Vb 2018: önsorsrontásban örökös világbajnok Argentína

Messi klubjában több száz gólt szerzett, emellé – emiatt – számtalan címet is bezsebelt 2004 óta, többek között öt Aranylabdát. A válogatottban is rekorder a 126 mérkőzésen szerzett 64 góljával, de mintha az argentin nemzeti csapattal nem stimmelne valami. Nézve őket az elmúlt időszak világbajnokságain, sorozatban követnek el olyan elképesztő, önsorsrontó tévedéseket, hibákat, hogy az ember haja égnek áll tőle. 
A hagyományosan esélyesnek kikiáltott válogatottak szurkolói közül minden bizonnyal az argentinok élete a legnehezebb. Röviden összefoglaljuk, hogy miért.

Amikor még ment – Maradona „korszaka”
Argentína 1974 óta minden világbajnokságon részt vett, és a hazai rendezésű 1978-as, valamint az 1986-os mexikói világbajnokságot meg is nyerte. Előbbit némi külső segítséggel, utóbbit pedig főként annak köszönhetően, hogy akkoriban egyetlen játékos akkora hatással tudott lenni az egész tornára, hogy szinte egyedül vezette sikerre a csapatot. Diego Maradona azóta is viszonyítási alap Argentínában. A zseniális 10-es még egyszer, 1990-ben is odatette magát, ekkor azonban a döntőben már némi balszerencsével ugyan, de kikaptak a jobb németektől. 

Maradona utoljára 1994-ben szerepelt világbajnokságon, már egy teljesen más argentin csapatban. Az Egyesült Államokban a valaha volt legerősebb csapatukkal álltak ki az argentinok. Egy erős védelem előtt Maradona mellett Redondo és Simeone a középpályán, előttük pedig a Caniggia–Batistuta–Balbo-trió. A bombaerős csapatot annyira megviselte Diego eltiltása, hogy a legjobb tizenhat között már ki is kaptak a románoktól. Nagyjából innen folyamatos Argentína szerencsétlenkedése a világbajnokságokon.

Önsorsrontás argentin módra
1998-ban Daniel Passarella kapitány úgy döntött, hogy túl erős lenne a keret, ha a legjobb játékosokat vinné a világbajnokságra, ezért a hosszú hajú, valamint a fülbevalót viselő játékosokat távol tartotta a válogatottól. Ez a húzás a konszolidált külsejéről híres argentin labdarúgók közül többek között Fernando Redondót és Claudio Caniggiát zárta ki a válogatottból, nem kevés belső feszültséget generálva. Nem emiatt kaptak ki a negyeddöntőben a hollandoktól, de az önfejűség, makacsság  és az argentinokra oly jellemző énközpontúság, amit Passarella képviselt, jót sem tett.

Négy évvel később, 2002-ben, a legendás Marcelo Bielsa vezette kiesésre a szintén bombaerős argentin csapatot, ezúttal már a csoportból. Ő azt találta ki, hogy Gabriel Batistuta és Hernán Crespo nem lehet egyszerre a pályán, ezért következetesen Crespo váltotta Batistutát. Nyilván a többiek sem voltak rossz játékosok, sőt Claudio Lopez, Kily González, Aimar vagy Ortega igencsak pengés, ügyes támadók voltak. Bielsa még az utolsó meccsen, a svédek ellen, 0–1-nél is Gabigol helyett hozta Crespót. Talán egy fél órára meg lehetett volna engedni, hogy a világ top csatárai közül kettő egyszerre legyen a pályán, hátha nem zavarták volna annyira egymást.

2006-ban aztán José Pékerman, egy Passarellához és Bielsához képest higgadt úriember vezette az argentin válogatottat. A negyeddöntőig egész jól ment minden, és kudarcot azért ott sem vallottak. A jugoszlávok ellen parádéztak a csoportban, és Mexikó ellen is jól mentek a nyolcaddöntőben. A legjobb nyolc között ezután Németország következett, egy, az argentinhoz képest gyengébb kerettel (a németek Borowskit, Odonkort és Neuville-t tudták becserélni). Pékerman nagyban alapozott a hagyományos argentin játékra, aminek kulcseleme, hogy az aktuális 10-es – ezen a világbajnokságon Juan Roman Riquelme – irányítójátékára épül a taktika. Ő diktálja a tempót, őt keresik a társak a labdával, főleg előre és oldalra játszik, egy kinevezett karmester. Ehhez képest Pékerman pont Riquelmét hozta le 1–0-s előnynél, amivel megölte a játékot az utolsó 20 percre. Még a 79. percben meglépte a Crespo–Julio Cruz (!) cserét, megpróbálta kihúzni a hátralévő időt pont a németek ellen. Klose egyenlítő gólját Riquelme mellett Messi, Saviola és Aimar is a kispadról nézte. Elfogyott a lendület, az ötlet a támadójátékból és persze a tizenegyesek a németeknek mentek jobban. Újabb kihasználatlan lehetőség, csalódás a vége.
 

Messi kálváriája
2010 talán a legkirívóbb példája a nagy egyéniségek túlzott uralmának. Maga Diego Maradona kapta meg a szövetségi kapitányi posztot, aki edzőként szinte semmit nem mutatott fel addig. Maradona nemes egyszerűséggel otthon hagyta a friss Bajnokok Ligája-győztes Javier Zanettit és Esteban Cambiassót, a csúcsformában lévő Diego Milito pedig epizódszerephez jutott csupán. Egy ideig nem volt gond most sem, egy viszonylag kímélő csoportból (Dél-Korea, Nigéria, Görögország) sima továbbjutás, Mexikó ellen magabiztos győzelem a Messi–Tevez–Higuaín támadósor vezényletével. Az első, valóban erős ellenfél, Németország azonban már-már megalázó verést mért Maradonáékra. A 4–0-s vereség alkalmával a taktikai felkészültség teljes hiánya, az érdemi változtatások elmaradása jelentette a fő problémát. Diego Maradona játékoskarrierje során megszokta, hogy diktál, még azt is, hogy sikeresen. 2010-ben, kapitányként ezzel már nem lehetett operálni. Megváltozott a futball, az argentinok pedig ezt egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták.
2014, Alejandro Sabella irányításával némiképp kivétel a sorban. Lionel Messi ekkor már a világ legjobbjának számított. Ezt a terhet igyekezett jól viselni, és az újból bombaerős kerettől várható sziporkázó támadójáték hiánya ellenére elküzdötték magukat a döntőig. Bosznia-Hercegovina, Irán, Nigéria, Svájc és Belgium ellen is egygólos győzelmet arattak, sokszor az utolsó pillanatban megszerezve a győztes gólt. Az elődöntőből Hollandia ellen tizenegyesekkel jutottak tovább, majd végül több ziccer elhibázását követően ismét Németország kerekedett felül a döntőben. Messi mindent megtett, 4 gólt szerzett a tornán, a társai azonban nem igazán tudtak felnőni a feladathoz. Argentínában ezt az elveszített döntőt is kudarcként fogták fel.

Oroszország 2018
Az idei világbajnokságon, két csoportmérkőzést követően rettentően nehéz helyzetben van Argentína. Jorge Sampaoli nincs a helyzet magaslatán. A csapat összeállítása következetlen, olyan játékosok kapnak szerepet a kezdőben, akik nem azt a szintet képviselik, ami argentin támadóktól elvárható lenne. Dybala, Higuaín és Di María is kevés lehetőséget kapott, miközben az általában erős, harcos emberekből álló védelem idén jóval gyengébb.  Lionel Messi pedig olyan teherrel játszik, amit eddig nem tudott legyőzni. Gyakorlatilag taktika nélkül, az ötszörös Aranylabdás egyéni megmozdulásaira alapozva támad a Sampaoli-csapat. Eddig szenvedés a szereplésük. Izlandnál jobbnak kellett volna lenniük, de nem sikerült középen áttörni még rajtuk sem. Horvátország ellen pedig rendesen beleléptek a késbe. Egy esélyük maradt, legyőzni Nigériát, ami az eddig látottak alapján nem ígérkezik könnyűnek. Messi sokak szerint megérdemelne egy világbajnoki címet. Ma eldől, hogy marad-e erre esélye. Ha az argentinok úgy játszanak, ahogy eddig, újabb csalódás lehet a vége, és az ország kihasználatlanul hagyja, hogy négy világbajnokságon is a soraiban tudhatta a valaha volt legeredményesebb és sokak szerint legjobb játékosát.

Nagy Ádám