Villa elismerte, hogy elhagyja az Atléticót

<p>David Villa vasárnap elismerte, hogy egy idény után elhagyja a spanyol bajnok, Bajnokok Ligája-döntős Atlético Madrid labdarúgócsapatát.</p>

A címvédő spanyol válogatottal a június 12-én kezdődő világbajnokságra készülő csatár úgy fogalmazott, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, de nem nevezte meg, hogy hova szerződik.    Egybehangzó sajtóinformációk szerint a 32 éves futballista jelenleg Manchesterben tartózkodik, ahol az átigazolások alkalmával szokásos orvosi vizsgálaton vesz részt. A megjelent beszámolók alapján Villa idén a Manchester Citynél fog edzeni és jövő februárban csatlakozik az angol klub és a New York Yankees baseballcsapat által tavaly alapított New York City FC-hez, amely 2015-től kezdi meg szereplését az MLS-ben, a tengerentúli bajnokságban.    A támadó a legutóbbi szezonban 15-ször volt eredményes, az Atléticóval megnyerte a spanyol bajnokságot, a Bajnokok Ligájában pedig döntőbe jutott. Korábban a Real Zaragozában, a Valenciában és az FC Barcelonában szerepelt, utóbbi együttessel BL-t is nyert.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?