Szalon

Delíriumtörténelem

Sokan azt képzelik, mostanra már mindennek és minden ellenkezőjének a történetét is megírták, ezért a múltról nem (vagy nem nagyon) lehet újat mondani. Mentségükre legyen írva, akik így gondolják, azok nem ismerik kellően a történeti – és általában véve az emberi – gondolkodás természetét. Új kutatások ugyanis gyakran árnyalják, gazdagítják és olykor felül is írják korábbi ismereteinket, fókuszukba pedig időnként olyan témák kerülnek, amelyek korábban valóban kevés figyelmet kaptak.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. június 5. 11:19

Dionüszosz
Fotó: Shutterstock

Umberto Eco két egymást követő művészettörténeti albumában (A szépség története; A rútság története) például a szépség és a rútság koronként változó ideáljait vette szemügyre: a téma ebben a formában, így összegezve korábban nem került az olvasók elé. Mark Forsyth, a negyvenes évei közepén járó brit szerző „alapjáraton” az angol szavak jelentésével, etimológiájával, különleges, időnként furcsa és mára eltűnt kifejezéseivel, valamint a politikai beszéd egyes fogásaival foglalkozik. Eredetiben 2018 őszén (magyar nyelven tavaly) megjelent könyve viszont a részegség rövid kultúrtörténeti tablója: a kötet lapjait forgatva az ivás koronként változó, de mindenkor találékony módjait ismerhetjük meg.

könyvborító

Az ivás evolúciója
Forsyth lényegében az ivás evolúcióját mutatja be a földi élet kialakulásától a szesztilalom végéig. A kötet kronologikusan építkezik, a főbb mondanivalóját ugyanakkor a szerző egyes nagyobb fejezetek és kiválasztott témák köré összpontosítja. Előbbiek közé tartozik a történelem előtti idők ivászata, a sumérok, az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak szeszfogyasztási szokásai, a Biblia és az alkohol kapcsolata, a sötét középkor italozásai, a közel-keleti ivási szokások, utóbbiak pedig olyan tematikus részek, mint a vikingek és az aztékok „nedves kultúrája”, a gin diadalútja, valamint az ausztrálok, az oroszok és a vadnyugati cowboyok viszonyulása egyes szeszekhez.

Az ókori sumérok kocsmái – tudjuk meg a könyvből – a városok főterei környékén álltak, de szerte a városban voltak italkimérő helyek, a vendégek becsalogatásáról pedig felbérelt prostituáltak gondoskodtak. A szerzői beleérző képességről tesznek tanúbizonyságot azok a találó (és humoros) leírások, amelyeknek köszönhetően az olvasók el tudják képzelni a korabeli kocsmai miliőt, Forsyth ugyanis olvasóival együtt hatol az uri (Ur ekkor a világ egyik legnagyobb városa) sötét és – a helyben főzött sörök alapanyagául szolgáló árpa és maláta miatt – büdös, a dongó legyek miatt pedig valóban nyüzsgő-zizegő képzeletbeli kocsma mélyére. A korabeli forrásokra támaszkodva igyekszik rekonstruálni a vendégkört is. Prostituáltak nem voltak a kocsmákban (illetve egy alkalommal mégis, az egyik forrás arról számol be, hogy bemászott az ablakon), de nők sem sokan – a kocsmák tulajdonosai viszont többnyire nők voltak. Ennek oka az, hogy a sörfőzés igazi „háztartási tevékenységnek” számított, emiatt pedig leginkább a nőkre hárult. A csehóban ültek még rosszban sántikáló gonosztevők, időnként megfordultak itt papnők, de összességében „a kocsma nem az a hely volt, ahol szeretted volna, hogy a lányod az idejét töltse”.

És mi a helyzet a sörrel? A kor választéka – olvashatjuk – pazar volt. A kínálatban szerepelt árpasör, barna sör, tönkölybúzasör, fekete, világos és vörös sör, mézsör, valamint különféle fűszerekkel ízesített sörök is. Fizetni árpában kellett, de előfordult a fűszerben, vagy élő állatban való számlakiegyenlítés is. A maitól valószínűleg jócskán eltérő (zavaros, erjedő árpakására emlékeztető) sört amamkorsóban szolgálták fel, amiből szívószálak álltak ki, ezeken keresztül kortyolgatta a korabeli vendégkör a nedűt. Kulturált italfogyasztásról természetesen nem beszélhetünk (noha a sörözés feltehetőleg vidám hangulatú közösségi tevékenység volt), a korabeli források szerint az emberek „azért ittak, hogy berúgjanak”.

Római buli, viking meló...
A köztársaságkori Rómában a nők a férfiaknál is kevesebbet ittak, sőt, a rómaiak alapvetően megvetették a részegséget. Egy Valerius Maximus által megörökített történetben – idézi Forsyth – a férj csak azért agyonver(het)te a feleségét, mert az „bort ivott és becsípett”, és „meg sem vádolták gyilkosság elkövetésével, de még csak nem is hibáztatta senki a tettéért”. Ezért is történhetett, hogy a Dionüszosz nyomán elterjedő Bacchus-kultusz a maga orgiáival kezdetben a római szenátust is megrémítette. Később viszont – már a birodalommá vált császárkori Rómában – minden megváltozott. Ekkor már a szórakozás és ivászat változatos koreográfiáiról tudhatunk meg egyet s mást: a gazdagok vacsoráira meghívást jelentő patrónusrendszertől kezdve az ültetési renden át a meghívott vendég számára kijelölt rabszolgákkal lebonyolított conviviumokig (bankettszerű nagy lakomák). Ez az időszak a bor diadalmenete is, mert „a rómaiak voltak az elsők, akik teljesen belepistultak a borba”.

Önálló fejezetet kapott a középkor italfogyasztási kultúrájának bemutatása, ami – vonhatjuk le a tanulságot – egyáltalán nem volt olyan sötét, mint ahogy azt a fejezet címe megelőlegezi. A középkor nyugodt italfogyasztásának bástyái a zavaros viszonyok miatt a monostorok lettek, a sörfogyasztás pedig hozzájárult ahhoz is, hogy „létrejöjjön egy új államalakulat, aminek majd Anglia lesz a neve” (a középkori Angliáról – a fogadóiról és sörházairól – külön „körkép” készült). Az alkohol apropóján külön utazást tehetünk a 8. századi Bagdadba, olvashatunk a tiltás ellenére a zsidó, görög és örmény negyedekben kapható borokkal kapcsolatos korai iszlám toleranciáról, valamint a legismertebb arab költő, Abu Nuvász hamrijjáiról (bordalairól).

A továbbiakban olvashatunk az egyenesen a „sör körül forgó” viking élet ivászatairól, ahol a társadalom „maga volt a szeszfogyasztás és a részegség” (a főisten, Odin  nemcsak részeges volt, hanem a neve egyenesen „holtrészeget” jelent), majd betekintést nyerhetünk az aztékok alkoholhoz fűződő viszonyába is. Utóbbiaknál nagyon érdekes, hogy míg az alkoholt gyűlölték, a fogyasztását tiltották (kivégzéssel szigorúan büntették is), az ivás mégis központi szerepet töltött be az azték kultúrában és vallásban (az ellentmondást fokozza, hogy a halálbüntetés terhe ellenére az idősek számára megengedték a fogyasztását).

A tömények diadalútja
Az égetett szeszes italok (ahogy a szerző nevezi: a tömények) diadalútját Forsyth a gin felemelkedésével illusztrálja. A szerző szerint a 17. században „elszabadul a pokol: egész Nyugat-Európa belebolondult az égetett szeszes italokba. Miközben a franciák döglöttek a konyakért, a hollandok tűzbe mentek a jeneverért, az angolok lelkesen polgárháborúztak, majd átadták magukat a puritánok rémuralmának, akiket sok minden lázba hozott, csak az égetett szeszes italok nem.” A gin rettentő népszerűségét Forsyth négy okra vezette vissza: a király (ekkor III. Vilmos) szerette, a katonák szerették, a gin a protestantizmus jelképe lett, emellett felhajtotta a gabona árát.

Az epilógus előtti utolsó részt Forsyth egyenesen a nagy amerikai szesztilalom bemutatásának szentelte. Az alkoholellenes törvény 1933-as hatályon kívül helyezése  az alkoholfogyasztás egy valóban abszurdba hajló fejezetének vetett véget, miközben a prohibíció eredeti célkitűzése épp a fejlődés elősegítése, valamint egy „új, addig soha nem látott józanság és mértékletesség irányába” való kollektív társadalmi elmozdulás volt.

Kis kortyokban is élvezhető 

A szerző kétségtelenül találó (a dolog természetéből adódóan és választott műfajának megfelelően persze időnként túlságosan leegyszerűsítő) megállapításokkal operál. Ilyen például, amikor leszögezi, hogy az első dolog, amiről az emberek írtak, az „lényegében a sör volt” – a mezopotámiaiak ugyanis két dolgot tartottak az életben igazán fontosnak: az aranyat és a sört. Igazán sajnálatos, hogy nem tudjuk meg, honnan veszi a szerző az egyes megállapításait, lábjegyzetek ugyanis a szövegében nincsenek. Ugyanakkor tagadhatatlanul fontos erénye a kötetnek, hogy az utolsó, bibliográfiai fejezetben felsorolja a forrásként felhasznált munkákat (ezek kivétel nélkül angol nyelvűek). Ez a rész az ilyen típusú olvasmányokból többnyire hiányozni szokott, úgyhogy a meglétét nem lehet eléggé értékelni.

Aligha róható fel Forsythnak, hogy munkája a fiatalabb generációk olvasási szokásaihoz illeszkedik. A kötetet egyáltalán nem szükséges „egyben” elolvasni, az egyes fejezetek önmagukban is megállnak a lábukon, ráadásul jóval túl is mutatnak a konkrét tárgyukon. A könyv ugyanis egyáltalán nem arról szól, hogyan itták le magukat az elődeink. A szerző az ivászati szokásokat minden alkalommal a kor általános társadalomtörténeti tablójába illeszti; nemcsak arról mesél, hogy mit ittak, hanem arra is kitér, hogy kik, hol, hogyan, miből, miért fogyasztottak alkoholt, és egyáltalán, mit gondoltak az egész tevékenységről.

Forsyth nyelve, stílusa tökéletesen alkalmas arra, hogy a mű tárgyát a mai olvasókhoz közel hozza. A szerző nem veszik el bonyolult definíciókban, nem küszködik azzal, hogy a fejezetekbe minél több mindent beleszuszakoljon, összességében pedig a jól megválasztott (és behatárolt) egységekkel elkerüli, hogy lankadjon az olvasó figyelme. A minden elemében a népszerűsítő műfaj iskolapéldájának számító kötet sikere persze legalább annyira szól(hat) a választott témának, mint Forsyth kvalitásainak és szórakoztató hangjának. De ez visszafelé is igaz: mennyire lenne hiteles az ivászat történetéről írni száraz, leíró stílusban?

Az ivás: kultúra
Külön értékelendő az az üdítő önreflexió és finom cinizmus, amellyel a szerző vissza-visszatérően él a kötetében. Számos példát idézhetnénk, az egyik kedvencem talán az, amikor Forsyth a szociológusok kísérletein (és persze magukon a szociológusokon) ironizál, akik nem átallnak „titkos akciók” során alkoholmentes sört adni az embereknek, majd lesni a kívánt hatást. Külön érdekessége ennek a kísérletnek, hogy „működik”. A hatás ugyanis nem marad el: aki az alkoholtól agresszívvá szokott válni, az alkoholmentes italoktól is gyakran azzá válik, aki pedig rendszerint jámborrá issza magát, szintén az marad.

Egy másik kutatás az emberi viselkedés, a kulturális és társadalmi közeg, valamint az alkoholfajták közti kapcsolatra mutat rá. Annak ellenére, hogy az elfogyasztott italok hatóanyaga (az etanol) azonos, az elfogyasztott nedűk hatása mégis eltért: amíg a britek magatartása a sörtől agresszívvá vált, ugyanazok a személyek a bortól „visszafogottak és nagyvilágiak” lettek. Mindez nemcsak azt jelzi, hogy az alkoholfogyasztás mennyire összetett és bonyolult jelenség, hogy a fiziológiája legalább annyira érdekes, mint a társadalmi aspektusa, de összességében azt is, hogy az ivás kulturális jelenség, vagyis kultúra.

A szerző persze nem lenne az, aki, ha az ilyen kísérletekről szólva megspórolná a tanulság levonását. Már a kötet legelején lakonikusan közli velünk, hogy „soha, semmilyen körülmények között nem szabad megbízni egy szociológusban, aki egy bárban vagy kocsmában ver tanyát, és „állítólag kutat” vagy „állandóan ilyen kísérleteket csinál”. Már csak ezek miatt a kiszólásai miatt is rendkívül szórakoztató és informatív kora nyári olvasmány Forsyth mámoros kultúrtörténeti tablója.

Bizonyára a szerző sem sértődne meg azon, ha a Részegség rövid történetének „elfogyasztásához” a kötet stílusához jól illeszkedő, könnyed, pajkos, lehetőleg tavalyi borocskát ajánlanánk, hogy a gazdagodó elméleti tudás mellett valamelyest gyakorlati tapasztalatokra is szert tegyünk.

Bödők Gergely

Mark Forsyth: A részegség rövid története – Hogyan, miért, hol és mit ivott az emberiség az őskortól a jelenig?

Lettero Kiadó, 2021, 261 oldal

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Drágulnak a lakások

Drágábbak a lakások Szlovákiában, mint az európai országok többségében

robert fico k

Fico bekeményített, panaszt tett a Főügyészségen az Alkony-ügy kapcsán

euró pénz

Részletre vásárolna? Készüljön fel, hogy mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia!

zelenszkij k

Zelenszkij a pápával beszélt telefonon, megköszönte az Ukrajnáért mondott imáit

baleset k

TRAGÉDIA: Részegen nekihajtott két kocsinak a taxisofőr, végül a kórházban meghalt

kávé kvíz

KVÍZ: Kávéimádó vagy? Akkor ez a te kvízed!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.