Zidane-t meglepte a Real győzelme

Madrid |

<p>Zinedine Zidane vezetőedző is meglepődött azon, hogy a címvédő Real Madrid elképesztő hajrá után 2-1-re legyőzte a vendég Sporting Lisboát szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitófordulójában.</p>

A portugálok a 89. percig vezettek, ekkor azonban jött a spanyol sztárcsapat színeiben 350. mérkőzésén pályára lépő Cristiano Ronaldo: a háromszoros aranylabdás, friss Európa-bajnok a 89. percben szabadrúgásból vette be nevelőegyesületének kapuját. A 95. percben a Real a győztes gólt is bepréselte, Álvaro Morata fejese révén.

"Erre nem számítottam. Nem tudom, megérdemeltük-e a győzelmet, de végig hittünk benne" - jelentette ki Zidane, hozzátéve, az utolsó másodpercig hajtani kell, és ezúttal egy közel sem tökéletes meccsen szereztek fontos három pontot.

Ronaldo úgy vélekedett, hogy az efféle fordítások hozzátartoznak a Bernabéu Stadion mítoszához.

"Ez a siker egyben figyelmeztetés is, mert ha puhán játszunk, akkor az ellenfél átgyalogol rajtunk" - nyilatkozott a portugál sztár, aki saját bevallása szerint korábbi klubja iránti tiszteletből nem ünnepelte meg gólját.

A Real kis híján az első gárda lett az AC Milan 1994-es rossz rajtja után, amelyik címvédő létére vereséggel kezdi meg a BL-szezont.

A főtábla egyetlen magyar érintettjének, a 63. percben becserélt Nikolics Nemanjának a csapata, a Legia Warszawa ugyanakkor óriási vereségbe szaladt bele szerdán, ugyanis a Borussia Dortmund 6-0-s győzelmet aratott Lengyelországban.

"Ennél szebben nem is kezdhettünk volna, erre a mérkőzésre mindig szívesen fogunk visszaemlékezni" - mondta Thomas Tuchel vezetőedző az egyesület történetének legnagyobb arányú BL-diadala után.

A gólözönt a világbajnok Mario Götze nyitotta meg a 7. percben, a 171 centis létére fejjel betaláló támadó középpályás - aki a Bayern Münchennél eltöltött három idény után tért vissza - 1250 nap után volt ismét eredményes dortmundi színekben.

Ugyancsak könnyedén nyert a Manchester City, a keddről a nagy esőzés miatt egy nappal későbbre halasztott meccsen Josep Guardiola tanítványai 4-0-ra verték a vendég Borussia Mönchengladbachot. Az argentin Sergio Agüero három góllal vette ki részét a sikerből.

"Ezt nem lehet tanítani. Sergio óriási tehetség, és a válogatottban, valamint elődöm, Manuel Pellegrini alatt is remekelt" - dicsérte a csatárt a spanyol mester.

A nyáron a Bayerntől érkezett Guardiola elismerően beszélt a holtszezonban elsőként szerződtetett Ilkay Gündoganról, a Dortmund volt középpályásáról is:

"Hónapokig sérült volt, és még nem állt készen 90 perces bevetésre, de annyira intelligens, hogy beosztotta az erejét. Nem vesztette el a labdát, felért a támadásokkal, és mindkét lábbal nagyon ügyes volt" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?