Vettel nyert és növelte előnyét összetettben

Montreal |

<p>A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.</p>

A 25 esztendős, háromszoros vb-győztes versenyző - aki korábban még sosem nyert Kanadában - idei harmadik, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta Montrealban.    A második helyen Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája végzett, s így az összetettben is feljött a második helyre. A dobogó alsó fokára Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel.    Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ezúttal kilencedikként zárt, így sorozatban 24. GP-jén szerzett pontot, s beállította a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó rekordját.    A rajtot Vettel és Hamilton egyaránt jól kapta el, a pályafutása legjobb időmérős eredményeként a harmadik helyről induló Valtteri Bottast (Williams) pedig már az első kanyarnál megelőzte Nico Rosberg (Mercedes) és Mark Webber (Red Bull), majd röviddel ezután Alonso is. Az első kör végén Vettel, Hamilton, Rosberg, Webber, Alonso, Bottas volt az első hat sorrendje, az élen álló német pilóta pedig körről körre növelte előnyét. A kerékcserék sorát Webber nyitotta meg 13 kör után, két fordulóval később Bottas és Rosberg, a 17. körben Vettel és Alonso, a 20.-ban pedig Hamilton is a boxban járt.     Rosberget valamivel később Webber és Alonso is utolérte, majd könnyedén megelőzte, így féltávnál az élen álló Vettelt és a második Hamiltont sorrendben Webber, Alonso és Rosberg követte, a hatodik helyre Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) kapaszkodott fel.    Alonso a 42. körben a célegyenesben megelőzte Webbert, akinek autóján az első szárny néhány körrel korábban megsérült, amikor Giedo van der Garde (Caterham) lekörözése közben a holland pilóta nekiütközött. Van der Garde az eset nyomán boxutca-áthajtásos büntetést kapott.    A 47. körben Webber, a 48.-ban Alonso, majd egy körrel később Hamilton, illetve az 50. körben Vettel is teljesítette második kerékcseréjét. A boxkiállások után az élmezőnyben nagy változás nem történt, majd nyolc körrel a leintés előtt Alonso megelőzte Hamiltont és feljött a második helyre, amelyet a célba érkezésig megtartott.    Vettel szinte hibátlan versenyzéssel győzött, így most 36 pont az előnye a 96 pontos Alonsóval szemben, akit Räikkönen követ 88 ponttal.    A Forma-1-es világbajnoki sorozat június 30-án, a Brit Nagydíjjal folytatódik. A vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása hét futam után (a formula1.com alapján):  Kanadai Nagydíj, végeredmény (70 kör, 305.270 km): 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:32:09.143 óra 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 14.408 másodperc hátrány3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 15.942 mp h.4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 25.731 mp h.5. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:09.725 perc h.6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 kör hátrány 7. Paul di Resta (brit, Force India) 1 kör h.8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1 kör h.9. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1 kör h.10. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.pole pozíció: Vetteleggyorsabb kör: Webber, 1:16.182 p A világbajnoki pontversenyek állása 7 futam után (még 12 van hátra): pilóták:1. Vettel 132 pont2. Alonso 963. Räikkönen 884. Hamilton 775. Webber 696. Rosberg 577. Massa 498. Di Resta 349. Romain Grosjean (francia, Lotus) 2610. Jenson Button (brit, McLaren) 2511. Sutil 1712. Vergne 1313. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1214. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 7 15. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 5    csapatok:1. Red Bull 201 pont2. Ferrari 1453. Mercedes 1344. Lotus-Renault 1145. Force India 516. McLaren 377. Toro Rosso 208. Sauber 5

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?