575 utast szállít egyszerre az új Airbus-gép

<p>Új géptípusokat jelentett be az Airbus és a Boeing &ndash; köztük az A380-as továbbfejlesztett változatát, amely akár 575 fő szállítására is képes, négy osztályos kivitelezésben.</p>

Új géptípusokat jelentett be az Airbus és a Boeing – köztük az A380-as továbbfejlesztett változatát, amely akár 575 fő szállítására is képes, négy osztályos kivitelezésben. Videót is mutatunk az újdonságról.

Új géptípusokat jelentett be a két legnagyobb, kereskedelmi repülőgépeket gyártó társaság, a toulouse-i Airbus és a seattle-i Boeing.

Az Airbus felfrissíti és hatékonyabbá teszi a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, az A380-ast. Az A380 plus névre keresztelt típus új, úgynevezett kettős tollazató szárnyvégeket kap, amellyel csökkenthető a légellenállás, és így a fogyasztás is, valamint kisebb módosításokat hajtanak végre a szárnyon.

Az Airbus megnövelte a típus kapacitását is, 80 utassal többet tudnak az új gépek fedélzetükre venni, az A380-asok átlagos kapacitása így 497-ről 575 főre növelhető, a további átalakításoknak köszönhetően pedig nem csökkent a gép hatótávolsága sem, továbbra is 8200 tengeri mérföldet (15 ezer kilométert) képes megtenni.

Az Airbus ellenfele, az amerikai Boeing is jelentett be új típust. Hosszas tervezés után Párizsban hétfőn bejelentették, hogy elkészítik legsikeresebb modelljük, a keskenytörzsű 737-es leghosszabb, 10-es változatát is. A gyártó MTI-hez eljuttatott közlése szerint a 10-es variáns 1,6 méterrel lesz hosszabb a 9-esnél, és 10 utassal többet, 230-at tud majd fedélzetére venni, üzemeltetése pedig 5 százalékkal lehet gazdaságosabb a 9-eshez viszonyítva.

A Boeing tájékoztatása szerint a típusból a bejelentést követően 10 lízingcég és légitársaság összesen 240 darabot vásárolt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"279609","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?