Visszavonulását tervezi

Nem úgy sikerült Fernyák István számára az athéni olimpia, ahogyan azt elképzelte, be kellett érnie a tizenötödik helyezéssel. A 31 éves bősi szabadfogású birkózót többszöri próbálkozás után sikerült csak elérnünk, kiderült, Németországban légióskodik.

Már azt hittük, hogy lelépett a térképről.

Röviddel az ötkarikás játékok után a német második vonalbeli Lichtensfeld csapatához szerződtem. A bajnokság szeptembertől december közepéig zajlik, ezért csak ritkán látogatok haza. A Nürnbergtől 70 km-re fekvő kisvárosban nagyon szeretik a birkózást, általában ezren látogatnak ki a hazai mérkőzéseinkre.

A légiósoktól mindig sokat várnak, elégedettek a teljesítményével?

Azt hiszem, nem bánták meg, hogy szerződtettek, eddig valamennyi mérkőzésemet megnyertem. A csapatunk nem tartozik a gazdag klubok közé, így a papírformát igazolva a középmezőnyben tanyázunk. Egyébként rajtam kívül bolgár és szerb vendégmunkása is van az egyesületnek.

Visszatérve az olimpiához, nagyon csalódott a vártnál gyengébb szereplés miatt?

Keményen készültem az ötkarikás játékokra, úgy érzem, mindent megtettem a siker érdekében. Sajnos, Athénban ez csak ennyire volt elegendő. Ismét bebizonyosodott, hogy a mi súlycsoportunk (66 kg) a legerő-sebb, hiszen a húszas mezőnyből korábban már tizenöten szereztünk világbajnoki vagy Európa-bajnoki érmet.

Mindkét találkozóját elvesztette Athénban, mi döntött vetélytársai javára?

Jól kezdtem a török Cubukci ellen, 1:0-ra vezettem, sajnos, a hajrára elfáradtam. Riválisom be volt kenve, ami szabályellenes, ezért nem tudtam rendes fogást végrehajtani rajta, de hiába tiltakoztunk a mérkőzésvezetőnél. A magyar Hatos Gábort alaposan ismertem a közös edzőtáborokból, tudtam, hogy romboló típus. Edzőm végig támadásra biztatott, s végül erre fizettem rá. Egyébként, ha nyerek, akkor is csupán egy hellyel léptem volna előbbre...

December közepén visszatér Németországból, hogyan tovább?

Alig várom már, hogy rendesen kipihenjem magam. Az biztos, hogy legalább fél esztendőt kihagyok. Tizenhat esztendeje sportolok, bevallom, belefásultam a birkózásba. Nem tagadom, az is gyakran megfordul a fejemben, hogy végleg abbahagyom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?