így szinte minden könnyen megközelíthető föld alatt. Egy metrójegy csupán 20 eurócentbe kerül, ám fel kell készülni rá, hogy itt jó esetben is csak tömeg van, a leggyakrabban szinte bepréselnek bennünket a kocsikba. A jegyeket csak az adott állomáson lehet megvásárolni, nincs az európai és más nagyvárosokra jellemző több napos turistajegy. Óriási város, hatalmas távolságok, így amíg egyik helyről a másikra jutunk, legalább félórányi időt vesz igénybe. Az emberek a H1N1 elleni védekezésként védőmaszkkal utaznak.

A kínai kaja

Kínai étteremet keresünk, meglepetésünkre nem is olyan könnyű feladat. Bár a könyvünk ír egy „lampionos” utcáról, ám ezt az utcanévtáblák hiánya miatt nem találjuk, így egy plázában levő kínai étteremben fogyasztjuk el az első vacsorát. Angol nyelvű étlap nem mindenhol található, így sokszor csak a képek alapján választhat a turista. Természetesen pálcákkal esszük meg a menüt, ami viszonylag olcsó, mindössze 3 euróba került, itallal, levessel, főétellel, salátákkal.

A közeli éjszakai piacra tartunk, itt minden kapható. Aki meg akarja kóstolni a hurkapálcán mozgolódó skorpiót vagy a különböző polipokat és tengeri herkentyűket, esetleg az azonosíthatatlan eledeleket, itt nem csalódik. Összességében megállapítható, hogy a legjobb ár/érték arány a plázák alsó szintjén lévő éttermekben van. Érdemes kipróbálni a helyi éttermeket is,az élmény kedvéért, de a feltálalt ízek nem lesznek ennyire emlékezetesek. Teljesen más itt a kínai étel, mint idehaza, az árak pedig az ilyen helyeken már viszonylag magasak.

Nehéz megértetni magunkat

Az angol nyelv ismeretének hiánya nemcsak az éttermekben, hanem szinte mindenütt tapasztalható, jó esetben is csak egy „yes” a válasz, bármilyen kérdésre. Ha azt kérdezzük, az adott helyre melyik irányba induljunk, akkor is csak annyi a válasz, hogy „yes”, azaz igen… A szálloda portásai például nem értették a kérdést, hogyan juthatunk el a legegyszerűbben a nagy falhoz. A taxisok is csak akkor értik meg, hova tartunk, ha kínaiul is leíratjuk valakivel az úticélunkat. Szerencsére sok útikönyvben a legtöbb látnivaló neve már kínaiul is szerepel, így könnyebb a tájékozódás. Elég leinteni egy taxit, megmutatni neki, hova tartunk, és már indulhatunk is. Taxival nagyon olcsó az utazás, kivéve, amikor dugók vannak a városban. Ilyenkor érdemesebb a metrót választani. Mielőtt belülünk a taxiba, mindig kérdezzük meg, mennyibe kerül a fuvar, illetve ragaszkodjunk hozzá, hogy be legyen kapcsolva a taxaméter. Ha ez nem megy, vagy azt mondja a vezető, hogy elromlott, akkor azonnal ki kell szállni az autóból, ugyanis egy „hiénával” állunk szemben, aki a végén egy halom pénzt kér el a fuvarért. A normál tarifa egyébként nagyon olcsó, 2 euróért 10-12 kilométert is utazhatunk.

Piacok , alkudozás

Szinte nincs olyan termék, amit ne tudnánk beszerezni a Yashow piacon. Az ötemeletes épületben a táskáktól kezdve a zoknikon át egészen a teákig minden megtalálható. Csak találgatni merünk, milyen lehet itt a hamis termékek aránya. Az eladók egy kicsit agresszívek, mindenki a „legjobbat” kínálja. Egy kesztyűn észlelt hiba után is azt hajtogatja az eladó, hogy ez a „best quality”, azaz a legjobb minőség. Hiába mutatom, hogy elsőre három hibát is találtunk a portékán, hajthatatlan. Az eredeti 280-as kínai jüanos ár (1 euró 10 kína jüan) ugyan már csak 80-nál tart, de ezért még húszat sem adunk. Továbbállunk. Itt ugyanis kötelező az alkudozás. De még mielőtt betérünk, az útikönyvből kiderítjük, mi mennyibe kerül, így a 300-as kezdő árra simán 35-öt mondunk, végül, némi műsort, hisztériát, és dührohamot követően 50-esért meg is vásárolhatjuk a kiválasztott portékát. Végül kiderül, itt 50 helyi pénzért bármi beszerezhető. Több piac is van, így akit érdekelnek a teák, a virágok vagy az éjszakai evés- ivás, azok külön erre specializálódott helyeken válogathatnak.

Kaotikus város

Pekingben a történelmi császári városrészen kívül szinte mindenütt magas és modern épületek, irodaházak, plázák vannak, ezért egy kicsit kaotikusnak tűnik. Néhol még találunk bebarangolható hutongokat, azaz sikátorokat, ahol a helyi szegények élnek, itt szinte garantált az utcán száradó ruházat, és olykor a tömény bűz is. Ez egy pekingi kirándulás során szinte kihagyhatatlan látnivaló.

A legtöbb látványosság a városban található, így nem hagytuk ki a nyári palota megtekintését, a láma templomba is betértünk, megnéztük az Ég templomát, de természetesen a Tiananmen tér (a térre csak biztonsági ellenőrzést követően tudunk belépni), és a Tiltott város sem maradhatott ki. Délután pedig egy igazi, kínai teaceremóniát hallgatunk és nézünk végig, nagyszerű élmény, amint a szakember másfél órán át csak nekünk meséli a tea történetét, és kínálja a gyűszűnyi, nagyszerű ízű teákat.

A szállodánkhoz közel lévő bevásárlóközpontban tartunk, újra pénzt váltanánk. Az emeleti ruharészlegen legalább 30 eladó, szinte minden sorban külön alkalmazott várja a vásárlókat, már-már az az érzésünk, hogy itt a fekete, 42-es zokniknak is külön eladója van, ahogy a fehér fürdőköpeny, vagy a kék törölközők eladását is egy külön eladóra bíznák. Ez az érzés gyakran visszatér, szinte mindenhol megfigyelhető a túlfoglalkoztatottság, a számunkra szinte felesleges munkaerő jelenléte.

Irány a nagy fal

Három helyen látogatható a nagy fal, az első a 40 km-re levő Badaling, ez a legturistásabb, ezért ezt kihagyjuk. A másik Mutianyu, ez megközelítőleg 70 kilométerre van Pekingtől, itt már kevesebb a nézelődő, a harmadik pedig Simatai, ez már 110 km-re van a várostól. Mutianyuba tartunk, a városból induló 916-os busz a 40 km-re lévő kisvárosban tesz ki, itt pedig magántaxisok rohannak le bennünket. Az alkudozás közben lencsevégre kapom a helyi tojásárust, aki a kis szekerén a tyúkokat is kihozta, biztos, ami biztos. Közben az agresszív, kiabáló vezetők egymást próbálják túllicitálni, nehéz eldönteni, melyik autóba üljünk, végül a 10 eurónyi árat kérő sofőr autójával vágunk neki a nagy falhoz vezető útnak. Míg a parkolóban vár ránk, mi addig libegővel felmegyünk a falhoz, sétálunk vagy néhány kilométert, gyönyörködünk a tájban, a lélegzetelállító látványban, majd bob pályán siklunk le a parkolóig. Itt újra autóba ülünk, irány az éjszakai város, az utolsó esti vacsora.

Ami kimaradt

Peking óriási város, így az egyhetes út is kevésnek bizonyult, hogy mindent megnézzünk, ami érdekel bennünket. Kimaradt az olimpiai városrész, a teapiac, a parkok, a Mao Mauzóleum megtekintése és még sok, egyéb látványosság. De mi már tudjuk, csak idő kérdése, és bepótoljuk a most kimaradt emlékek felfedezését. Addig is: Zai jian, Bei jing.