Verstappen "nagyszerű sportembernek" tartja Hamiltont

verstappen hamilton

A Forma-1-es világbajnoki címet múlt vasárnap Abu-Dzabiban megnyerő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője "alapvetően nagyszerű sportembernek" nevezte riválisát, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltont.

A 24 éves friss világbajnok úgy fogalmazott, 36 éves ellenfele, valamint a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is "kedvesen" gratulált neki a sikeréhez, miután a vasárnapi futam utolsó körében vitatott körülmények között megelőzte Hamiltont, így diadalmaskodott.

A Mercedes két óvást is benyújtott a verseny után, de egyiket sem fogadták el, ennek ellenére Verstappen szerint brit riválisa, valamint a német istálló osztrák vezetője is normálisan kezelte a vereséget.

 "Toto üzenetet küldött nekem, amelyben gratulált az egész szezonomhoz, és azt írta, megérdemelten győztem. Ez nagyon kedves volt tőle" - jelentette ki a holland pilóta. Hozzátette, neki jobban fájt volna, ha így veszíti el a vb-címért folyó csatát, mert még soha nem nyerte meg a trófeát, miközben Hamiltonnak már hét is van belőle.

"Szerintem ez azért némiképp vigasztalja. Odajött és gratulált, pedig nagyon nehéz lehetett neki abban az utolsó körben. De mindez azt mutatja, hogy kölcsönösen tiszteljük a másikat" - mondta Verstappen. Hangsúlyozta, nagyon élvezte a párharcot brit ellenfelével szemben, akivel ugyan voltak "kemény időszakok" az idény közben, de mindketten egyre jobb teljesítményre sarkallták a másikat.

Időközben napvilágot látott egy rádiós felvétel, amelyet a televíziós közvetítésbe nem vágtak be, ezen Hamilton négy kanyarral a leintés előtt azt állítja a csapatrádión, hogy "ez manipulálva volt".

A brit sztár végig vezetett a futamon, de öt körrel a leintés előtt a versenybíróság egy baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót, amely lehetőséget teremtett Verstappennek az előzésre. Ezután előbb azt közölték, hogy a két vb-rivális közé "beszorult", lekörözött pilóták nem előzhetik meg a Safety Cart, egy körrel később aztán megváltoztatták ezt a döntést, melynek eredményeként a friss gumikkal támadó Verstappen az utolsó körben lehagyta Hamiltont, ez pedig vb-címet ért neki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?