A vágtornóciak első alkalommal kerültek tornagyőztesként a TIBI-kupa krónikájába
A fociranglétra legalacsonyabb szintjén, a Nyitra–Vágsellye–Aranyosmaróti Területi Bajnokságban VIII. ligájában futballozó vágtornóci Dynamo csapatának diadalával ért véget a mátyusföldiek hagyományos évnyitó teremfocitornája, a XXIII. Tibi-kupa.
A vágsellyei városi sportcsarnokban 12 futballcsapat csatázott az elsőségért. A szervezők ugyan a Vágsellyei járást képviselő kollektívákra fókuszáltak, de a szomszédos járásokból is voltak jelentkezők. A Galántai járást a felsőszeliek és a pusztakürtiek csapata, az Érsekújvári járást a jattóiak, a Nyitrait pedig a Mojmírovce és Hosťová képviselte.
A csoportokba az erőviszonyok alapján sorolták be a részvevőket, akik a területi, valamint a kerületi bajnokságokban küzdenek a pontokért. A három négytagú csoportban a kollektívák körmérkőzéses rendszerben mérték össze tudásukat. Az alapszakasz befejezése után a három csoportelső a negyeddöntőben várt a nyolcaddöntőből kikerülő ellenfelére. Az alakulatok mezében az igazolt játékosok mellett két-két erősítésként kiszemelt futballista is pályára léphetett.
A negyeddöntőben kiderült, hogy elmarad a címvédés, a tizenegy kupagyőzelemmel büszkélkedő vágkirályfaiakat a Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia kollektívája búcsúztatta, a vágtornóciak pedig a zsigárdiakat ütötték el a továbbjutástól. Már ekkor sejteni lehetett, hogy a két továbbjutó jó eséllyel pályázik a tornadiadalra.
Az első elődöntő rendes játékidőben döntetlennel ért véget, büntetőkkel a Mátyusföldi Labdarúgó Akadémia jutott a fináléba. Ebben nagy szerepet vállalt kapusuk, Kocsis Lajos. A másik ágon a vágtornóciak biztosan vették a pusztakürtiek jelentette akadályt. A döntőben a C csoport két résztvevőjének futballistái feszültek egymásnak. A vágtornóciak vezető góljára még válaszolni tudott a VI. ligás vetélytárs, de a nagy lelkesedéssel futballozó ellenfél további három találattal biztosította be első győzelmét a TIBI-kupán.
„A kiválóan megszervezett tornán mérkőzésről mérkőzésre javult a játékunk. Kollektívaként, olajozottan működött a gépezetünk. Egymásért is küzdöttek a csapattagok. Nagy segítségünkre volt a vágtornóci Patrik Kuruc, aki a besztercebányai Dukla élvonalbeli ificsapatából vettünk kölcsön. Szurkolóink buzdítása szárnyakat adott a fiúknak.
Pozitívumnak számít, hogy a kerettagok zöme helybeli. Szükség van a sikerélményre.
Kupagyőzelmünkkel köszöntük meg a polgármester, a faluvezetés támogatását” – értékelte elsőségüket Milan Mach, a tornagyőztes trénere.
A második helyezettet új edző, Jozef Czuczor vezette csatába. „A tornán feltérképeztem újdonsült védenceimet. Kétszer is összemértük tudásunkat a vágtornóciakkal, mindkét párharcot elbuktuk. Fejben nem tudtunk felnőni a feladathoz, erőnk is fogytán volt a végén. Megérdemelten győzött az ellenfél. Mi a bajnokságra fókuszálunk” – fogalmazott a vesztesek szakvezetője.
„Örülök, hogy egy újabb közönségvonzó sikeres rendezvényt szerveztünk. Seregszemlénk ezúttal is a labdarúgás, a járások határain átnyúló focibarátság ünnepe volt. Köszönettel tartozom a szervezésben közreműködőknek és a vágsellyei polgármesternek” – nyomatékosította az erőpróba küldetését a főtámogató Tibor Rábek, a kupa-névadó vállalkozás tulajdonosa.
A győztes csapat jutalma 500 eurós jutalvány volt, melyet felszerelés vásárlására fordíthatnak. A szervezők a torna első három helyezettjét serleggel, a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt különdíjjal jutalmazták. Álomcsapatot is hirdettek. A belépőjegyeket a tombolában kisorsolták, többek között márkás ruhaszárító gép, tévékészülék, mosógép talált gazdára.
XXIII. TIBI-kupa
Csoportmérkőzések – A csoport: Pusté Sady–Žihárec 3:6, Močenok–Veča 5:3, Pusté Sady–Veča 4:1, Močenok–Žihárec 3:3, Žihárec–Veča 3:5. Močenok–Pusté Sady 6:4.
B csoport: Mojmírovce–Hájske 3:5, Horná Kráľová–Jatov 3:1, Mojmírovce–Jatov 5:1, Horná Kráľová–Hájske 3:3, Hájske–Jatov 6:0, Horná Kráľová–Mojmírovce 4:1.
C csoport: Šaľa U20–Hosťová 7:1, FK Matúšova zem–Trnovec n/V. 1:2, Šaľa U20–Trnovec n/V. 2:1, FA Matúšova zem–Hosťová 9:3, Hosťová–Trnovec nad Váhom 1:8, FA Matúšova zem–Šaľa U20 3:1.
Nyolcaddöntők: Horná Kráľová–Veča 7:2, Mojmírovce–Hosťová 3:1, Trnovec n/V.–Jatov 9:1, Pusté Sady–Šaľa U20 3:3 – büntetőkkel: 3:2.
Negyeddöntők: Močenok–Mojmírovce 4:3, FA Matúšova zem–Horná Kráľová 3:2, Žihárec–Trnovec n/V. 2:4, Hájske–Pusté Sady 2:3.
Elődöntők: Močenok–FA Matúšova zem 2:2 – büntetőkkel: 1:3, Trnovec n/V.–Pusté Sady 5:1.
Mérkőzés a 3. helyért: Močenok–Pusté Sady 8:1, g.: Keszely 6, Meszlényi, Čiernik, ill. Pilo.
Döntő: FA Matúšova zem–Trnovec n/V. 1:4, g.: Pavlovič, ill. Kádár, Kolenčík, Kuruc, Marček.
Különdijak – a legjobb kapus: Kocsis Lajos (FA Matúšova zem); a legjobb mezőnyjátékos: Kádár Tamás (Trnovec n/V.); a legjobb góllövő: Keszely Norbert (12 gól, Močenok).
A XXIII. TIBI-kupa álomcsapata: Tóth Patrik (Trnovec n/V.)–Vladimír Fuják (FA Matúšova zem), Vojtech Pilo (Pusté Sady), Michal Mesároš (Močenok), Patrik Kuruc (Trnovec n/V.).
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.