Szalon

Bartalos Tóth Iveta: Dani

Tárca a Szalonban.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. május 16. 09:44

női fej fákkal
Fotó: Shutterstock

A dobozokon és bőröndökön áthajolva végre sikerült becsuknia az ajtót. Ismerősen nyúlt a nyolcas gomb után, megnyomta, majd miután a lift elindult, végig az ajtóra meredt, egészen a megérkezést jelző huppanásig. Kárpittisztítást vállalunk. Háromszobás lakást vennék ebben a lépcsőházban. Szerető társat keresek, olvasta a lift falára felragasztott hirdetéseket. Ica a hatodikról, mindig is kurva voltál, írta valaki az utóbbira fekete filctollal. Persze minden sokkal egyszerűbb lett volna, ha a kis kertes házában marad, de akkor sose derült volna ki, kinek volt igaza annak idején. Szülei egykori hálószobájában pakolta le Lara holmiját, a padlót kartonlapokkal takarta le. Nem a lakást féltette, az két éve szinte ugyanolyan állapotban volt, ahogy a hagyatéki tárgyalás után átvette. Húsz év után akkor lépett be először a barna műbőr borítású ajtón. Aznap esett odakinn, a vizes esernyőt és a kabátját apja kedvenc mustárszínű bársonyfotelébe dobta. A vastag textil mohón nyelte a vízcseppeket. Miután megszáradt, nagy sötétbarna folt maradt rajta. Tűsarkú cipője megcsúszott a lakkozott parkettán, hosszan felszántotta a fényezést. Sok a virág, jegyezte meg magában, majd hagyja őket szép sorban kipusztulni. Hagyta. A régi ruhákat az utcai kukába dobja, ami elmúlt, elmúlt, nem kell neki több esélyt adni. Nem adott.

Péntek délután kettőkor befejezte a munkát az iskolában, majd a megegyezett címen átvette a kiskutyát a tenyésztőtől. A hátsó ülésről óvatosan kiemelte a kutyahordozót, felvonó, nyolcas gomb, Ica a hatodikról még mindig kurva volt.

Lara a hordozó hátsó felében bújt meg. Csak miután letette a szobában és kinyitotta a rácsos ajtaját, merészkedett kijjebb. Kis barna orrát kidugta, körbeszaglászott, lassan kilépett a kartonpapírral borított padlóra. Fél méter után megállt, majd reszkető lábakkal pisilni kezdett.

A régi ágyában feküdt, a beszűrődő utcai fény megvilágította a falra ragasztott képet. Ránézett, újra tízéves volt. A könyvtárból kikölcsönözte a labradorokról szóló összes könyvet. Heteken keresztül csak olvasott, hogy bizonyítsa, felkészült gazdája lenne egy kiskutyának. Nem, mondta az apja a mustárszínű fotelében ülve. Kövér hasán reszketve kapaszkodtak a megsárgult gombok a gomblyukakba. Talán az anyja is ott állt a fotel mellett. A döntésük gyors volt, a felkészült érvelés sem segített. Szerintük egyszerűen nem egy nyolcadik emeleti panellakásba való egy harminckilós kutya, felelősségteljes szülők nem támogathatják a a gyerekük ilyen bolond ötletét. Felelősségteljes, visszhangzott a szobában. A háta mögött a jobb mutatóujja körmével véresre vakarta a bal öregujján a bőrt. A könyveket visszavitte a könyvtárba, a zsebpénzéből pedig kifizette a büntetést a hiányzó oldal miatt, amelyen egy barna labrador képe volt látható. Szépen mutatott az ágya fölött a falon, ahová ragasztotta.

A kutya a szomszéd szobában sírt. Percekre, fél órákra sikerült őt megnyugtatnia, majd kezdődött minden elölről. A fáradtságtól teljesen kimerülve áthozta a saját szobájába, kis kifli, nagy kifli, így ébredtek reggel a falra ragasztott barna labrador képe alatt.

Első állatorvosi ellenőrzésükön az orvos elmondta, milyen tápot, vitamint ajánl, mekkora a mozgásigénye egy labradornak, hány hónaposan melyik oltást kell megkapnia, mikor kaphat chipet. Sokat és aktívan kérdezett tőle, élvezte, hogy díjazza az érdeklődését.

– Örülök, hogy ilyen jó helyre került a kutyus. Ezt a prémium minőségű tápot is azért mertem ajánlani a kínálatunkból, mert látom, mennyire fontos önnek a kutyája jóléte. Mint felelősségteljes gazdival szeretném egyeztetni azt is, mikorra tervezhetjük be a kutyus ivartalanítását.
Zavartan bólogatott. Felelőség­teljes, pattant vissza az ismerős szó a falakról. Lara fájdalmas nyüszítésbe kezdett.

A számlát rendezte a recepcióssal, a kutyatáp árának hallatán kisebb sokkot kapott.

– Augusztus 24. Hamarosan találkozunk! – mondta az asszisztens mosolyogva. Larát egy bio kutyakeksszel jutalmazta meg. Ő a jobb mutatóujjával a bal hüvelykujját kereste.

A napok furán teltek. Összekuporodva feküdt a régi ágyában. Lara a szomszéd szobában maradt. Nem böködte puha rózaszín orrával, hogy mellé kuporodhasson. A grammra kimért méregdrága kutyatápot a táljában hagyta.

A bejárati ajtó melletti tükröt gondosan kerülte a tekintetével, ahogy elindult. Lefelé nézett, közben a kutyát próbálta kihúzni a nyolcadik emeleti lakás ajtaján. Ellenállt. Próbálkozott. Fél óra múlva már a klinikán várakoztak. Lara a lábánál ült. A nevén szólította, elfordult. A fejét a fal felé fordította. Pont úgy. A fal fehér volt. Pont olyan. A műtőben egy fém műszert ejthettek le. Összerezzent. Újra látott maga előtt mindent, a zöld köpenyt, az erős fényeket, az altatómaszkot az orvos kezében, tompulni kezdett a világ, minden egyre hátrébb lépett, és ő csak azt hallotta: Felelősségteljes, felelősségteljes!

Hirtelen megrántotta a pórázt és futni kezdett. Kifutott a váróteremből, át az úton, egy piros Clio épp hogy csak lefékezett és rájuk dudált, „Kurva anyád”, ordította a sofőr, de ő rá se nézett, csak rohant keresztül a parkon, át a fák között. Nem látott sokat, csak a keskeny ösvényt, mindig csak egy métert, majd még egyet. Egyszer csak megállt, levegőért kapkodott. Ránézett a kutyára, az felugrott a derekáig és lihegve ölelte őt két mellső lábával. Ő csak sírt, újra tizenkilenc éves volt, ott állt az apja mustárszínű fotelével szemben, felelőtlen, mondta az apja, a hangjától táncolni kezdett a csillár, Róbi lent várta a ház előtt egy virágcsokorral a kezében, otthagyja az egyetemet és dolgozik, szipogta, a jobb mutatóujja körmével a bal öregujján a bőrt vakarta, ez nem felelősségteljes döntés, kiáltotta az apja, a megszédült lámpa egyik üvegrózsája a földre esett és széttörött, egy árnyék megmozdult a virágmintás tapéta előtt, partvist hozott és felsöpörte a szilánkokat, ő a szobájába futott, az ágyán összekuporodva zokogott hangosan, kinyílt az ajtó, odanézett, biztos csak a huzat, gondolta, majd az ajtó hallkan visszacsukódott. A virágcsokrot reggel az utcai kuka mellett a földre dobva találta meg.

Jobb kezével a kutyát szorította, bal kezét a hasára tette. Felelősségteljes?

– Dani! Így hívták volna. Dániel.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
d

Jövőre 2 euró fölé emelkedhet az üzemanyag ára

fd

Sok polgármesternek rekordmértékű fizetése van!

ss

Nem csak influenza terjed az iskolákban...

Szlovákia újabb hadianyagot ad Ukrajnának

Szlovákia több mint tízmillió euró értékben adományoz hadi felszerelést Ukrajnának

Ekecsi kettős gyilkosság: életfogytiglant is kaphat a tettes

TRAGÉDIA: Megfulladt saját otthonában egy nő

Színpadi műsort adtak elő a kamionban, majd le is ültek a Mikulás mellé (A szerző felvétele)

Sokan várták a Mikulást Dunaszerdahelyen (FOTÓK)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.