„Tisztelt Hazafi”: Kétszáz éve született Madách Imre

A gyermek- és ifjúkor
Madách Imre 1823. január 20-án született a Nógrád vármegyei Alsósztregován vagyonos, középnemesi család sarjaként. Gyermekkorát ebben a szlovák többségű faluban töltötte, így ezt a nyelvet a többi gyerekekkel való játék közben tanulta meg. A kisfiú nagyon hamar kitűnt szellemi képességeivel, így tanulmányait magánúton végezte. Az elemi iskolát már hétévesen befejezte, 14 éves korában érettségizett a váci piarista gimnáziumban, időközben pedig hét nyelvet megtanult. Irodalmi érdeklődésének is hamar tanújelét adta: 1837 nyarán öccsével egy kéziratos hetilapot készített a család számára Litteraturai Kevercs címmel.
1837-ben a 14 éves fiú Pestre költözött, ahol az egyetemen folytatta tanulmányait. Az első két évben a bölcsészettudományi karra, a harmadikban pedig a jogira járt, hogy a hivatalnoki munkához szükséges tudásanyagot megszerezhesse. A kis nógrádi falu után a főváros, Pest a maga pezsgő szellemi és politikai életével rendkívül nagy kontrasztot jelentett. Az egyetem, az irodalmi és színházi élet, a kávéházakban folyó politikai viták, a „nyolcaknak” nevezett diákkör és a társasági élet teljesen új világ volt az ifjú számára. Az egyetemen szoros barátságba keveredett Lónyay Menyhérttel, a későbbi miniszterelnökkel, de más fiatal arisztokratákkal is összebarátkozott, például Andrássy Gyulával. Barátaival még egy kéziratos lapot is kiadott Mixtura címmel. Ebben a közegben az ifjú Madách – Habsburg-párti szüleivel ellentétben – a reformeszmék és a polgári átalakulás híve lett.
A tanulás mellett írni is elkezdett. Több irodalmi pályázaton is részt vett, de beküldött munkáit nem díjazták. Legelső írása 1839 decemberében jelent meg a Honművész című folyóiratban. 1840-ben adták ki első kötetét Lantvirágok címmel, mely a szerelméhez, a 14 éves Lónyay Etelkához írt verseit tartalmazta.
1840 nyarán megromlott egészségi állapot miatt hazaköltözött, az egyetemet magánúton fejezte be 1842-ben. Madách is örökölte a családjában sűrűn előforduló szívbetegséget, amihez gyakori felső légúti problémák és reumatikus gyulladások társultak.

A Nógrád megyei tisztviselő
A Madách família kiterjedt rokonsága révén nagy befolyással bírt Nógrádban, így az ifjú előtt is ott volt a hivatali karrier lehetősége. Ez akkoriban nemcsak irodai munkát jelentett, hanem az atyafiság ápolását és a bálokon való részvételt is. Madách az első időkben még csak tiszteletbeli, vagyis fizetéssel nem járó posztokat töltött be, de 1846-tól már megyei élelmezési főbiztos – vagy akkori nevén: szalmakomisszárius –  lett, akinek az ott állomásozó katonaság elszállásolásáról és élelmezéséről kellett gondoskodnia. Bár sokat betegeskedett, hivatalát változatlanul ellátta, és részt vett a nógrádi közéletben is. Az írással sem hagyott fel, de pályamunkáival továbbra sem aratott sikert.
1843-ban, egy bálon ismerkedett meg Fráter Erzsébettel, akit 1845-ben – anyja és barátai intelmei ellenére – feleségül vett. Az ifjú pár Csesztvére költözött, ahol kezdetben szépen éltek, és négy gyermekük született.
1848 elején Madách ismét betegeskedni kezdett, a munkáját hónapokig nem tudta ellátni. Bár később jelentkezett nemzetőrnek, rossz egészségi állapota miatt elutasították, így testvéreivel ellentétben nem vett részt a szabadságharcban. Bátyja eközben a Délvidéken harcolt, míg öccse a hivatalát feladva Kossuth futára lett. Madách viszont továbbra is az ott állomásozó katonák ellátását intézte, komoly szerepe volt a nógrádi gerillaegységek megszervezésében és felfegyverzésében is.
1849 januárjában a császári katonaság elfoglalta a megyét, a hivatalban lévő adminisztrációt pedig feleskették az uralkodó hűségére. Madách számára ez komoly dilemmát okozott, ezért a hivatalát mellőzve a kastélyába húzódott vissza. Áprilisban a magyar csapatok visszatértek, az új vezetés pedig az uralkodóra felesküdött tisztviselő gárdát hazaárulónak bélyegezve elbocsátotta. A megye azonban ragaszkodott saját, kipróbált embereihez, ezért rövidesen csaknem mindenkit, így Madáchot is visszahelyezték a hivatalába.
A szabadságharc végén két személyes tragédia érte. Öccse belehalt a szolgálatteljesítés közben szerzett tüdőgyulladásba, nővérét és annak családját részeg román parasztok koncolták fel Erdélyben.

Az önkényuralom ellenfele
A szabadságharc leverését követően a sokat betegeskedő Madáchot az önkényuralom nem tartotta veszélyesnek, így meghagyta a hivatalában. Ő azonban csak látszólag szolgálta az új hatalmat, mert eközben a birtokán menekülőket bújtatott és fegyvereket rejtegetett. Mivel hagyatéki ügyekben többször is Pestre kellett utaznia, útjai során több bújdosónak is segített a szökésben. Kossuth halálra ítélt titkárát például kocsisnak öltöztetve hozta ki a fővárosból, a birtokán cseh vadászként bújtatta egy éven át. Amikor felismerték, a vendég tovább menekült, és az elfogására érkező zsandárok jobb híján a házigazdát vitték el. Madách 1852 augusztusától 1853 májusáig Pozsonyban, majd Pesten raboskodott, de a bíróság bizonyítékok hiányában felmentette. Fogsága idején sem hagyott fel az írással, és a cellájában talált krétával verseket írt az asztallapra, a leírt szöveget megtanulta és a bútort letörölte.
Eközben a házassága is véget ért. A beteges, visszahúzódó Madách és szeszélyes, szórakozásra vágyó felesége az évek alatt mind jobban eltávolodott egymástól, miközben a fiatalasszony és anyósa között is nőtt a feszültség. A mélypontot Madách fogsága jelentette: a mai napig nem tudni, hogy Fráter Erzsébet valóban megcsalta-e börtönben levő férjét. A házaspár 1854 nyarán elvált, a gyerekek apjuknál maradtak. A feleség elköltözött, és élete utolsó éveiben hajléktalan alkoholistaként tengődött.

Az országgyűlési követ
Az 1859-es háborúban elszenvedett osztrák vereséget követően Ferenc József engedményekre kényszerült, így helyreállította a korábban megszüntetett vármegyéket és kiírta az országgyűlési választásokat. Madách ekkor a megyei közgyűlés tagja lett, 1861 márciusában egyhangúlag országgyűlési követté választották Balassagyarmaton. Az újdonsült honatya ezt követően a megyeháza erkélyéről tartott magyar, majd szlovák nyelvű beszédben köszönte meg választói támogatását.
Az országgyűlésben a Teleki László vezette Határozati Párthoz csatlakozott. Már első beszédével rendkívül nagy sikert aratott, amit a parlamenti napló tanúsága szerint 35 alkalommal szakított meg képviselőtársai tetszésnyilvánítása. Közben a nemzetiségi törvényjavaslat kidolgozására alakított parlamenti bizottságba is beválasztották, Madách pedig egy újabb beszédre készült ebben a témában, ám ezt már nem tudta elmondani. Augusztusban ugyanis az uralkodó feloszlatta az országgyűlést, ezzel Madách nagy reményekkel kecsegtető képviselői pályafutása örökre befejeződött.

Az ember tragédiája
Madách 1859 februárjában kezd­te el és 1860 márciusában fejezte be drámáját, ami a mű harmadik változata volt. A kéziratot magával vitte az országgyűlésre, ahol egyik képviselőtársát, a pap költő Jámbor Pált kérte meg, hogy ismertesse össze Arany Jánossal. Júliusban a lakásán keresték fel a költőt, ahol Madách átadta a 150 oldalas kéziratát. Arany ezt 16 sor elolvasása után letette, mert csak egy gyenge Faust-utánzatot látott benne. Jámbor azonban újból megkereste a költőt, aki a kérésének engedve végül elolvasta a drámát, és változtatott a véleményén. Szeptemberi levelében Madáchot már „Tisztelt Hazafinak” szólította, Az ember tragédiáját pedig „igen jeles műnek” nevezte, amit meg akart jelentetni. Ősszel egy nagy sikerű felolvasást is tartott belőle, ráadásul szakavatott közönség előtt, ami komoly reklámot jelentett az ismeretlen szerző számára.
1862 januárja meghozta Madách számára az áttörést. Ekkor jelent meg nyomtatásban Az ember tragédiája, az egyik lap pedig több részt is közölt belőle német fordításban. A kor legjobb szerzőit tömörítő Kisfaludy Társaság felvette a soraiba, a következő év elején a Magyar Tudományos Akadémián is levelező tag lett.
A mai napi vannak olyan vélemények, hogy Madách munkáját Arany valójában átdolgozta, hiszen a kézirat tanúsága szerint a szöveg negyedét átjavította. Ezen változtatások legtöbbjére viszont azért volt szükség, mert Madách még az 1820-as években, az egységes helyesírási szabályzat megjelenése előtt tanulta a betűvetést, így az igekötőket és az utánuk szereplő igéket külön írta. A többi csak kisebb stilisztikai változtatást jelentett, mint például a tájjellegű szavak vagy a germanizmusok cseréjét.
Bár Madách mind politikusként, mind íróként megélhette a sikert, de rossz egészségi állapota miatt pályája már nem tudott kiteljesedni. A sokat betegeskedő író 1864. október 5-én hunyt el szívelégtelenségben.

Vesztróczy Zsolt
A szerző történész, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa