Burgos, a Szent Jakab-út egyik megállója

*

Bár a Szent Jakab-utat nem jártam végig, az egyik megállójába – Burgos városába – rendszeresen ellátogatok. Az Észak-Spanyolországban fekvő város az azonos nevű tartomány székhelye. Történelme szerteágazó, hisz volt Ó-Kasztília (amely a spanyol nyelv bölcsőjeként is híres) fővárosa, valamint a spanyol polgárháború idején a nacionalisták főhadiszállása és székhelye. 2013-ban elnyerte „A spanyol gasztronómia fővárosa” címet, majd 2015-ben az UNESCO a „gasztronómia városa” címmel illette. Vegyük hát sorra, miért érdemes ellátogatni Kasztília és León talán leghíresebb településére. 

A Szűz Mária-katedrális

A burgosi katedrális néven is ismert székesegyházat Spanyolország legismertebb templomai között tartják számon. A 13. századból származó épület a spanyol gótika egyik legszebb példája, ami 1984-től az UNESCO Világörökség része. A főoltár rendkívül meglepő a ragyogó aranyozásával és díszes faragványaival, de ne hagyják ki a csodálatos csillagboltíves kupolát sem, amely alatt a középkori lovag, Cid sírját találjuk. A belépőjegy ára 7 €. A katedrális minden nap este 19 óráig látogatható. 

 

Az emberi evolúció múzeuma

A 2010-ben nyílt múzeum egyedülálló az egész világon, és várhatóan Spanyolország 10 leglátogatottabb múzeumának egyikévé válik. A kiállításon megcsodálhatjuk a 2007-es ásatások eredményeit: Európa legrégebbi emberi fosszilis maradványait, amelyeket Atapuercán találtak. Ez a régészeti lelőhely, amely szintén az UNESCO Világörökség része, körülbelül 16 kilométerre fekszik Burgos városától. Ezenkívül számos kisebb kiállítást találunk itt, amelyeket Charles Darwin elméleteinek és felfedezéseinek szenteltek. A negyedik szinten az emberi evolúció három fő ökoszisztémájába nyerünk betekintést. Ezek a dzsungel, a szavanna és a tundra. A belépőjegy ára 6 €. A múzeum hétfő kivételével minden nap látogatható. 

 

Arco de Santa Maria

Burgos óvárosának látványos főkapuja az egykori városfalak részét képezte, amit a mai napig királyok és nemesek szobrai díszítenek. A mesébe illő kaput a katedrálistól pár méterre találjuk. 

 

A burgosi vár

A vár úgy emelkedik a város fölé, mintha csak egy trónon ülne. Az eredeti szerkezet és erődítmények a 9. századból származnak; azóta azonban sokszor újjáépítették: egyszer egy tűz után 1736-ban, majd azt követően, hogy 1813-ban Napóleon hadserege megsemmisítette.

 

Monasterio de las Huelgas

Spanyolország egyik legjelentősebb kolostora, a Monasterio de las Huelgas épülete a város központjában található. 1187-ben alapította Eleanor, az angol II. Henrik lánya és VIII. Alfonso felesége. Bár még mindig mintegy 30 apácának ad otthont, a látogatók egy vezetett túra keretein belül bejárhatják a kolostort. A látogatás alkalmával felfedezhetik a kolostorban található múzeumot, amely számos ékszeres ruhát és díszített királyi ruhát mutat be.

 

A gasztronómia

Burgos történelmi városa kitűnő hagyományos éttermekkel, tipikus kasztíliai konyhával várja vendégeit. Gasztronómiáját a húsos ételek jellemzik; ezenkívül a hüvelyesek jutnak még nagy szerephez. Tipikus ételei a morcilla és a burgosi sajt, amelyek a tartományban is rendkívül elterjedtek. A sült bárány, a kasztíliai leves, a burgosi leves a város kiemelkedő specialitásai.  

Kétségtelenül a város leghíresebb étele az úgynevezett „rohadt fazék“ (olla poderida), amely lényegében egy pörkölt babból, morcillából, kolbászból, szalonnából és más sertéshústermékekből. A leghíresebb desszertek közül kiemelkedik a „nagyapa desszertje”, amelyet burgosi sajtból és mézből készítenek. Bár a város maga nem található eredetmegjelöléssel rendelkező területen, a bor a helyi konyha alapvető részét képezi a Ribera del Duero, az Arlanza és a Rioja nevű területek közelségének köszönhetően. A hagyományok és a modern konyhaművészet ötvözésének köszönhetően lett Burgos 2013-ban a spanyol gasztronómia fővárosa. 

 

A legjobb éttermek

El Huerto de Roque: Egy elegáns kis étterem, amely az ökológiai termékekre összpontosít. Az ételeket innovatív módon szolgálják fel, különféle formájú tálakban, edényekben, tányérokban és üvegedényekben. A menü hagyományos ételekből áll egy pici csavarral, valamint határozottan ázsiai befolyással.

Casa Ojeda: Burgos egyik legrégebbi étterme, amelyet 1912-ben alapítottak. Egy gyönyörű, régi épületben található, fedett, fából készült erkéllyel, színes csempékkel körülvett étkezővel és hangulatos bárral. A menü szezonális, és az év különböző időszakaiban elérhető legjobb összetevőket használja. Az étterem saját borospincével is rendelkezik, kitűnő fajtákat tárol a régióból.

 

A legjobb kávéházak

Café España: Burgos legrégebbi kávézója, amelyet 1921-ben alapítottak. A régimódi lámpákkal, tükrökkel, műalkotásokkal és szobrokkal díszített művészi és bohém hangulatú Café España nagyszerű hely egy csésze kávé és egy darab sütemény elfogyasztására, ahol kulturális délutánokat is tartanak. 

Juarreño: A fő téren található Juarreño egy trendi cukrászda csupasz kőfalakkal, hangulatos fabútorokkal és egyedi világítással. A csokoládécsipsztől a sárgabarackos süteményekig, a dán péksüteményektől a francia süteményekig rengeteg különlegességet szolgálnak fel.

 

Ha körbejárta a várost ...

... fedezze fel a megyét is. A környéken rengeteg apró település található, amelyek régi időkbe repítik a látogatókat. A legismertebb közülük talán Covarrubias, ami Burgos városától alig 42 kilométerre található az Arlanza folyó partján. 

A 10. században Fernán González gróf és a fia, García Fernández a települést nevezte ki a Kasztíliai Hercegség fővárosának, majd létrehozták itt az egyik leghíresebb kolostort, amelynek köszönhetően a város és Kasztília is gyors fejlődésnek indult. Ennek a döntésnek köszönhetően Covarrubias kiérdemelte a „Kasztília bölcsője“ elnevezést. 

A templomban megcsodálhatjuk Van Eyck egyik művét, a folyóparthoz közel pedig a norvég hercegnő, Kristina szobrát, amit a norvég Tønsberg városa ajándékozott a településnek.

 

Farkas Gabriella

 

 

 

 

Érdekes

El Cid

Rodrigo Díaz de Vivar, vagy közismertebb nevén El Cid a mórok elleni felszabadító háború, a reconquista hadvezére, spanyol mondák és dalok hőse, akinek alakját a költészet is híressé tette. Zsoldosként csapataival a keresztények seregében harcolt a mórok ellen, majd a mórok soraiban a keresztény királyok ellen, aszerint, ahogyan az érdeke kívánta. A San Pedro de Candena kolostorban temették el, ahonnan később Burgosba vitték át hamvait.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?