Berlin. Franziska van Almsick, a németek klasszis úszója elismerte, hogy több éve anorexiás. Az athéni olimpia után visszavonult sportolónál 1995-ben kezdődtek a problémák, amikor megkezdte a felkészülést az atlantai játékokra.
Van Almsick anorexiás
„Volt úgy, hogy csak egy almát ettem egész nap” – emlékezett vissza a 180 centis, 60 kilós van Almsick.
Elmondása szerint 1998 telén súlyosabbra fordult a helyzet, s már orvosi segítségre volt szüksége. Végül egy terápia révén sikerült meggyógyulnia, de a probléma a későbbiekben vissza-visszatért.
Az anorexia van Almsick hétvégén megjelent, Felmerülés című könyvének egyik fő témája: a csillag úgy véli, emiatt nem sikerült még jobb eredményeket elérnie.
Pályafutása fantasztikusan kezdődött, hiszen az 1992-es barcelonai olimpián 14 évesen két-két ezüst- és bronzérmet nyert, majd egy évvel később hat aranyérmével a sheffieldi Európa-bajnokság hőse lett. Később sérülések – és mint kiderült, betegség – hátráltatta, s ezért már nem tudott hasonló sikereket elérni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.