Sopron. A meccs előtti (és alatti) esőzések alaposan feláztatták a pályát, már a kezdés előtt tócsákban állt a víz a játéktéren, és ez nagyban megnehezítette a játékosok dolgát.
Vízifociban is jó a Loki
Sopron. A meccs előtti (és alatti) esőzések alaposan feláztatták a pályát, már a kezdés előtt tócsákban állt a víz a játéktéren, és ez nagyban megnehezítette a játékosok dolgát. A lapos labdák gyakran megálltak a pocsolyákban, máskor ártalmatlannak látszó lövések után csúszott meg a labda a füvön, és ijesztett rá a kapusokra. Az irammal és a küzdelemmel nem volt gond, ám hiába alakított ki helyzeteket mindkét gárda, a pontatlanságok miatt az első félidőben nem született gól. A fordulás után fölénybe került a Loki, és a 60. percben – Debnár hibáját kihasználva – Kerekes szerzett vezetést a vendégeknek. A Sopron próbált gyorsan egyenlíteni, de eközben megfeledkezett a védekezésről, és egy szép kontra végén Bogdanovics növelte csapata előnyét. Ezzel a meccs el is dőlt, a hazaiak előtt több lehetőség nem adódott, a nagy kedvvel játszó Debrecen azonban kidolgozott még néhány lehetőséget, és azokból egyet Kerekesnek még sikerült gólra váltania. A hazaiak a második félidőben szokatlanul gyenge játékot produkáltak, a vendégek így gond nélkül szerezték meg a három pontot.
EDZŐI VÉLEMÉNYEK – Dajka László (Sopron): „Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ekkor úgy tűnt, megnyerhetjük a meccset. Látszott, hogy aki az első gólt szerzi, győzhet, sajnos, ez egy óriási védelmi hiba után a vendégeknek sikerült.” Szentes Lázár (DVSC): „Az időjárási viszonyok nem kedveztek a csapatoknak, nehéz körülmények között játszottuk le a meccset. Az elején egyenrangú ellenfél volt a Sopron, de a másodikban gyors egymásutánban rúgtunk két gólt, és ezzel eldőlt a találkozó.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.