Egy óra alatt Londonból New Yorkba függőágyban

<p>A hangsebesség több mint négyszeresét is elérné, és alig 1 óra alatt repülne Londonból New Yorkba a Concorde 2.0. Az Airbus szabadalmát most fogadta el az illetékes amerikai hivatal.</p>

A beadvány szerint a gép elérné a Mach 4,5-et, azaz a hangsebesség négy és félszeresét. Összehasonlításképpen: a Concorde végsebessége Mach 2 volt.

A Concorde 2.0 függőlegesen emelkedne a magasba, ahol a többnyire rakétákon használt speciális hajtóművek bekapcsolnának, és a gép felgyorsulna az utazási sebességre - olvasható a BBC hírportálján.

Igazi elitjáratról lenne szó: a szabadalmi pályázat szerint a mindössze 20 utas függőágyakban helyezné kényelembe magát. Az Airbus azonban nemcsak kereskedelmi használatban gondolkodik, a tervek szerint hadászati alkalmazása is lehetne a szupergépnek.

A megvalósítás mindenesetre nem várható túl korán. Maga a repülőgépgyártó is hangsúlyozta, hogy a szabadalomban szereplő technológiai megoldások olyan koncepciókon alapulnak, amelyek még a kidolgozás nagyon korai fázisában vannak.

A terveket valójában már 2011-ben publikálták, de csak most kaptak nagyobb nyilvánosságot, miután az amerikai szabadalmi hivatal elfogadta azokat. Akkor az Airbus azt mondta, hogy 30-40 évbe is beletelhet, amíg üzembe állítják a járatot, ha egyáltalán eljut eddig a fejlesztés.

A társaság közlése szerint két hiperszonikus projekten is dolgoznak - az egyiken japán partnerekkel, a másikon orosz és ausztrál részvétellel -, amelyek a Mach 6-ig terjedő sebességspektrum meghódítását célozzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?