Sport

Újra ketrecben az UFC pehelysúlyú legendája

Max Holloway az Ultimate Fighting Championship egyik, ha nem a legtiszteltebb figurája. Évekig birtokolta a pehelysúlyú bajnoki övet, sok-sok nagy névvel osztozott már a ketrecen, illetve sikerei és imidzse miatt többen már most az UFC Hall of Fame-jébe, azaz minden idők legnagyobb nevei közé sorolják, annak ellenére, hogy még csak 29 éves.
author
Fekete Nándor

2021. november 13. 19:00

MMA

Holloway egy podcastban elmondta, hogy karrierje elején, mikor még nem volt mestere, akivel az állóharcot edzette volna, az UFC-videójátékból tanulta az egyes mozdulatokat, valószínűleg ezért is oly szórakoztató a stílusa. Holloway mindössze 21 éves volt, amikor debütált a legrangosabb amerikai MMA-szövetségben, és azóta összesen 24 UFC-szereplést tudhat magáénak, ami rendkívüli konzisztenciát igényel. 

A hawaii származású Holloway 2019-ben elveszítette a pehelysúlyú bajnoki titulust: egyhangú bírói döntéssel, viszont szoros meccsen, az ausztrál Alexander Volkanovski ellen. 2020-ban a két harcos újra összecsapott, ezúttal is Volkanovski győzött a bírók szerint. Osztott, tehát 2:1-es arányban részesítették előnyben az ausztrált. A második meccs még az elsőnél is szorosabb volt, az eredményt nem véletlenül vitatták a kommentátorok. A volt UFC-bajnok Michael Bisping szerint Holloway 3:2 arányban vitte a meneteket, a bírókat viszont valószínűleg lenyűgözte a Volkanovski által az ötödik menetben véghez vitt két földre vitel.


Holloway legújabb ellenfele a mexikói Yair Rodriguez, aki már 2019 óta nem harcolt élesben, ugyanis ki kellett várnia egy féléves eltiltás végét (12 hónap alatt 3 drogtesztről is hiányzott). A 13:2 győzelem-vereség rátával rendelkező harcos remek az állóharcban, főleg rúgásaival jelenthet veszélyt Hollowayre, viszont jobban teszi, ha „siet”. Ugyanis Hollowayre jellemző, hogy ellenfeleinek nagyjából másfél menetet ad, míg feltérképezi őket, aztán fokozatosan emeli a tempót és az intenzitást.

Holloway az utolsó, 2021. januári meccsén minden idők egyik legdominánsabb bokszteljesítményét nyújtotta a ketrecben akkori ellenfele, Calvin Kattar ellen. Addig még hallatlan 746 ütést kísérelt meg, melyből 447-et jelentős találatként jegyeztek. Már maga a 60%-os pontosság is figyelemre méltó, de hogy valaki 25 percig tartsa ugyanazt a magas tempót, lassulás jele nélkül, már-már nem e világi. A hawaii harcművész oly magabiztossággal bokszolta Kattart, hogy néhány ütés közben a kommentátorokra nézett, és azt kiabálta: „Én vagyok az legjobb bokszoló az UFC-ben”, majd landolt egy gyönyörű jobb egyenes, úgy, hogy tekintete még mindig a szakikra irányult, és ebben a stílusban még pár Kattar-ütés elől el is hajolt. 

Holloway természetesen egyhangú döntéssel győzött, és az összecsapást már akkor kikiáltották az év egyik legjobb meccsének.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
fd

Hamarosan a városok előtt kell hagynunk a dízelmotoros autókat?

Advent napi lakástűz Érsekújvárban

Advent napi lakástűz Érsekújvárban (FOTÓK)

Kamionba hajtott egy részeg autós, Somorján is két ezreléket fújt egy sofőr

Kamionba hajtott egy részeg autós, Somorján is két ezreléket fújt egy sofőr

benzin k

Alig fenntartható a magyar benzinárstop

ll

Értékmentés és civil kurázsi

Lopott taxival, jogosítvány nélkül furikázott a városon át

Lopott taxival, jogosítvány nélkül furikázott a városban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.