Zagitova aranya és egy furcsa baleset

Zagitova

Zagitova megnyerte első vb-aranyát, Turszinbajeva történelmet írt, Medvegyeva visszatért – ezek voltak a szaitamai műkorcsolya-vb női versenyének legfontosabb történései. Meg egy furcsa edzésbaleset, ami óriási visszhangot váltott ki.

Alina Zagitova kemény éven van túl. A pjongcsangi olimpián ragyogott, az egy hónappal későbbi milánói vb-n háromszor rontott, aztán az aktuális szezont azzal indította, hogy egy hiányzó szülői engedély miatt nem utazhatott el az első tervezett versenyére (mellesleg éppen a pozsonyi Nepela Trophyra). Ezután ugyan két győzelemmel biztosította helyét a Grand Prix-döntőben, ott azonban második lett, ahogy a minszki Európa-bajnokságon is, a kettő között pedig az orosz bajnokságon is elmaradt az elvárásoktól.

A vb előtt már nem is őt emlegették fő esélyesként, hanem a japán Rika Kihirát, de a 16 éves orosz korcsolyázó Szaitamában ismét visszatalált régi énjéhez – ahhoz, amelyik nem tud hibázni. Nem volt teljességgel felszabadult, de harcolt, és az Eteri Tutberidzénél megszerzett technikai tudását most hiánytalanul meg is tudta mutatni. A jutalma egy világbajnoki aranyérem.

A dobogó második fokára is egy Tutberidze-tanítvány állhatott fel, Elizabet Turszinbajeva, aki négyfordulatos salchowval indította kűrjét, ezzel ő lett az első nő, aki felnőtt világversenyen tiszta négyfordulatost tudott ugrani. (A junioroknál már a 2002/2003-as szezonban volt erre példa.) A törékeny kazah versenyzőre a rajongók akkor figyeltek fel először, amikor néhány éve – még Brian Orser tanítványaként – édesanyja is melléült a lihegőbe. „Turszi-mama” nem tudta és nem is akarta leplezni, mennyire lelkes, izgatott és boldog lánya pontszámait látva – mámoros öröme mémmé vált.

Turszinbajeva az idei szezon előtt visszatért Tutberidzéhez, akinek kíméletlen edzésmódszereiről legendák keringenek, de sikerei elvitathatatlanok. Közös munkájuk eredménye vb-ezüst lett.

Ellenkező irányba költözött a szezon előtt Jevgenyija Medvegyeva, aki a pjongcsangi olimpia előtt két évig veretlen volt, hogy aztán az üstökösként feltűnő Zagitova elhappolja előle az ötkarikás aranyat. Az orosz korcsolyázó ezután döntött úgy, hogy búcsút mond Tutberidzének, és Brian Orsernél készül tovább. Nem volt egyszerű váltás. „Kétszer annyit edzek, mint eddig. Minden nap egyben lefutom a kűrt, ilyen korábban nem volt” – magyarázta Medvegyeva, aki a női kűr délelőttjén megsérült, és komoly csípőfájdalmakkal versenyzett. „Ahogy a csarnok felé tartó buszon ültem, azon gondolkoztam, hogy a fájdalomból kell energiát merítenem. Olyan mérges voltam, hogy az vitt előre” – mondta immár vb-bronzérmesként Medvegyeva, és eltökélten hozzátette: „A következő szezonban egy erős és gyönyörű Medvegyevát fognak látni!”

A vb egyik legvitatottabb jelenete nem egy versenyprodukcióhoz kapcsolódik, hanem edzésen történt. A női kűrre készülve az éppen a zenéjére korcsolyázó amerikai Mariah Bell a koreai Junszu Lim mellett elhaladva korcsolyája pengéjével megsértette ellenfele vádliját. Az edzéseken íratlan szabály, hogy mindig annak a versenyzőnek „van előnye”, akinek a zenéje épp szól, de azért ehhez nem lehet görcsösen ragaszkodni, Lim például háttal állt Bellnek az ominózus esetnél.

Könnyen lehet, hogy véletlen edzésbalesetről volt szó, de a pletykák szerint az egyaránt Los Angelesben edző két versenyző között nem felhőtlen a viszony, és a koreaiak már többször is azt sugallták, hogy Bell terrorizálja Limet az edzéseken. A sajtó egy része azonnal bűnösnek kiáltotta ki Bellt, és Nancy Kerrigan és Tonya Harding tettlegességig fajuló rivalizálását kezdte emlegetni. Bell utólag bocsánatot kért Limtól, és a kűr után is hangsúlyozta, nem akart sérülést okozni. A rövidprogram után egyébként Lim az ötödik, Bell a hatodik volt, végül Bell a 9., a vádliján sebtapasszal versenyző Lim pedig a 10. helyen zárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?