Utazz

Hét tanács Velencéhez

Bőd Titanilla

2016. április 5. 02:02

Megkerülhetetlen város, irodalmi művek helyszíne, örök hivatkozási alap. Velence Európa egyik legkedveltebb városa, számunkra pedig könnyen elérhető úti cél. Adunk néhány tanácsot, hogy a lehető legjobbra sikerüljön a kirándulás!

1. Menjünk Velencébe!

Velence sokak számára egydélutános város lehet, mert a kilencvenes évek buszos kirándulásain rendre ennyi időt adtak az idegenvezetők, hogy a csóró turisták körbenézzenek. Velence azonban nemhogy öt napra, hanem akár öt hétre is kínál látnivalót. És nincs is messze: vonattal Bécsből alig több, mint hét óra (mintha Pozsonyból Szepsibe mennénk, csak kicsivel modernebb vonaton), ráadásul, ha elég idejében megvesszük a konkrét vonatra szóló, nem visszaváltható jegyet, akkor az oda-vissza út 60 euróból kijön.

Meg ne forduljon a fejünkben, hogy valahol a szárazföldön keresünk szállást, és majd mindennap bebumlizunk Velencébe! A városban is lehet már két fő részére 50 euró/nap áron nagyon kellemes szobákat találni, annak pedig van egy hamisítatlan hangulata, ha szűk sikátorokon át, sötét csatornák mentén térünk haza esténként.

 

2. Másszunk toronyba!

Nem is nagyon kell mászni, ugyanis mind a Szent Márk téri harangtoronyba, mind a San Giorgio Maggiore sziget és templom harangtornyába lift visz.

Egyes források szerint a Szent Márk téri Campanile 1902-ben a liftépítés közben omlott össze, más szövegek azonban ezt nem említik, szerintük egyszerűen csak az évszázadok során elszenvedett villámcsapások, földrengések és a cölöpökre épült város instabilitása okozták a balesetet, amelyben egyébként nem halt meg senki. (Bár szuvenírárusoknál lehet venni a Campanile összeomlását ábrázoló „eredeti” fotókat, jobb, ha tudjuk, ez hamisítvány, erről a balesetről nem készült fénykép.)

A Szent Márk téri Campanilében általában sok a turista, nem lehet annyira zavartalanul nézelődni, de a látvány innen is fenséges. Érdekesség, hogy a 98 méter magas toronyból egyáltalán nem látszik a Canal Grande (csak a torkolata).

A San Giorgio Maggiore tornya a tökéletes választás, ha obligát képeslapszerű fotókat akarunk készíteni a Szent Márk térről, valamint a „másik oldalon” Velence kevésbé ismert arcát is megpillanthatjuk – például egy sövényből készül labirintust. De vigyázat, a harangot minden fél órában megkongatják, olyankor nem érdemes fent tartózkodni, ha nem akarjuk, hogy a hátralévő napokban csengjen a fülünk.

 

3. Ne blicceljünk!

Nem éri meg. Velencében nem olcsó a tömegközlekedés (egy út 4–7 euró, de még mindig olcsóbb, mint a gondolázás száz euróért, igaz, ez utóbbinak nem is az a célja, hogy A pontból B pontba juttassa az embert), cserébe van egy sajátos bája, ahogy minden városnak, ahol a hajó szokványos közlekedési eszköz. Vannak bérletek is (24 órás – 20 euró, 3 napos – 40 euró, 7 napos – 60 euró), ez jócskán megtérül, mert bár a hajókázás sokszor ugyanannyi időbe telik, mintha gyalogolnánk, a látvány lenyűgöző, és nem is fáradunk el. Bliccelni pedig tényleg nem éri meg, mert gyakori az ellenőrzés, a revizorok mind kifogástalanul beszélnek angolul, és nem ismernek irgalmat. Ha valaki nem fizeti ki a 70 eurós bírságot, szemrebbenés nélkül rendőrt hívnak.

 

4. Fedezzük fel a Szent Márk teret!

Európa egyik leglenyűgözőbb tere a Szent Márk tér, amivel nem lehet betelni.

Mindenképpen térjünk be a Szent Márk bazilikába, ahol a leginkább érezhető, hogy Velence egykor kelet és nyugat határán állt – vagyis inkább összekötötte keletet és nyugatot. Az 1092-ben épült bazilika a bizánci építészet legeredetibb formájában megmaradt remeke.

A bazilikába hátizsákkal, utazótáskával nem lehet bemenni, azt egy közeli mellékutcában adhatjuk le megőrzésre. Maga a bazilika megtekintése ingyenes, de az egyes részei (kincstár; loggia; az oltáron lévő ikonosztáz, a Pala d’Oro) megnézésért külön-külön fizetni kell. Némileg bosszantó, hogy ezek a részek mind különböző időpontokban zárnak, van, amelyik már kora délután, így érdemesebb délelőttre időzíteni a látogatást.

A Dózse-palota is kihagyhatatlan, ide ajánlatos előre megvenni a jegyet interneten. Megnézhetjük az impozáns termeket, képet kaphatunk a Velencei Köztársaság működéséről (minden teremben másféle tanács ülésezett), és természetesen átmehetünk a Sóhajok hídján, amely a tárgyalótermekből a börtönbe vezet.

 

5. Velence nem csak a Szent Márk tér!

Bátran távolodjunk el a Szent Márk tértől, a város sok egyéb kincset rejteget. Adunk néhány tippet: a tengerészeti múzeum hajópavilonja érdekes szemszögből mutatja be a város történetét, megnézhetjük például az egyetlen fennmaradt temetési gondolát vagy a királyi evezőst, de csatahajókat és torpedókat is láthatunk.

Lenyűgöző látványosság a La Fenice színház/operaház, amely a nevében lévő főnixmadárhoz hasonlóan kétszer is leégett, de mindkétszer újjáéledt hamvaiból. A második tűzvészre emlékezhetünk a hírekből, 1996-ban szándékos gyújtogatás miatt rongálódott meg az épület. Mára azonban tökéletesen helyreállították, a fényűző termekben élmény sétálni. A belső tér a népszerű Sissi tévéfilm velencei jeleneteiből is ismerős lehet. Ha szerencsénk van, látogatásunk alkalmával épp próbálni fognak a zenészek, és a királyi páholyból élvezhetjük a produkciójukat.

A modern művészetek kedvelői számára kihagyhatatlan a Peggy Guggenheim Gyűjtemény, amely a Canal Grande mentén álló, egykor háromemeletesre tervezett, de végül csak földszintes palotában kapott helyet. A műgyűjtőnek ez volt a velencei lakása, a falakon Picasso, Magritte, De Chirico, Mondrian és Dalí művei lógnak.

 

6. Járjuk be a szigeteket!

Ha meseországba vágyunk, semmiképp ne hagyjuk ki a Velence környéki szigeteket: Muranót, Buranót és Torcellót. Murano az üvegfújásról, Burano a csipkeverésről, Torcello az 1500 éves templomáról ismert, s minden szigetnek sajátos hangulata van.

Burano a legkülönlegesebb, képeskönyvbe illő színes házaival az amatőr és profi fotósok kedvence, de az egykor a térség központjának számító, ma azonban már csak alig 70 ember lakta Torcellónak is megvan a fílingje. A templom előtti márványszék a legenda szerint Attila trónja, amelybe ma már mezei turisták is beleülhetnek.

 

7. Jöjjünk vissza, sokszor!

Velence lakosainak száma folyamatosan csökken, a fiatalok közül sokan inkább a szárazföldre költöznek, és élvezik a kényelmesebb lét előnyeit. Velence ugyanis az a város, ahol nincsenek autók, ha ágyat akarsz venni, előbb keresned kell valakit, akinek van akkora hajója, amibe belefér, a házak régi építésűek és nehezen felújíthatók, a közlekedés körülményes (csak a mentőhajó lépheti túl a megengedett 10 km/órás sebességet), az éjszakák pedig kísértetiesek, mert a csatornák vize elnyeli a fényt.

Az év 365 napján Velencében nem mindig lehet egyszerű élni, de turistaként ilyesmikkel nem kell foglalkoznunk. Mert Velence magával ragad – aki egyszer eltöltött néhány napot a városban, az máskor is visszavágyik. Talán egy másik évszakban, talán a karneválra, talán a Biennáléra, rövidebb vagy hosszabb időre, de érdemes visszatérni.

 

 

Önnek ajánljuk