Vágsellye. A zsinórban elszenvedett négy vereség után feltámadt a Duslo, sima nyolcassal küldte haza (s fél lábbal a harmadik vonalba) a Kysucký Lieskovec csapatát. Szünet után hengereltek a mátyusföldiek, s nem sok hiányzott, hogy kétszámjegyű győzelmet arasanak.
Vágsellyei gólfesztivál
Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre nagyobb fölényben került a Duslo, ám közel fél órát kellett várni a vezető gólra: Kováč beadása után Vyskoč csukafejessel talált a hálóba.
A második félidő elején Vajda, a vendégek csapatkapitánya begyűj-tötte második sárga lapját, s mehetett zuhanyozni. Ezután beindult a gólparádé, az utolsó negyedórában a csereként beállt Beláň ötször kapitulált. Mesteri találatokat láthattunk, például Lancz a portást átemelve lőtt a hálóba, Andódi pazar felhőfejesét nem védhette a kapus, s a végeredményt pedig Sikorjak nem mindennapi ollózással állította be. Még egy szabályos gólt rúgtak a vágsellyeiek, ám Andódi pazar találatát les címén érvénytelenítette a játékvezető. De ezt már a találkozó után senki sem bánta, a szurkolók vastapssal jutalmazták kedvenceiket, akik gólrekorddal nyerték a meccset. A Duslo eddigi gólcsúcsát a kassaiak elleni őszi 6:0 jelentette. „A korábbi találkozókon sem játszottunk rosszul, de szerencsével hadilábon álltunk. Remélem, a nyolcgólos siker után visszatér a játékosok önbizalma, s a tabella első felében zárunk” – mondta lapunknak Marián Wöllner, a vágsellyeiek elnöke.
EDZŐI VÉLEMÉNYEK – Ján Rosinský (Duslo): „Végre effektíven futballoztunk, a vendégek harmadik gólunk után lélekben feladták.”
Jaroslav Fábry (Kys. Lieskovec): „A rutinos Vajda felesleges kiállításáig nem játszottunk alárendelt szerepet, de utána összeroppantunk. A hazaiak minden tekintetben felülmúltak bennünket. Sajnos, védenceim erőnlétével komoly gondok vannak.”
Duslo Šaľa–Kysucký Lieskovec 8:0 (1:0)
Góllövők: Vyskoč (26., 52, az utóbbit 11-esből), Lőrinc (82., 86., az elsőt 11-esből), Andódi (67.), Lancz (77.), Sikorjak (89.), Holmík (90.). Játékvezető: Bobko, 400 néző. Kiállítva: Vajda (49. – Kys. Lieskovec).
DUSLO ŠAĽA: Valenský–Molnár, Klusa, Mikla–Kováč, Lancz, Lőrinc (87. Sikorjak), Holmík, Lalák (83. Hučko)–Vyskoč (89. Vencel), Andódi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.