Egyre több a turista Pozsonyban

<p>Nő a fővárosba látogató turisták száma. Pozsony vezetése további fejlesztésekkel próbál még több látogatót a városba csalogatni. A napokban Ivo Nesrovnal polgármester és Alžbeta Melicharová, a BTB (Bratislava Turist Board) elnöke vázolta a terveket.</p>

Tavaly több mint egymillió turista látogatott el a fővárosba, idén az év első felében negyedével nőtt a turisták száma. A júliustól kezdődő EU-elnökségnek köszönhetően még több látogató érkezhet Pozsonyba. Ivo Nesrovnal polgármester szerint az eredmények tükrözik a város és a szervezetek hozzáállását. Egyebek mellett a közterületek szépítésével, növények kiültetésével próbálják attraktívabbá tenni a várost. „Külföldön is népszerűsítjük Pozsonyt, hogy javítsuk a versenyképességét a többi európai nagyvárossal szemben” – nyilatkozta a polgármester. A városvezetés tíz hivatalos információs pontot nyit. A városközpontban, a vasút- és autóbusz-állomáson, a repülőtéren, a kikötőkben, az Sznf híd alatt, Bécsben és Hainburgban is lesz információs pont. Alžbeta Melicharova, a BTB elnöke közölte, az év elejétől különböző projektekkel népszerűsítik a fővárost, turisztikai nagyvásárokon, és intenzív reklámkampánnyal próbálják felkelteni a turisták figyelmét. Új brosúrákat és térképeket adtak ki, és egy mobilapplikációval is segítik az idelátogatók tájékozódását. Nesrovnal szerint a fővárosnak megvannak az adottságai ahhoz, hogy utolérje a sikeres nagyvárosokat. „Mindent megteszünk, hogy elérjük ezt a célt” – hangsúlyozta a polgármester. Nagyszabású útfelújítás zajlik a városban, revitalizálják az Sznf híd környékét, készül az új dunai rakpart és hamarosan villamossal is átkelhetünk a Duna hídján az Óvárosból Ligetfaluba. Az építkezéseken kívül a színes kulturális programok is hozzájárulnak az új arculat kiépítéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?