Ultramaratont fut Zola Budd, a mezítlábas rekorder

Johannesburg |

<p>Tervei szerint ott lesz az idei Comrades Marathon rajtjánál Zola Budd, az 5000 méteres táv egykori világcsúcstartója, aki többnyire mezítláb edzett, illetve versenyzett.</p>

A 80-as évek közepén kétszer is mezeifutó-világbajnokságot nyert, 45 esztendős dél-afrikai atléta egy johannesburgi díjátadó alkalmával jegyezte meg - úgy mellékesen -, hogy idén szeretné teljesíteni a hagyományos viadal 89 km-es távját.

Az 1921 óta rendszeresen sorra kerülő ultramaraton atléták ezreit vonzza, akiknek rendszerint különösen nehéz a dolguk a Pietermaritzburg és Durban között kijelölt útvonalon.

"Mindig is szerettem volna végigfutni a Comradest, csak féltem, mert nagyon hosszú a táv" - mondta az Egyesült Államokban élő Zola Budd, hozzátéve, hogy nem tűzött ki maga elé elérendő időt, már csak azért sem, mert már egyáltalán nem tartja magát hivatásos atlétának. Egy dolgot azonban leszögezett: nem mezítláb fut majd.

Az idei verseny június 3-án lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?