Vettel és Hamilton elásta a csatabárdot – helyszíni riport

Spielberg |

<p>Az eseménydús azerbajdzsáni futam több botrányt is eredményezett. A legnagyobb visszhangja annak volt, hogy Sebastian Vettel szándékosan nekiütközött Lewis Hamiltonnak, miután úgy érezte, a brit direkt fékezett le előtte &ndash; emiatt hátulról nekiütközött a Mercedesnek.</p>

Habár a német a futamon megkapta az ezért járó 10 másodperces stop and go büntetését, hétfőn meg kellett jelennie az FIA (Nemzetközi Automobilszövetség) előtt, hogy tisztázzák a helyzetet. A négyszeres világbajnokot végül nem kapott súlyosabb büntetést, azonban nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie Hamiltontól, kitiltották az FIA utcai vezetésbiztonsági kampányából, valamint részt kell vennie olyan előadások megtartásában az alsóbb kategóriákban, amelyek a versenyzés biztonságáról szólnak. A Forma–1 sajtótájékoztatójának szervezői természetesen a botrány két résztvevőjét meghívták, hogy a média előtt is nyilatkozzanak az esetről. A névtáblák alapján Hamiltonnak és Vettelnek egymás mellé kellett volna ülnie, Kevin Magnussen, a Haas versenyzője a vicc kedvéért szétválasztotta őket, és közöttük foglalt helyet. Így jó hangulatban kezdődött a sajtótájékoztató, amely meglepően nyugodt, barátságos hangnemben zajlott. Hamilton korábbi nyilatkozataival szemben most azt mondta, a véleménye nem változott az incidenssel kapcsolatban, de továbbra is tiszteli Vettelt, és megbocsátott neki. „A történtek nem változtatnak semmin. Beszéltünk a futam után, hétfőn is, és üzenetet is küldött nekem. Tisztelem őt mint versenyzőt, és továbbra is keményen fogok harcolni ellene, ahogy eddig is. Elfogadtam a bocsánatkérését, és továbbléptem” – mondta a brit.  „Ha visszamehetnék az időben, ha visszacsinálhatnám, megtenném – de nem tudom. Amit tettem, rossz döntés volt, bocsánatot kértem. Hibáztam, megértem, hogy mérges, de jó hallani, hogy továbbléphetünk” – reagált Vettel ellenfele szavaira. Vettelt számos kritika érte az elmúlt egy hétben a manőver miatt, de a mezőny többi tagját hiába faggatta a sajtó, nem kívántak nyilatkozni az esettel kapcsolatban.  Akiknél tart a harag A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, Hamilton és Vettel tovább tudott lépni a történteken, azonban a Force India két versenyzője, Sergio Pérez és Esteban Ocon még nem beszélgetett arról, mi történt Bakuban. A két pilóta a dobogós helyekért küzdött egymással az Azerbajdzsáni Nagydíjon, azonban összeütköztek, s mindketten elveszítették a lehetőséget, hogy a pódiumra álljanak. Az esetet követően a csapat természetesen nem dicsérte meg őket, Ocont azonnal Silverstone-ba hívták, hogy kielemezzék az esetet. Pérez Spielbergben úgy nyilatkozott, csapattársának el kellene gondolkodnia, szerinte ugyanis egyértelmű, hogy ki volt a hibás az ütközésért: „Meg kellene értenie, hogy mi az a versenyzés: nem azt jelenti, hogy nekimegyünk a másiknak. Elvesztettük a dobogós helyezést, amit két autóval is elérhettünk volna. Azóta nem beszéltünk, talán majd később”. Az Új Szó kérdésére, mikor kerülhet újra dobogó közelébe a csapat, Pérez így válaszolt: „Remélhetőleg hamar. Nyilván Baku egy jó lehetőség lett volna. Egyre jobbak vagyunk, szóval remélem, előbb-utóbb dobogóra állhatunk.” Ocon azonban elmondta, nem áll szándékában beszélni Pérezzel, a Force India vezetősége ráadásul megnyugtató visszajelzést adott neki az incidenssel kapcsolatban: „A csapat arra jutott, hogy fele-fele arányban voltunk hibásak az ütközésért. Nem beszéltünk erről Sergióval, nincs is szükség rá. Neki is elég erős véleménye van erről, és nekem is” – zárta rövidre a 20 éves pilóta.  A Mercedesnél az előny A pénteki szabadedzések alapján úgy tűnik, a Mercedesnek előnye van a többiekkel szemben, ugyanis mindkét tréninget Lewis Hamilton nyerte, a második gyakorlásra azonban Sebastian Vettel már felzárkózott hozzá, leggyorsabb ideje csupán másfél tized másodperccel maradt el a britétől. Vettel mögött a másik Mercedes-pilóta, Valtteri Bottas végzett a harmadik helyen, míg őt a hazai közönség előtt versenyző Red Bull tehetségei, Max Verstappen és Daniel Ricciardo követték. Az élmezőny pilótái meglehetősen szoros csatát vívhatnak a mai időmérőn, ám Kimi Räikkönen a hatodik helyen már 7 tized másodperces hátrányban volt Hamiltonhoz képest, így még bőven van dolga a finnek, ha tartani akarja a lépést csapattársával és a Mercedesszel. Csütörtökön és pénteken is esett Spielbergben, és a hétvége izgalmait fokozhatja, hogy záporokat ígérnek mára és vasárnapra is, így az időjárás felboríthatja az erőviszonyokat, emellett a hőség is nehezíti a pilóták dolgát.  Berta Kitti, Spielberg
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?