Adso végett, szabadon: séták a melki apátságban

„Nagy szellemi izgalommal, lenyűgözve olvastam Melki Adso iszonytató történetét, és annyira átadtam magam neki, hogy kapásból mindjárt fordítást is készítettem a Papeterie Joseph Gibert néhány nagy alakú füzetébe, abba a fajtába, amelyikbe olyan jó írni, ha puhán fog az ember tolla. Így érkeztünk Melk közelébe, ahol a folyó egyik kanyarulatában ma is ott magaslik az évszázadok során többször újjáépített, gyönyörű szép apátság. Olvasóm nyilván kitalálta, hogy a kolostor könyvtárában nyomát se leltem Adso kéziratának” – írja még korábban a kéziratot „fellelő” és közreadó írói alterego, akinek osztozunk a csodálatában. A melki bencés apátság valóban lenyűgöző, Eco-rajongók számára is kötelező zarándokhely.

Csak a margóra: ugyanebből az ihletésből Alessandriába is jó lenne eljutni egyszer, hiszen a 2016-ban elhunyt olasz írónak, szemiotikaprofesszornak köszönhetően bizton tudjuk, a Szent Grál ott lapul valahol. De Piemont jóval távolabb van, Melk viszont meglepően közel. A Csallóközből indulva nagyjából 250 kilométert, 2 és fél órát mutat az útvonaltervező – és valóban, az osztrák autópályáknak köszönhetően a tényleges út is ennyi, tehát Melk egy egynapos „kultúrtrip” keretében is abszolválható. Mi a hosszú húsvéti hétvégén, szombaton vágtunk neki. A harangok még Rómában voltak (helyettük helyi fiatalok járták kerepelőkkel az 5-6 ezres kisváros utcáit), cserébe viszont sikerült elkerülni a húsvétvasárnapra és -hétfőre menetrendszerűen befutó tömeget.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a melki bencés apátságban nemcsak Adso kéziratának nem leljük nyomát, hanem azokat a helyszíneket is hiába keressük, ahol egy 14. századi bencés szerzetes – ora et labora – leélte volna az életét. Ahogy az lenni szokott egy bő 900 éves épületegyüttes esetében, az apátságot is sok csapás sújtotta, így mai formájában nem több, nem kevesebb, mint az osztrák barokk egyházi építészet méltán híres, példás rendben tartott gyöngyszeme, amelynek tömbje a 18. században alakult ki. A korábbi időszakok emlékét nem annyira az architektúra, inkább a benne lakozó tartalom őrzi és közvetíti.

Melk a 10. század második felétől az akkoriban Ausztriát uraló Babenberg-dinasztia székhelye volt. II. Lipót 1089-ben hívta meg ide a bencéseket, természetesen birtokokat is adományozva nekik. A mai szerzetesek (jelen pillanatban huszonketten vannak) büszkén hangsúlyozzák, hogy bencések több mint kilencszáz éve imádkoznak és dolgoznak ezen a helyen. Az egyházi iskola működésének például 1160-tól van írásos nyoma; az apátsági gimnáziumot ma több mint nyolcszáz diák látogatja, és talán az sem mellékes információ, hogy az iskola koedukált.

A Babenbergek egyébként nemcsak földbirtokokat adományoztak a bencéseknek, hanem az apátság kincstárát is megalapozták – a legértékesebb darabokat (részben másolatként) ma az apátsági múzeum mutatja be.

Az egyszeri látogató elsősorban a múzeumként berendezett reprezentatív termeket, a könyvtár egy részét, az apátsági templomot, valamint az épületegyüttes udvarait, tereit, parkját járhatja be; a többi rejtve marad az avatatlan szem elől. Az apátság szűken vett területére két masszív bástya között jutunk be. Itt láthatjuk az apátság két védőszentjének, Szent Kálmánnak és Szent Lipótnak a szobrát. Előbbinek magyar vonatkozásai is vannak: a rejtélyes mártírra hol ír, hol skót királyfiként hivatkoznak a legendáriumok, a skót vonal pedig azt feltételezi, hogy Kálmán anyai nagyanyja Árpád-házi királyleány volt. Annyi mindkét változatban közös, hogy a jeles férfiú szentföldi zarándoklatra tartott, amikor Bécs mellett kémnek vélték, elfogták, felakasztották, s ahogy az akkoriban szokás volt, lógni hagyták a kivégzéshez használt kiszáradt fán. Kálmán teste azonban nem indult oszlásnak, sőt, még a fa is kihajtott – így a kivégzés végrehajtói felismerték tévedésüket. A tetemet Melkbe szállították, a szent tisztelete pedig gyorsan elterjedt a vidéken. Olyannyira, hogy Szent István királyunk egy jószomszédi csörte lezárásaként megszerezte a testet Lipóttól, és Székesfehérvárra szállíttatta. Az áthelyezést viszont aszály és járvány követte, így bölcs uralkodónk utóbb mégis lemondott a zsákmányról. Kálmán hermáját ma is az apátság kriptájában őrzik.

Egy másik magyar vonatkozású kinccsel (illetve annak másolatával) már a palotaszerű keleti homlokzaton találkozunk: a Melki Kereszt egy aranyozott, drágakövekkel kirakott ereklyetartó, amely Krisztus keresztjének egy darabkáját őrzi – maga az ereklye eredetileg állítólag Szent István királyunké volt, s a 11. század közepén, egy békekötés részeként került osztrák földre. Egy kisebb másolata a kiállításon is megtekinthető. Az apátsági múzeumnak az egykori császári szobák adnak helyet: az épületegyüttes reprezentatív része VI. Károly számára készült, akinek támogatásával a barokk építkezés jelentős része zajlott. A melki bencések történetének fejezeteit felvillantó termek közül különösen figyelemre méltó a Tükörterem, amely a érzékcsalódás barokkos eszközével játszik, valamint a Márványterem Paul Troger híres mennyezeti freskójával.

A császári szárnyból a városra, a Duna oldalcsatornájára és az apátsági templom homlokzatára is jó rálátást biztosító nyugati teraszon keresztül jutunk el a könyvtár látogatható részébe. A két helyiség 16 ezer kötetet őriz, de maga az apátsági könyvtár mintegy 100 ezer kötetet számlál, ezen belül 1800 kéziratot és 750 ősnyomtatványt rejt. Idegenvezetőnk kérdésünkre mosolyogva jegyzi meg: természetesen ez egy működő könyvtár, de nem bárki számára nyitott, a teljes állományról csak a könyvtárosnak lehet fogalma. És ezen a ponton kicsit megint az ecói történetben érezzük magunkat: szédítő belegondolni, mekkora ismeretanyag felett rendelkezik az a személy, aki eldöntheti, ki nyer ide belépést és ki nem, mit vehet a kezébe és mit nem… Persze azért az is igaz, hogy nem kell feltétlenül a vak Burgosi Jorge vészjósló árnyát sejtenünk a polcok között, itt nem rejtegetik a tudást. Néhány éve kisebb irodalomtörténeti szenzáció volt, amikor egy melki kötet borításából előkerült egy középkori szövegtöredék, tulajdonképpen egy csík a Der Rosendorn (A rózsatövis) című, német nyelvű erotikus és szatirikus költeményből. A vers, amelyben egy szűz lány és a (beszélő) vaginája perlekedik egymással, melyiküket kedvelik jobban a férfiak, majd az igazuk bizonyításának útjára lépnek, korábban 16. századi forrásokból volt ismert. A melki töredéket viszont a 13–14. század fordulójára datálják.

A vezetett apátsági túrák végállomása az apátsági templom, ahol – ha jó időben, délben érkezünk – még egy közös imádságnak is részesei lehetünk a melki szerzetesközösséggel. Innen pedig nincs más hátra, mint körbesétálni az apátsági parkban, majd az épületegyüttes lábához épült óváros utcácskáin. Ha pedig belefér az egynapos tervünkbe, hazafelé tartva legalább az út első szakaszán érdemes mellőznünk az autópályát. A Duna feletti sziklán emelkedő, impozáns, sárga (Habsburg-sárga – mondják a tudós bédekkerek) apátsági komplexum egyben a Wachau kultúrtáj nyugati kapuja, keleti irányba, Krems felé tartva a régió híres barackosai, teraszos művelésű szőlősdombjai is megérnek egy misét. Nem mellesleg: egy egészen más Dunát látunk itt, mielőtt közösen megérkeznénk a Bécsi-medencébe.

Almási Sára