A móriczi színpad megközelítése

Az életmű közel nyolcvan dramatikus szöveget tartalmaz: ezek egy része töredék, egy része eleve színpadra írt drámai mű, egy része a saját prózai alkotások dramatizált változata. Naplóbejegyzések, publicisztikák sora jelzi, hogy Móriczot kifejezetten érdekelte a színház „megfejtése”, értette, hogy a színház élő, a pillanatnak szóló alkotás, másként, más eszközökkel teremti meg a maga világát, mint a prózairodalom. Ennek ellenére az irodalomtörténeti kánon az írót botladozó, újra és újra próbálkozó, ám mégis, alapvetően sikertelen színpadi szerzőként tartja számon. Jobb esetben olyan ígéretként, amely csalódássá vált. Ez az ítélet már a kortársaknál is felbukkan: talán éppen a dramatizált regények sora terelte abba az irányba a kritikusokat, hogy a szerző prózai és színpadi műveit minduntalan egymás ellenében tegyék mérlegre, és az utóbbiakat rendre könnyűnek találják – vagy udvarias elhallgatásokkal, kihagyásokkal mondjanak róluk véleményt.

„Most játsszák a Vígszínházban Móricz Zsigmond vígjátékát, az Úri murit. És most jelent meg a könyvpiacon az új Móricz Zsigmond-regény, az Úri muri. A két műnek tulajdonképpen csak a címe, a témája és a szereplői azonosak. Egyebekben egész különböző írás mind a kettő. Más az alapgondolatuk, más a megoldásuk. A darabban happy endbe enyhül a nagy feszültség, a regényben katasztrófában robban ki – írta 1928-ban Bálint György. – Ez a regény semmi esetre sem irányregény, mint ahogy Móricz egyetlen írása sem az. Csak megmutat egy darabot a magyar életből, a maga hű valóságában. És megmutat néhány vidéki magyar alakot. Ettől máris olyan lesz Móricz Zsigmond írása, mintha irányregény volna. Az egész könyv, a harminckét fejezet: egyetlenegy nagy, kétségbeesett, vad feljajdulás, és minden egyes alakja egy-egy gyötrő, szívbe markoló magyar szimbólum… Pedig nem történt egyéb, mint hogy Móricz Zsigmond a maga egyszerű csupaszságában elénk tárta az életet… A regény címe, gerince, lényege, leitmotivja: az úri muri, Szakhmáry Zoltánék és Csörgheő Csuliék boros mulatozása. A vad, duhaj, önfeledt mulatozás, a magyar nicsevo, a magyar nirvána. Amikor együtt ül az alföldi városka intelligenciája, és minden lelki probléma, minden családi és gazdasági komplikáció, a végzetes szerelmi háromszög és a végzetes sertésvész, a régi tervek halála és az új szándékok születése szédülten elázik a borban, eloszlik az alkohol fanyar, nehéz illatában, és poharak zuhannak a tükörbe, öklök zuhannak az asztalra, és megtárult torkok harsogják túl a cigányzenét…” Schöpflin Aladár, a nagy tekintélyű műkritikus, irodalomtörténész imigyen mondott tömör – az utókor által is gyakran idézett – véleményt Móriczról, a drámaíróról: „Nem akar alkalmazkodni a színpadhoz. (…) Mondhatni, két dráma folyik előttünk: a tulajdonképpeni színdarab és az író viaskodása a színpaddal.”

Mindeközben viszont van itt egy furcsa anomália. Ha megnézzük az átlagos vidéki magyar színházak repertoárját, azt látjuk, hogy Móricz-bemutató gyakorlatilag minden évadban akad valahol. Hogy ne menjünk messzire, és csak az legutóbbi éveket nézzük: a kassai Thália 2018-ben a Légy jó mindhalálig musicalváltozatát tűzte műsorára, a Komáromi Jókai Színház 2019/2020-as évadának utolsó bemutatója a Rokonok lett volna (ez aztán a covidos zárlatok miatt nem valósult meg), ugyanitt most az Úri murit játsszák. Ha picit távolabbra nézünk vissza az időben, emlékezhetünk a Sári bíró és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül hazai bemutatóira is. Minimum ez a Móricz top 5 újra és újra felbukkan a színpadokon, a színházak újra és újra kedvet, késztetést éreznek, hogy elmeséljék ezeket a történeteket. Adott esetben alaposan átdolgozva, újraírva, modernizálva, de mégis. Érdemes azt is elmondani, hogy nem valamiféle hirtelen újrafelfedezésről, a történelmi relikviák leporolásáról van szó: Móricz életében, halálában mindvégig jelen volt a színpadon, bár az adott kornak megfelelően más-más ideológiai körítéssel. Vagyis mondhatjuk: a magyar irodalomtörténeti kánonnal szemben a magyar színháztörténeti kánon sokkal kegyesebb a szerzővel, nagyjából a fentebb felsorolt darabokat a klasszikus magyar drámakincs részének tekinti – és ennek megfelelően használja.

Móriczot gyakran érte az a vád, hogy színpadi műveiben éppen azt a drámai feszültséget oldja, hígítja fel, amely a prózai alkotásait karcosan hitelessé teszi. Az Úri muri keletkezéstörténete jó példája annak, milyen elvárások és igények milyen kompromisszumokhoz vezettek az alkotófolyamat során. Az Úri muri című regény folytatásokban előbb a Pesti Naplóban volt olvasható, majd 1928-ban jött ki könyvben, ezzel párhuzamosan pedig már zajlottak a színmű próbái a Vígszínházban. Minden vonatkozó visszaemlékezés szerint viharos, feszült próbafolyamat volt; magát az előadást pedig az író egyértelműen bukásként könyvelte el. Talán ez is közrejátszott abban, hogy – naplójában – nem kímélt senkit: lehúzta a keresztvizet Jób Dániel direktorról, amiért rávette, hogy vígjátékot csináljon a drámából (a színmű első változata Szakhmáry Zoltán és a felesége kibékülésével ér véget), amiért beleíratott egy funkciótlan új szerepet a színház vezető színésznője, Varsányi Irén számára; a férfi főszerepet játszó Somlay Artúrnak azt rótta fel, hogy még asszisztált is az értelmetlen változtatásokhoz… Csak a Rhédey Esztert alakító Simonyi Mária áldozatos hozzáállásáról volt néhány jó szava – ami tekintve, hogy a saját (második) feleségéről volt szó, akinek szerepeltetéséhez ő ragaszkodott, végül is az elvárható minimum. Még akkor is, ha tudható, hogy az 1924-ben, még az első feleség életében szárba szökött szenvedélyes vonzalom addigra jócskán megkopott. Móricz már hangot adott a felismerésének, hogy Simonyi Mária nem nagy színésznő, később pedig azzal is számot vetett, hogy az új feleség soha nem lesz olyan értő partnere és alkotótársa, mint Holics Janka volt.

A vígszínházi kudarc dacára Móricz nem mondott le az Úri muriról: többször elővette, átgondolta a darabot, mígnem 1942-ben a maga részéről végleges formába öntötte, visszakanyarodva a regény fő konfliktusaihoz. Ennek a változatnak az ősbemutatójára 1948-ban került sor (újra felbukkant Somlay Artúr, immár Zsellyey Balogh Ábel szerepében), s máig ezzel a verzióval találkozunk a színházakban. 

Komáromban az Úri muri Bagó Bertalan rendezésében látható.

Almási Sára