Tárgyalás a kulturális miniszterrel

Összefogás

Megerősített magyar adás, kulturális önkormányzatiság, több kisebbségi kulturális támogatás, módosított államnyelvtörvény, Krasznahorka felújítása. Ezek a témák kerültek terítékre a Magyar Közösségi Összefogás vezetősége és Natália Milanová kulturális miniszter pénteki találkozóján.

A kultúra egy kisebbségi közösség megtartó ereje, ezért rendkívül fontos, hogy a minket érintő kulturális kérdésekben párbeszéd legyen a kormányzat és a magyarság között. A miniszter asszony rendkívül nyitott volt a párbeszédre, aminek ígérete szerint folytatása is lesz” – mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke. A találkozón Mózes Szabolcs, Orosz Örs és Bauer Ildikó alelnökök, a tárca részéről pedig a miniszter mellett Radoslav Ragač, a kulturális örökség és kisebbségi kultúra főosztályának vezetője is részt vett.

A megbeszélésen szóba kerültek azok az ügyek, amelyek előmozdításában a tárca aktívan tenni tud. „Az RTVS-ről szóló törvény tizedik éve nincs betartva, mivel a magyar adásidő elsősorban a tévében a töredéke a magyarság részarányának. A miniszter asszony tájékoztatása szerint elvárja az RTVS vezérigazgatójától, hogy mutasson tervet ennek az állapotnak a megoldására” – tájékoztatott Mózes Szabolcs.

Szóba került a Kisebbségi Kulturális Alap, amelyben részben érvényesül az önkormányzatiság, ám amelyet több szempontból is meg kellene erősíteni. „A Matica slovenská mintájára a kiemelt fontosságú magyar intézmények működését is támogatni kellene átalánytámogatással, hogy az alapvető működéshez meglegyenek a biztos források” – mondta Orosz Örs, a mozgalom alelnöke. A miniszter jelezte, a koronaválság nyomán fellépő várható gazdasági visszaesés miatt forráshiányos idők következhetnek, ám ezek az ügyek elsősorban szerkezeti módosítást igényelnek.

A találkozón felmerült az államnyelvtörvény és a nyelvrendőrség ügye is, a miniszter szerint szintén elutasítandó, ha egyesek nem akarják, hogy a szlovák mellett más nyelvek használata is fejlődjön. „Ebben a kérdésben is nyitottságot észleltünk, van remény az államnyelvtörvény változtatására” – tette hozzá Bauer Ildikó.

A megbeszélésen terítékre került a krasznahorkai vár ügye is, amelynek nyolcadik éve húzódó felújítása és az átadás időpontjának folyamatos kitolása elégedetlenséget szül. „Krasznahorka egy szimbolikus hely, minél korábban be kell fejezni a felújítást. A vár amellett, hogy szimbólum, Észak-Gömör egyik legfontosabb turisztikai célpontja” – tette hozzá Orosz Örs. A miniszter nem kívánt felelőtlen ígéreteket tenni, azt szeretné, ha legalább a részbeni megnyitásra már ebben a kormányzati ciklusban sor kerülne. Elmondása szerint ebben az esetben sok hibát követett el a tárca korábbi vezetése, a felújítás ügye már sokkal előrébb tarthatna.

A megbeszélés annak a sorozatnak a része, amelyet az Összefogás a vezető kormányzati képviselőkkel folytat a felvidéki magyar közösség ügyeiről. „30 év után nincs intézményes politikai képviseletünk a parlamentben, kötelességünk ügyeinkkel megkeresni az arra nyitott kormányzati csúcsvezetőket, és a témák előmozdításáról beszélni, ismertetni velük a főbb problémákat. Örülök neki, hogy a miniszter asszony maximálisan nyitott volt és ígéretet tett a párbeszéd folytatására” – zárta Mózes Szabolcs.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?