Magyarország nem (lesz) középhatalom, és nem rúghat labdába Ukrajnában

Orbán Viktor mára nemzetközi szinten is a sikeres populista autokrata vezető szimbólumává vált, és ebben a szerepben messze túlnőtte saját országát, európai és globális ligát játszik. Magyarország és a magyar kormány befolyása, ereje – vagy más szóval hatalma – azonban jórészt nem a miniszterelnök ismertségétől és elismertségétől függ, hanem az ország reális gazdasági, demográfiai és katonai erejétől, illetve attól, hogy a különböző szövetségi rend-szerekben ezt az erőt mennyire sikerül ügyes külpolitikával érdekérvényesítő képességgé alakítani. Ez utóbbi szempontból a magyar állam még saját régiójában sem jelentős sze-replő, és az orbáni politika miatt, amely a nyugati szövetségi rendszereken belül teljes elszigeteltséghez vezetett, még inkább súlytalanná vált.

Orbán legyőzi a hétfejű sárkányt

Azok, akik a magyar kormányzati propaganda bűvkörében élnek, ezt másképp láthatják, hiszen konzisztensen olyan üzenetekkel bombázzák őket, hogy:

1. A Nyugat hanyatlik, az Európai Unió is, kivéve a KKE régiót, amely a növekedés motorja (lesz), benne Magyarországgal mint valamiféle gazdasági erőközponttal – Európában mi vagyunk a jövő!

2. A jövő globálisan a keleti sztárországoké: Kínáé, Indiáé, Oroszországé, Törökországé.

3. Orbánban egyrészt megvan a zseniális látnoki képesség, hogy több lépéssel a többiek előtt járjon, látva a jövőbeli trendeket, másrészt pávatáncként jellemzett külpolitikájával, kapcsolataival és hatalmas tekintélyével a maximumot hozza ki országa számára a hanyatló Nyugat és a felemelkedő Kelet közötti egyensúlyozással. Néha még a hívei sem értik, mit miért csinál, de ő biztos tudja, mit miért tesz, röviden: létezik a fejében a mesterterv!

4. A magyar modell – takarjon ez bármit is – működik, sikeres, olyannyira, hogy távolról is a csodájára járnak, ez Orbán népszerűségének fő oka. Persze sok az ellenség, a rosszakaró (Sorostól és hálózatától kezdve Brüsszelen keresztül a hazai dollárbaloldalon meg libernyák ellenzéken és szövetségesein, a bukott nyugati eliten át a sajtóig stb. stb.), ha most éppen valami rossz, arról mindig ők tehetnek (lásd: „a brüsszeli szankciók tönkretesznek minket”), de Orbán és csapata végül mindig legyőzi őket, ezért Magyarországra fényes jövő vár.

Se szeri, se száma a rózsás jövőképeknek, legújabban többnyire 2030-as céldátummal; az elmúlt 12 és fél év arról szólt, hogy merjünk nagyokat álmodni. Mint a népmesékben, Orbán a legkisebb fiú majd legyőzi a hétfejű (nyugati liberális) sárkányt, megszerzi a királylány kezét meg a fele királyságot. Vagy kicsit konkrétabban: a magyar nacionalisták legújabb vágyálmában egész Kárpátalját visszacsatolja az ukránoktól. És a kormányzat reakciója erre nem az, hogy elmagyarázza, ez lehetetlen, hanem ellenkezőleg, Orbán kiposztol egy képet Nagy-Magyarország-sállal a nyakában és összekacsint az álmodozókkal: tudjuk, mit akar-tok, dolgozunk rajta, csak nyíltan nem mondhatjuk ki – egyelőre.

A gond csak az, hogy ennek az irdatlan összegekért legyártott propagandisztikus PR-cso-magolásnak nagyjából annyi köze van a valósághoz, mint a népmeséknek. Ahogy a szocia-lizmusban – amit jól kifiguráztak a legendás jereváni rádiós viccek –, most is az van, hogy semmi sem igaz, illetve nem úgy igaz, ahogy beállítják, inkább minden pont fordítva van.

Az ötödik te magad légy...

A legutóbbi rózsás jövőképet Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója foglalta össze a Mandinerben: „Mára egyértelművé vált, hogy a következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köré-ből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz, Közép-Európán belül pedig regionális középhatal-mi státuszt érjen el.” Nézzük ezért a tényeket, hogyan áll Magyarország a regionális össze-hasonlításban.

Lakossága alapján Ukrajna és Lengyelország körülbelül négyszer, Románia kétszer na-gyobb, de Csehországnak is mintegy egymillióval több lakosa van, így Magyarország régiójában az ötödik helyen állt 2021-ben. (1. grafikon)

Ami a gazdaság méretét illeti, a leggyakrabban használt mutatószám, a bruttó hazai termék (GDP) alapján hasonló sorrend alakul ki. Folyó áron (az aktuális árfolyamon euróra átszá-molva) a magyar gazdaság 2021-ben csak ötödik a régióban – itt Ukrajna nélkül. (A hatalmas pusztítást elszenvedett ország csak a nyugati támogatás miatt nem omlott össze teljesen, pillanatnyilag a gazdasága nagyságát megbecsülni nehéz és eléggé felesleges is.)

A lengyel gazdaság csaknem négyszer, az osztrák közel háromszor volt nagyobb, a román és a cseh megközelítőleg másfélszer, de a szlovák is mintegy kétharmada a magyarnak. (2. gra-fikon) Finoman fogalmazva: nem nagyon látszik, hogy lesz ebből régiós középhatalom. Ez a státusz egyértelműen Lengyelországot illeti meg. Vagy, ha Németországot is Közép-Európához soroljuk, akkor Európa vezető gazdasága nyomasztó túlsúlyban van, mindenki más eltörpül mellette. (3. grafikon) Nyilvánvaló, hogy Magyarország és régiós környezete a német gazdasági hátsó udvara, minden ország legnagyobb kereskedelmi partnere Németország, még a Kárpát-medencében sem magyar, hanem német gazdasági érdekszféra van.

Ami pedig a nyers katonai erőt illeti, e téren egyértelműen Ukrajna lett a legerősebb hatalom. Pontos számok nincsenek, de a februári orosz inváziót követő mozgósítás során az ukrán hadsereg létszáma kb. 700 ezerre nőtt, és ha ehhez hozzáadjuk a nemzeti gárda, a határ-őrség és a rendőrség állományát, akkor a fegyveres testületek létszáma az 1 milliót is elér-heti. Ami ennél is fontosabb, hogy ezek a fegyveres erők óriási harci tapasztalatokra tettek szert, moráljuk magas, és kiszorították a támadó orosz hadsereget az invázió kezdete (2022. február 24.) óta elfoglalt területek mintegy feléből. (Csak a margón jegyezzük meg, hogy elvileg ezt a hadsereget kellene legyőzni, ha Magyarország vissza akarná szerezni Kárpátalját – valljuk meg,  ennek elvi síkon való felvetése is teljességgel komolytalan.) Lengyelország következik a sorban, amely az EU legnagyobb szárazföldi hadseregét építi, a jelenlegi mintegy 150 ezer fős haderejét 2035-re megduplázná, 300 ezer főre növelné – ez nagyobb lenne, mint a német, a brit vagy a francia hadsereg. Emellett a lengyelek annyi tank és löveg beszerzését jelentették be, hogy több lenne belőlük, mint e három európai hatalom-nak együtt! Talán felesleges is folytatni a sort, de a rend kedvéért: az aktív szolgálatban lévő katonák létszáma Magyarországon mintegy 28 ezer fő, Romániában több mint kétszerese a magyarnak, Szerbiában ez az adat majdnem pontosan megegyezik a magyarral, csak Csehországban és Ausztriában kisebb a szám. Vagyis megint ötödik helyezés…

Röviden összefoglalva: regionálisan Lengyelország a középhatalom, őt Ukrajna és Románia követi, majd Csehország. Magyarország átlagosan és mindhárom fenti kategóriában külön-külön is az ötödik helyen áll. Ez 2030-ig sem fog jelentősen megváltozni, a magyar népes-ség vagy a gazdasági teljesítmény nem fog megnégyszereződni vagy megduplázódni – ezt bárki józan paraszti ésszel is beláthatja, nem kell hozzá közgazdasági Nobel-díj.

A pávatánc eredménye: egy elszigetelt orosz troll

Orbánék bő évtizedes hintapolitikája oda vezetett, hogy Magyarország mára a nyugati szö-vetségi rendszereken belül teljesen elszigetelődött, úgy tekintenek rá, mint Putyin trójai falovára, amely az orosz érdekek mentén rombolja a Nyugat két fő integrációs szervezeté-nek, az EU-nak és a NATO-nak az egységét. Ennek jó okai vannak, egyebek mellett (a teljesség igénye nélkül): a magyar kormány az EU 27 tagállama közül egyedüliként aka-dályozta, nem ritkán vétóval fenyegetőzve az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós kölcsönt, a 15 százalékos globális minimumadó uniós elfogadását, az Oroszország elleni kilencedik szankciós csomagot, az afrikai, karibi és csendes-óceáni államokkal megkötendő 20 éves szerződést és az európai menekültügyi és migrációs paktumot. Halogatja Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálását is, amit Törökországon és Magyarországon kívül már minden NATO-tag megtett. Továbbra is a Roszatommal tervezi megépíteni a Paks II. beruházást két új nukleáris blokkal a Vnyesekonombank hiteléből (a projekt brutális csúszásban van). Továbbra is Budapesten székel az orosz kémbankként elhíresült Nemzetközi Beruházási Bank, amelyből immár minden régiós ország (Bulgária, Csehország, Szlovákia és Románia) jelezte kilépési szándékát, Magyarországot kivéve persze. Amely kitart Oroszország, Mongólia, Kuba és Vietnám mellett – ennyien, öten maradtak a tagok. Az sem mellékes, hogy GDP-arányosan Magyarország sokkal kevesebb támogatást küldött Ukrajnának, mint a baltiak vagy a többi V4-es ország, és az egyetlen olyan szomszédos uniós ország, amely sem fegyvereket nem küldött, sem a fegyverszállítmányokat nem engedi át a területén Ukrajnába. Emellett Magyarország az egyetlen olyan nyugati ország, ahol az orosz propagandát a kormányzati médiabirodalom terjeszti és nem (csak) az ún. alternatív média.

A sor hosszan folytatható lenne. Szimbolikus megkoronázása a dolgoknak, hogy Orbán volt az egyetlen nyugati vezető, akinek Putyin új évi jókívánságokat küldött. Nagyjából ennyiben ki is merült a Kreml hálája, mert Magyarország bizony nem kapja olcsóbban az orosz gázt, és ugyanúgy az ellenségek listájára tette a Putyin-rezsim, mint a többi uniós és NATO-tagot. Azért is, mert ugye az összes uniós szankciós csomagot megszavazta.

A hála amúgy is ismeretlen kategória a Kreml politikájában, akinek kétségei vannak afelől, hogyan jutalmazza és védi meg Oroszország a szövetségeseit, kérdezze meg az örményeket. (És itt persze még mindig abból indulunk ki, hogy a Putyin-rezsim egyáltalán létezni fog, nem bukik meg, Oroszország nem omlik össze és süllyed káoszba, márpedig ennek minden nappal és minden ukrán győzelemmel nő az esélye – bár ez pillanatnyilag még mindig a kevésbé valószínű forgatókönyv 2023-ra.)

Az orbáni hintapolitika végül oda vezetett, hogy Magyarország két szék között a padlóra zuhant: Nyugaton páriaállammá vált, egyedül maradt és elszigetelődött, a Putyin-rezsim pedig hivatalosan is ellenségként tekint rá. A legvalószínűbb gyakorlati „haszon” az lesz, hogy Magyarországnak nem osztanak lapot az ukrán újjáépítés várhatóan sok százmilliárd dolláros bizniszében. A KKE régióban emellett kialakult egy erősen Nyugat- és Amerika-barát, egyben oroszellenes és az ukránokat támogató blokk Lengyelországgal, Romániával, Csehországgal és persze Ukrajnával – ez nagyjából 110 millió ember, és minden országa erősebb Magyarországnál. A Kremlnek gyakorlatilag semmi esélye, hogy ezt a blokkot megingassa hibrid háborús módszereivel. Leegyszerűsítve: olyan Isten nincs, hogy Len-gyelországnak vagy Ukrajnának oroszbarát kormánya legyen, és ennek rövid távon a nul-lához közelít az esélye a románoknál és a cseheknél is. Oroszország legfeljebb abban bízhat, hogy néhány kevésbé jelentős szereplőt állíthat maga mellé – például Szlovákiát vagy Bulgáriát –, hogy Orbánnak ne egyedül kelljen mindig széttrollkodnia az uniós csúcs-találkozókat. De még itt is nagy kérdőjelek vannak, mert ezeknek az államoknak is jobban kell Brüsszel pénze, mint a Kreml szimpátiája, és épp Orbán példája demonstrálta, mit ér egy régióbeli korrupt maffiaállam autokrata vezetése az uniós források nélkül.

Magyarország Brüsszel nélkül, mondd, mit ér?

Miután az uniós intézmények megelégelték Orbán 12 éves működését, mindenekelőtt az EU-s pénzek büntetlen szabadrablását, és az egyetlen hatékony eszközhöz nyúltak (az uniós támogatások visszatartása), egyből megmutatkozott, hogy a király meztelen. A forint szabadesésbe kezdett a nyugati valutákhoz képest, Magyarországon lett a legmagasabb az infláció az egész unióban, a jegybanki irányadó kamatot igazi banánköztársasági szintre kellett emelni (18%), a magyar adósság kamatfelára még a visegrádi szomszédokhoz ké-pest is hatalmas (értsd: a kormány csak nagyon magas kamatra tud kölcsönt felvenni), számos áru tekintetében hiánygazdaság alakult ki, fel kellett adni a rezsicsökkentést meg az üzemanyag-ársapkákat és így tovább. A helyzet persze főként a kormány elhibázott gazda-ságpolitikájának következménye – még ha mindenki mást hibáztat is érte –, az EU lépései csak arra mutattak rá, hogy az Orbán-kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten az uniós pénzek beáramlása nélkül. A kormányzat nyugati kemény valuták iránti sóvárgását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a magyar cégek egy tavaly augusztusi kormányrendelet szerint euróban vagy dollárban is befizethetik a társasági adójukat. Megmutatkozott, hogy krízishelyzetben az uniós pénzek féléves, egyéves visszatartása a tönk szélére juttatja az országot. Felmerül a kérdés, hol volt ekkor Putyin, Hszi vagy Erdoğan (Orbán diktátor barátai), hogy mentőövet dobjanak hű szövetségesüknek. Nyilván sehol (van elég bajuk otthon), ezért ki kellett egyezni az EU-val. Innentől kezdve értelmezhetetlen Orbán Kelethez való dörgölődzése és a nyugati szövetségesekkel való rendszeres összeveszés. Akárcsak az uniós kilépéssel való riogatás. Ez gazdaságilag öngyilkosság lenne, de sajnos eljutottunk oda, hogy teljesen nem lehet kizárni: Orbán politikai okokból egyszer mégis meglépheti.

Magyarország jövője egyetlen ember fejéből előpattanó vízióktól vált függővé, és akár-hányszor téved is Orbán, Magyarország most már oda megy, ahova ő akarja, a fékek ki lettek iktatva.

Gál Zsolt
A szerző politológus, közgazdász, a pozsonyi Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Magyar Fórum alelnöke