Visszavárják Becket

Pozsony. A szlovák–belga tenisz Davis-kupa-összecsapás alatt kerülték a témát, az utolsó mérkőzés végeztével azonban már készséggel nyilatkoztak a sportvezetők a Beck-ügyről.

Pozsony. A szlovák–belga tenisz Davis-kupa-összecsapás alatt kerülték a témát, az utolsó mérkőzés végeztével azonban már készséggel nyilatkoztak a sportvezetők a Beck-ügyről. A doppingvétség miatt eltiltott teniszező édesapja azzal vádolt meg egy, a csapathoz közel álló meg nem nevezett személyt, hogy készakarva tette fia italába a tiltott szert. „Az ifjabb Beck biztosan nem mondott volna ilyet. Az idősebb Beck pedig nem tagja a csapatunknak. Ifjabb Karolt mindig szívesen láttuk, és most is visszavárjuk a csapatba” – szögezte le Miloš Mečíř, akinek véleményét Igor Moška, a szövetség főtitkára is osztotta. „Segíteni fogunk neki, hogy vissza tudjon térni a világ élvonalába.” „Sőt, mi abban is segítenénk, hogy megtalálja a bűnöst” – tette hozzá Mečíř – „Csak árulná el, mit tehetnénk. Ha lerövidítenék a büntetését, az nekünk is csak jól jönne.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?