Ha azt mondom, Sydney

Sportcipő és öltöny. Érdekes párosítás, de számomra ez Sydney. A város, ahol nem érdekli az embereket, hogy mit gondol a másik. Ahol délután három órakor piros bőrruhában, fekete magas sarkú cipőben, kitömött melltartóban, kakastaréjos frizurával koktélozik egy férfi a város legforgalmasabb utcáján. Ahol a helyiek szeretnek élni, és ahol odafigyelnek a környezetükre. Mert itt csak az európai turista szemetel. Itt együtt él a gyík, az oposszum, a denevér és az ember. Szabadon.

Beton- és növénydzsungel

Ha azt mondom, Sydney, általában mindenkinek azonnal az operaház jut eszébe. S talán még a Harbour Bridge. Pedig egyik se olyan lenyűgöző, mint gondolnánk. A híd olyan, mint a pozsonyi Öreg híd és az Apolló híd keveréke; az operaház meg a szocialista építészetre emlékeztet – a belső, félkészre hagyott tér még inkább. Az építészek most biztosan hüledeznek, hogyan lehet egy ilyen csodás remekművet becsmérelni, de tényleg csak messziről szép.

Sokkal érdekesebb a Royal Botanic Gardens. Egzotikus növények és szabadon szálló óriási papagájok az óceán partján és a felhőkarcolók tövében. A két véglet között egy csendes, paradicsomi park. Akkora fikuszfákkal, hogy hárman se tudnánk körbeölelni törzsüket. Parkokból van itt bőven, de ez a legszebb. Igaz, a város szívében lévő Hyde Parkra is emlékezni fogok évek múltán, állatvilágáról. Denevérsereg és méretes patkány, ezek örök nyomot hagytak bennem, akárcsak az angolok a városban.

A majdnem 120 éves Queen Victoria Building kívül s belül is inkább hasonlít palotára, mint bevásárlóközpontra. Előtte a királynő szobra, körülötte felhőkarcolók és luxushotelek, benne exkluzív üzletek. Tőle nem messze a Martin Place, szintén múlt századot idéző. Ma mégsem ettől érdekes. Nem is olyan régen a tér egyik cukrászdájában egy ámokfutó lövöldözött. A cukrászda még mindig zárva, ablakai bedeszkázva, előtte mécsesek és virágcsokrok. Az eset felkavarta a békés Sydney életét, hetekig pánik uralkodott az egész kontinensen. A város nem ilyen lüktetéséhez szokott hozzá.

Sokkal inkább a halpiac szagaihoz, a Darling Harbour meg a The Rocks éttermeinek ízvilágához, a Kings Cross éjszakai pezsgéséhez, a Circular Quay forgatagához és a kínai negyed keleties nyüzsgéséhez.

Óceán partján, beachek között

Ha azt mondom, Sydney, másodjára mindenkinek a Bondi Beach jut eszébe. Idősebb ez, mint a QVB, 164 éves az egy kilométeres strand. Szörfösök kedvence méretes hullámaival, így úszásra szinte alkalmatlan. De erre is van megoldás. Az óceán partján medencéket alakítottak ki, melyekbe a nagy hullámok beömlenek, és sós, de nyugodt vízben lehet bennük úszni. Már amikor nincs medúza-, cápa- vagy másféle veszély. A Bondi Beachtől sétány vezet további parkokhoz és partokhoz. Mindegyik más. A Tamarama Beach csendesebb, pihentető, a Bronte Beach sportolásra szolgál.

De a legpezsgőbb strandos élet talán a Manly Beachen zajlik. A Manly negyed Sydney egyik külvárosa, a legegyszerűbben komppal lehet eljutni ide. Fiatalos és zsúfolt, de árnyékos helyek is vannak. Utóbbira nagy szükségünk van, főleg nekünk, a mínuszokból érkezett télszínű „északiaknak”. Hiába az 50 faktoros napkrém, nem ajánlott egész nap hullámlovagolni. Kell a bőrnek a pihenés. Jólesik lustálkodni a homokos parton, a halk háttérzene és a Csendes-óceán zúgása hamar elaltat. Azon se kell aggódni, hogy ellopják a holminkat. Itt az nem szokás.

Manly a város északi, a Watsons Bay pedig a déli kapuja. Rajtuk túl a végtelen, zajos Csendes-óceán. A Watsons Bay mentén, a Csendes-óceán küszöbén fapallós sétány húzódik a milliárdokat érő luxusházak előtt és természetvédelmi területek között. A legtöbb öngyilkos itt vet véget életének. A sziklás magaspartról ugranak a mélybe. Ezért lépten-nyomon lelkisegély-szolgálatot, pozitív gondolatokat hirdetnek a feliratok. A levegő nehéz és nedves, a nap szinte szúr, éget, a kék óceán vonz. Én is szívesen beleugranék megmártózni, lehűteni magam. De az végzetes lenne. Túránk végén sárga-kék arapapagáj repül a korlátra. Olyan alacsonyan, hogy érezzük, ahogy felkavarja a levegőt. Csalogat, hívogat magához. Megsimogatnám, de nem merek egy méternél közelebb menni hozzá. Túl éles és nagy a karma meg a csőre.

Őserdő árnyékában

Ha azt mondom, Sydney, kevés embernek jut eszébe a Kék-hegység. Pedig Katoomba városkába nem nehéz eljutni. Sydneyből egyenesen megy oda vonat, pár dollár és két óra az út. Ezeket a településeket az őslakók nevezték el. A helyneveken és gazdag kultúrájukon kívül alig maradt fenn belőlük valami. Ausztrália lakosságának csupán 3%-át teszik ki.

Itt, Katoomba városka peremén van a Kék-hegységnek az a része, amelyhez a Három nővér nevű sziklacsoport is tartozik. A látvány leírhatatlan. Olyan, mintha egy képeslapban sétálnék. Ahogy a nap megvilágítja a völgyet, az őserdőt, tényleg kéknek tűnik. A tudományos magyarázat szerint az eukaliptuszfákból párolgó olaj festi meg a levegőt.

A nagy páfrány- és eukaliptuszfák között túrázva még azt is elfelejtem, hogy fáradt vagyok, és fáj a lábam. Az ősi fák felfogják a perzselő napsugarakat, ennél jobb időt nem is választhattunk volna a túrára. Pár óra múltán régi, kopott fatáblára leszek figyelmes, belevésve a következő: Under The Three Sisters (A Három nővér alatt). Felettem a vöröses szikla egy része tornyosul. Alig akarom elhinni, hogy alatta állok. Valahol, a világ végén, valahol egy őserdőben, majdnem 16 ezer kilométerre az otthonomtól. Ausztráliában.