Egyszer mindenkinek látn kell Kínát

Még hosszan sorolhatnánk a meglepő adatokat, de inkább induljunk el a varázslatok világába, Kínába. Mégis mit gondolnak a szlovákiai emberek Kínáról? Azt, hogy amikor ideér a turista, kiszáll a repülőgépből, és máris a rizsföldeken találja magát? Vagy a teakertekben? Ahol a filozofáló emberek tájcsizni fognak? Bevallom, a tíz évvel ezelőtti utazásom előtt, amikor először léptem be az országba, hasonló gondolataim voltak. Sőt, még azt sem túlzás állítani, hogy féltem. De mint kiderült, alaptalanul. Minden simán működött, csak átadtam az útlevelet, leolvasták, és már indulhattam is egy számomra addig ismeretlen világba.

Ettől a pillanattól kezdve Kína mindig tud meglepetést okozni. Hányszor gondoltam már, hogy tudok tájékozódni, beszélni a helyi emberekkel, alkudozni, de egy újabb helyzet, és újra az elején voltam. Ebben az országban 1,3 milliárd ember él, 55 olyan város is van az országban, ahol 5 milliónál nagyobb a lakosság száma, sőt, tíz olyan város van, ahol a 10 milliót is meghaladja a helyiek száma. Itt meg kell szokni, hogy szinte mindenből itt van a „leg”. Ez a legek országa. Felejtse el a két- vagy háromfogásos étkezést, itt legalább tíz fogásból áll az ebéd. A rizs mellett– amelyet itt mindig, és mindenhol ingyen adnak – tálkák kerülnek az asztalra, bennük zöldségek és mindenféle hús van. Olyan húsok is, amelyeket még nem kóstoltunk, vagy amelyik pár perccel a tálalás előtt még szaladgált...

A kínaiak is azt állítják magukról, hogy mindent megesznek, aminek van lába, kivéve az asztalt és a székeket. Mindent, ami repül, kivéve a repülőt, mindent, ami úszik, kivéve a hajót. Mindezeket különböző fűszerekkel, édesen, savanyúan, és mindent nagyon-nagyon csípősen. És olajosan. De hogyan válasszunk ételt az étteremben? Két lehetőség van, az egyik, ha rábökünk az étlapon egy sorra, ami a legszimpatikusabb a jelek alapján, majd izgulhatunk azon, mit hoz ki a pincér (volt olyan, hogy egy patkány nézett vissza a tányéromból), a másik, hogy a két kis pálcával körbejárjuk az éttermet, és bele-belekóstolunk a többi vendég ételébe (előtte kérdezzük meg, hogy megkóstolhatjuk- e). Ez csak nálunk furcsa, itt teljesen természetes dolog. Ha a kínai történelemről szeretnék írni, akkor hosszan sorolhatnám a mérföldköveket, csakúgy, mintha azt szeretném felsorolni, mi az, amit Kínában feltétlenül meg kell nézni.

Így csak ízelítőül leírok párat: a kínai nagy fal, agyaghadsereg, Tiltott Város, nyári palota, konfi cius templomok, a mennyország temploma, Hangcsou tavai stb. Mindenkinek meg kell tanulnia tájékozódni a tömegben. Itt ugyanis nem működik az, hogy szépen megkérjük az előttünk állót, hogy elenged-e. Itt az erősebb győz. Ezzel minden nap találkozhat az, aki Kínába látogat. Akár a jegypénztárnál, akár a metrón, vagy más helyen. Ez itt egy szervezett káosz. De csak nekünk tűnik annak, a helyiek szerint ez így normális. S még valami: a helyiek imádnak fényképezkedni a turistákkal. Számukra minden turista egy nagy kincs, akivel egy fotón kell szerepelni.

Így Kínában járva ne lepődjünk meg rajta, itt úgy néznek ránk, mint ahogy felénk a sztárokra szokás. Csak autogramot nem kérnek, de lehet, ez is csak idő kérdése... Az idősebb generáció tagjai a szabadidejüket leginkább a parkokban töltik. Ezek a zöldövezetek számukra a megnyugvást, a nyugalom oázisát jelentik. Reggelente itt kezdik a napot is, hiszen ezekben a parkokban, tereken tájcsiznak, edzenek, tornáznak. Érdemes csatlakozni hozzájuk, hogy belekóstoljunk ebbe az érzésbe. Egy biztos, eddig szinte mindenkit magával ragadott...

Kína olyan ország, amely minden turista számára szinte kötelező célállomás. Itt nemcsak szokásos látnivalókkal gazdag napokat tölthet el, hanem ennél sokkal többet is ad az ország. S hogy mi ez a több? Ezt leírni szinte lehetetlen, ezt át kell élni...

Martin Navrátil

A szerző a Bubo utazási iroda idegenvezetője