Sport

VK: Hosszú 200 m vegyesen első Szingapúrban, összetettben második lett

Szingapúr | Hosszú Katinka nyerte a 200 méter vegyes döntőjét szombaton az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának befejező napján.
MTI

2018. november 17. 14:37

TASR/AP-felvétel

Ezzel a háromszoros olimpiai bajnok maradt a második helyen a vk összetett pontversenyében, a címét megvédő svéd Sarah Sjöström mögött.

Hosszú 2:04.79 perccel, idei legjobbját megközelítő eredménnyel győzött a vegyesszám fináléjában; ez volt az 500. döntője a világkupa történetében.
Korábban a 200 m hát döntőjében 2:03.43 perccel a harmadik helyen végzett.

A férfiaknál Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen ugyancsak harmadikként ért célba 4:04.21 perces idővel.

A szingapúri viadal csütörtöki nyitónapján Hosszú 200 m pillangón győzött, míg 100 m vegyesen második lett, pénteken pedig egy aranyéremmel gazdagodott: ekkor 400 m vegyesen diadalmaskodott.

Legfőbb riválisa, Sarah Sjöström Szingapúrban öt számban tudott nyerni, s végül - világcsúcsainak is köszönhetően - biztosan védte meg összetett elsőségét, melyet tavaly éppen Hosszútól ragadott el, aki előzőleg ötször egymás után tudott a sorozat élén végezni.   
 

Az idei világkupa-széria első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakaszt - ugyancsak 25 méteres medencében - három ázsiai helyszínen, Pekingben, Tokióban és Szingapúrban bonyolították le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Letartóztatták Ábrahám alpolgármesterét

Megszűnik a komáromi kórház mikrobiológiai osztálya

A szlovák-magyar határon folytatódik a tüntetés

Gyorsvonat elé hajtott egy autó Nagysurányban, egy anya és 11 éves kislánya szörnyethaltak

Ellenőrzött ünnepi menü

Blokád alatt van a köztévé, egyre több ellenzéki politikus jut be az épületbe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?